Kérdésem olyanokhoz szól, akik a válságban lévő házasságot megpróbálták megmenteni. Mi lett a vége?

Volt a házasságunk válságban és ez ott csúcsosodott ki, amikor én egyszer nem mentem haza és egy olyan férfivel töltöttem az estét, aki jókor volt, jó helyen, meghallgatott, kedves volt (nem történt köztünk semmi!!!)

A férjem akkor mély-depressziós volt, én meg hiába próbáltam mellette maradni nem engedte ezért alakult így.

Másnap persze veszekedések, egymáshoz vágtunk mindent. Aztán úgy döntöttük folytatjuk, mert mindezek ellenére szeretjük egymást.

Rengeteg beszélgetésünk volt. Mindketten kaptunk hideget meleget teljes őszinteséggel. De változunk, újra építettük a kapcsolatunkat, újra kezdtünk randizni, újra kezdtünk beszélgetni, most már mindent elmondunk egymásnak, akkor is ha ez fájhat. Ennek 2éve, de még most is figyelünk a másikra.

Jól tettük, hogy megmentettük, most jobb lett mint valaha. Építjük és segítjük a másikat.

Amikor újrakezdtük, újra szerelmesek lettünk, akkor fogant a kislányunk is. És nagyon igaz az, hogy a szerelemből fogant gyerek szép :)

Hát nekünk feleségemmel, túlzás, hogy nagyon válságos volt a házasságunk, de ha nem törődtünk volna vele, akkor 1-2 év múlva biztosan az lett volna.

Nekünk az segített, hogy sokat beszélgettünk, új dolgokat próbáltunk ki (sport, szabadidős foglalkozás).

Volt 2 könyv amit mindketten elolvastunk, és az nagyon sokat segített a kapcsolatunkon, mert rájöttünk mit rontottunk el.

Illetve a szeretet, és a tisztelet, ami a legfontosabb volt.

Ez már nekünk 15 éve volt, házasság után 2 évvel, mert fiatalon, 19 és 21 évesen házasodtunk, de kilábaltunk belőle hála Istennek!

Sok sikert nektek! Szívből kívánom, hogy legyetek újra boldogok.

Mi több mint 4 éve vagyunk "együtt". Azért az idézőjel, mert ebből kb. egy évet külön voltunk, többszöri szakítással. A legutóbbi szakítás alatt 3 nője is volt, az utolsó és köztem pedig 1 hónapig őrlődött. Mikor feladtam, hogy dönt (nem feküdtem le vele ez alatt), szakított vele.

De nem volt utána sem fenékig tejfel a dolog. Én nekem nehezen emészthető, hogy voltak kapcsolatai, megalázott, hogy ilyen sokáig húzta a döntést kettőnk között.

Viszont azt is tudom, hogy én is benne voltam a dolgok alakulásában. Nekem a legutóbbi szakítás (5,5 hónap) alatt kemény munkám volt saját magamon. Igen, önismeret. És sok-sok beidegződésemre, berögzült reakciómra fény derült, ami a kapcsolatot is mérgezte.

Mi újra megpróbáljuk. Kemény munka, de sok öröm is van benne, mert ha változtatni próbálok, elengedni, megbízni (ez a legnehezebb talán), akkor ő is más. (Ráadásul nagyon különböző háttérből jövünk, mindketten szorongók vagyunk, és a családom nagyon ellenséges volt vele.)

A válság - hidd el - jó is lehet! Elhozza a rejtett tartalékokat, megmérettetik a "jóban-rosszban", és hogy mi az, ami megmaradt, ami összeköt.

És természetes (bár igen fájdalmas) velejárója, hogy előbugyognak a nehéz, sokszor undorító, szinze elviselhetetlen dolgok.

Csak rajtatok múlik, hogy megéri-e az erőfeszítés. Meg fogjátok találni az utat, ha akarjátok.

A leveled alapján én azt érzem, még van mire építenetek.

Sok sikert!