Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Megváltozhat valaha egy ilyen...

Megváltozhat valaha egy ilyen férfi?

Figyelt kérdés

A férjemről van szó, a 30-as évei közepén jár. Sajnos a 2 gyermekünk születése után jöttem rá, hogy régi/új, ismerős/ismeretlen barátnőkkel, lányokkal csetel sikamlós témákról, sőt, legutóbb egy exével konkrétan arról, hogy mit tennének egymással, ha találkoznának (nagyon durván és részletesen), sőt, vele egy szexrandi időpontját is egyeztették.

Többször lebukott, ilyenkor még sírt is, hogy milyen hülye volt, ő csak szórakozott, nem gondolta komolyan, stb. Aztán pár hónap múlva folytatta mással. Legutóbb ezzel az ex-el mikor lebukott, a szemembe hazudott, hogy nem fogják ezt a csetelést folytatni, majd két hónap múlva újra bebukott. Azóta semmi, legalábbis nem tudok róla. A dolgot azzal indokolta, hogy izgalomra vágyik és csak szórakozott.

Azt, hogy fizikailag megcsalt volna, nem tudom.

A kapcsolatunk egyébként, ha ezekről a dolgokról nem tudnék, harmonikus, a szex gyakori és változatos (miattam és nem miatta). Bár tény, hogy én hiába lepem meg dolgokkal, kedveskedek neki, ő ugyanezt nem adja vissza, nem lep meg soha, még ünnepekkor sem (midig megkérdezi, hogy mit kérek, soha egy kedves gesztus). Viszont sokat segít itthon, foglalkozik a gyerekekkel.

A gond az, hogy a legutóbbi eset óta bennem végleg összetört valami, és ha nem lett volna a két gyerekünk, én kidobtam volna.

Szerintetek mire számíthatok? Megváltozhat valaha? Félek, ha még egyszer ilyesmi kiderül (sajnos már odáig jutottam, nem vagyok rá büszke, hogy néha ellenőrzöm a dolgait, pedig azelőtt sosem tettem ilyet), én nem bírom tovább és inkább külön megyek, mintsem hogy így éljek. Mi a véleményetek?


2012. febr. 26. 19:22
1 2 3
 11/21 A kérdező kommentje:
19:34-es válaszolónak: tele vagyok szexi hálóingekkel, fűzőkkel, combfixekkel, stb... egy-egy ilyen eset után mindent bevetettem, gondolhatod. Ráadásul kimondottan szép arcom van, alkatilag amolyan Liptai Claudiás, de amikor elvett is ilyen voltam.
2012. febr. 26. 19:40
 12/21 A kérdező kommentje:
Még annyit, hogy ez az excsaj (a legutóbbi) is férjnél van, bár fiatalka (azt hiszem 27), és elvileg gyereket akarnak. És mégis belemegy egy ilyen "játékba"...
2012. febr. 26. 19:41
 13/21 anonim ***** válasza:
82%
Te igazán jóravaló asszonyka lehetsz. Lesed a férfjed minden kívánságát, kedveskedsz neki, szültél neki gyerekeket. Erre ő cseteleget szexrandiról másokkal, nah ez az amitől most felfordult a gyomrom, ha tehetném így monitoron keresztül belelépnék az arcába bakanccsal. És még te bosszankodj, és ellenőrizd, hogy megcsal-e, vagy irogat e ... hát megáll az eszem... A kedves férjed nem százas, szerintem meg sem érdelel téged. Örülhetne a jó dolgának... ehelyett meg ökörködik...
2012. febr. 26. 19:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/21 anonim ***** válasza:

Majdnem biztos vagyok benne, hogy élőben is a tettek mezejére lépett már olykor, hiába ígérget fűt-fát-bogarat. Aki szeret, nem tesz ilyet. Illetve valamennyire tán szeret, de egy házastársat szerintem ennél nagyobb szeretettel kellene körbevenni.

A két gyermek ne akadályozzon a válásban. Ha olyan jó apuka a férjed, akkor válás után is gondoskodni fog róluk és szereti majd őket. Te pedig ha olyan helyes kis asszonyka vagy, találhatsz magadnak hozzád illő, különb férfiembert, mert a mostani férjed ha tetszik ha nem, nem szeret annyira, nem becsül meg és nem tisztel.

2012. febr. 26. 19:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/21 anonim ***** válasza:
82%
Mindegy mennyire vagy jó nő, a barátnőm egy bombázó a gyerek után is, megcsinált olyanokat a párjának, hogy még a hivatásosok is elpirulnának, mégis többször megcsalta már a párja.
2012. febr. 26. 19:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/21 anonim ***** válasza:
74%

Szerintem ez még rosszabb,mintha ténylegesen megcsalt volna.Mert akkor lehet,hogy rájön, hogy csak Te kellesz neki,és utána már hű marad, nem győzi jóvátenni...

De ez a folyamatos szórakozás megalázó,hiába nem csal meg "élőben"...

2012. febr. 26. 21:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/21 mus musculus ***** válasza:
100%
Eszem-f*szom megáll egyeseken, komolyan. És most nemcsak a férjedre célzok, hanem az itteni válaszadók némelyikére is. Mi az, hogy ameddig csak elméleti síkon van, meg kell bocsátani? Észnél vagy, ember? Ha gondolatban mással hancúrozik, az azt jelzi, hogy elvágyódik a felesége mellől, ráunt már, tehát a házasságnak lőttek, oly mindegy mit tesz a kérdező. Mi értelme lenne továbbfolytatni egy ilyen mérgezett kapcsolatot? Dobd ki a csávót a francba, jobbat érdemelsz nála és ne érdekeljen, ha eltörik nála a mécses, nyilván be van szarva a komfortos közegtől való elszakadás gondolatától (a r*hadékja).
2012. febr. 28. 15:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/21 anonim ***** válasza:
Egyetértek az utolsóval illetve annyit szeretnék krédezni, hogy ki a csoda pontozta le a válaszomat negyvenvalahány %-ra, illetve másokét is 60 körüli értékekre, csak azért mert válást/férj elhagyását javasolják? Annyira nem szeretem az ilyent! Ráadásul mindenki kulturált hangnemben, trágárság-mentesen válaszolt.
2012. febr. 28. 17:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/21 anonim ***** válasza:

17:38

Ne izgasson a lepontozás! Egyébként az oldal egyetlen hibája ez a hülye pontrendszer. Van, aki el sem olvassa a válaszokat, csak végigszalad, és ha lát egy magas százalékot, gyorsan lejjebb viszi. Mert ilyen hatalma, és ereje van "nekie".

Így a pontszám, és az értelmes, hasznos válasz köszönő viszonyban sincs egymással.

Igaz, hogy aki olyanra vetemedik, hogy más nőkkel enyeleg a net-en, annak vagy nagyon hiányzik valami a házasságából, vagy egy éretlen személyiség. Lehet, hogy így is, úgy is válás lesz a vége, de ha minden kisiklás válással végződne, akkor nem lennének házasok hazánkban. Így is minden 2. házasság válással végződik.

Most eltekintve a kérdezőtől, a Nők Lapjában volt egy sorozat, egy luxusk.va olvasott be a káposztaszagú, otthonkás asszonyoknak, akik mellől a férjek eljárnak hozzá 1-2 órára.És meg lehet kapaszkodni!, sokszor nem is szexelnek, mert a pasinak nem arra van szüksége, hanem beszélgetésre. Ahol elmondja búját-baját, kétségeit, a nő meg egy tea mellett meghallgatja, tanácsot ad neki. Egy meglaposodott házasságból kivész az intimitás, az egymásra hangolódás, az elhanyagolt fél meg éjszakákon át kicsevegi magát a net-en. Aztán egyre bátrabb, hogy milyen jó pasi is ő, és akkor már a "tettek mezejére is lép" Megint mondom, nem ismerem a kérdező körülményeit, csak általánosságban beszéltem. A megszokás könnyen megöli az intimitást a kapcsolatban.

2012. febr. 29. 06:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/21 A kérdező kommentje:
Utolsó, totál egyetértek összességében azzal, amit írtál. Én viszont a szexben kimondottan sokat bevetek, ellentétben a férjemmel, aki élvezi az ötleteimet, fehérneműket, játékokat, de ő nem áll elő új dolgokkal. És meg is hallgatom őt, a gyerekek 8 körül alszanak, utána ha nem tapad rá a tv-re, szoktunk beszélgetni, és szeretek hallgatni is. Amit az éretlen személyiségről írtál... abban lehet valami, másban is megmutatkozik. de vajon felnő-e valaha???
2012. márc. 1. 21:36
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!