Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Létezik olyan, hogy valaki 1...

Létezik olyan, hogy valaki 1 év együtt járás után esik szerelembe a párjába?

Figyelt kérdés

Páromról van szó. Amikor találkoztunk részemről szerelem volt első látásra, még soha nem éreztem ilyet. Összejöttünk, nem hitegetett elmondta hogy ő hatalmasat csalódott a szerelembe és soha többet nem akar szerelmet érezni senki iránt, gyakorlatilag csak szexkapcsolat volt köztünk. Nem törődött velem, nem voltam fontos neki. Én eközben folyamatosan kezdem kiábrándulni és feladni a reményt, hogy valaha is úgy fog szeretni, ahogy én őt. Majd fokozatosan rájöttem arra, hogy ami köztünk van az nekem kevés és többre vágyok ennél.Ő eközben pedig egyre jobban kezdett ragaszkodni hozzám, kezdem érezni hogy egyre fontosabb vagyok számára és kezd belém szeretni. De nekem az sem volt elég. Őrült szerelemre vágytam, hogy a páromnak én legyek a legfontosabb, boldog akartam lenni. Elhatároztam hogy szakítok párommal. Ő erre teljesen kikészült, hogy már pont kezdett megnyílni nekem. Már nem tudja elképzelni az életét nélkülem. Nem akarta de teljesen belém szeretett. Kibékültünk azóta olyan a kapcsolatunk mint amilyennek mindig is kellett volna lennie, érzem hogy szeret, boldognak kellene lennem de eközben folyamatosan azon agyalok hogy mi van ha ez csak azért van mert nem akart elveszíteni és mi lesz ha egyszer csak újra kitalálja, hogy ő mégsem akar szerelmet.

Nem tudom elfelejteni a sérelmeimet amiket mellette éltem át. (Saját hibámból mert mindig is korrekt volt velem)

Szerintetek tényleg szerethet? Vagy csak megijedt, hogy elhagyom?



2012. márc. 28. 23:29
 1/9 anonim ***** válasza:
Minden csoda három napig tart. Úgyhogy ha 1 hónap után is ugyanígy viselkedik veled, akkor tényleg szeret.
2012. márc. 28. 23:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/9 A kérdező kommentje:
Már eltelt 1 hónap! :)
2012. márc. 28. 23:52
 3/9 anonim ***** válasza:

tényleg szerethet. én már láttam ilyet. egy ismerősöm 35-36 évesen elvált. messze nem volt még túl a feleségén, amikor "felszedett" egy lányt. tényleg kicsit felszedős volt, a lánynak nagyon tetszett, buli közben, közös barátokkal sokat ittak és egymás ágyában kötöttek ki. a srác mindig a feleségéről beszélt, látszott neki, h még szereti, nem tudja lezárni, a lányt nem szidta, tudta, h nem is volna miért, ugyanakkor elmondta h idegesít a ragaszkodása és nem tudja viszonozni, nem szereti, csak búfelejtőnek kell, de néha még annak is terhes. aztán eltelt másfél-két év (nem tudom, a lány hogyan bírta ennyi ideig) és a srác visszapörgette az eseményeket, mint egy mozifilmet. rájött, h ez az a nő, akire mindig számíthat, aki mindig mellette áll, aki önzetlenül szereti és szép lassan elkezdte értékelni és beleszeretett ő is. ezután már szuperlatívuszokban beszélt róla nekem és soha többé nem hozta fel a feleségét. tényleg, láthatóan beleszeretett a nőbe, akivel már jó ideje együtt élt. nem sokkal ezután össze is házasodtak.


szerintem szeret téged, nem csak megijedt. és már nem fog visszatáncolni. a nehéz az ebben, h muszáj valahogy hátrahagynod a sérelmeidet és tiszta lappal belevágni a közös jövőbe

2012. márc. 28. 23:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/9 anonim ***** válasza:
Igen lehet simán!
2012. márc. 28. 23:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/9 anonim ***** válasza:
1 hónap után már bőven hihetsz neki!
2012. márc. 28. 23:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/9 anonim ***** válasza:

Bizony, lehet ilyen, valójában ez a legfontosabb egy kapcsolatban. A hirtelen fellángoló szerelem csak akkor lesz tartós és erős, ha a heves érzelmek egy idő múlva képesek átalakulni szeretetté. A szeretet sokkal erősebb a szerelemnél.

Láttál-e már olyan idős házaspárt, akik kitartanak életük végéig, és képesek még mindig szeretetteljesen törődni a másikkal? Igaz, sajnos ma már ez egyre ritkább, de még mindig létezik ilyen.

A szerelem olyan tulajdonságok összessége, amiből sok nem is létezik. Javarészt fantázia, nem valódi emberi értékekből, hanem a szeretett ember jó tulajdonságainak felnagyításából, vagy hozzáképzeléséből áll.

a szeretet pedig a másik megismerésén, elfogadásán, megértésén áll meg, nem néz a rosszra, megbocsát, megért, türelmes. A szerelem mindig elmúlik, de ami a helyébe jön, az akár sokkal jobb lehet nála.

Tartsd meg a srácot, és nézz a jó tulajdonságaira, hogy lassan te is újra bele tudj szeretni szeretettel, de már ne heveskedj.

2012. márc. 29. 08:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/9 anonim ***** válasza:
Én ugyanígy voltam. Nekem az első perctől egyértelmű volt, hogy hosszú távra tervezek vele. Ő csak egy év múlva mondta azt, hogy kezd szerelmes lenni belém. De mindenben ilyen sokáig gondolkodik. Már kezdem megszokni, így 5 év után. Az az egy vigasztal, hogy ha mindenen ennyit gondolkodik, akkor nem nagyon fog megcsalni, mert mire rászánja magát, a nő már régen továbbállt. :)
2012. márc. 29. 10:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/9 anonim ***** válasza:

Én is így voltam. 18 éves korom óta 8 és fél éve vagyok együtt a barátnőmmel. Odáig voltam érte, mikor megismertem, de amikor összejöttünk, olyan "jó" volt, semmi több. Aztán ahogy telt az idő, egyre jobban kezdtem belehabarodni.


Jellemzően a nők a kapcsolat elején vakon szerelmesek, ami apránként elkopogat az évek során. A férfiaknál az igazán erős érzelem évek alatt alakul ki (olykor-olykor a nőknél eddigre múlik el :S).

2012. márc. 29. 12:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/9 anonim ***** válasza:

Mintha én írtam volna... A párommal válása után ismerkedtünk meg, 1 év úgy telt el, hogy én nagyon szerettem, ő pedig csak szeretett velem lenni, de az se volt baj, ha nem beszéltünk napokat, nem találkozunk 2 hétig. Az ex feleség utáni nyafogásról már ne is beszéljünk, szóval kész katasztrófa volt!

Minden hónapban eljátszottam, hogy nekem ebből elegem van, hagyjon békén...de mindig jelentkezett!


Aztán így egy idő után nem mutattam ki neki hogy ő a mindenem, de igazából be is sokalltam, kezdtem kiábrándulni...

Szóval eltelt ez az 1 év ilyen lagymatag kapcsolatban, és most karácsony óta mintha kicserélték volna!

Mindennap felhív, mindig bújik hozzám, érzem, hogy ragaszkodik, és már a volt feleség se téma.

Rákérdeztem, hogy mi ez a nagy fordulat, azt mondta, hogy kezd megszeretni. :)


Szóval ezek a férfiak már csak így működnek! :)

De bevallom engem is nyugtalanít, hogy mi van ha egyszer megint visszadob mellékvágányra, nagyon félek a pofára eséstől... De bízom benne, hogy tényleg megszeretett...

2012. márc. 30. 22:52
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!