Kétszer találkoztam vele, és úgy szeretem, mint bárki mást aki a családomban van. Nem furcsa ez?

Persze, tudom, a családtagok különleges emberek, de mondhatni távoli rokonom(Anyukám unokatestvére). Összesen kétszer találkoztam vele... Nagyon sok közös tulajdonságot véltem felfedezni kettőnk között. Olyan irányban szeretnék elhelyezkedni ahol ő már sikeres, független attól, hogy már tudom, mellette lenne lehetőségem érvényesülni( gyerekkori eltervezés...stb.). A szomorú része a dolognak az, hogy beteg. Leukémiás, és nincs jó állapotban, sőt ... Azt látom rajta hogy feladja, értem hogy ő már közel 50 és , hogy nincs már ereje, de egyszerűen annyira bánt, hogy nem küzd! Mellesleg pszichológusként praktizál. Nem várom az olyan hsz.-eket, hogy majd felnövök és megértem, ...csak hogy engedhetném el?! Ő egy a szeretteim közül. Legalább látnám, hogy nem akarja elveszíteni az életét, a szeretteit. Tudom, hogy ez komoly érzelmi sokk neki, hogy ilyen betegsége van, de nem olyan stádiumú...van esélye.