Nagyszülővel való együtt élés. Hogyan, hogy ne vesszünk össze?

Azt hiszem, egymásra vagytok utalva, testileg , lelkileg. Természetes, hogy fél, hiszen ő is érzi valahol mélyen, hogy egy 22 éves nagylány nem biztos, hogy hajlandó vagy képes odakötni magát az árván maradt nagyihoz. Feltehetően elsősorban a félelem "igazgatja".Ezért mond ilyesmit, hogy majd te úgyis beadod, ezt mintegy fenyegetésnek vagy talán könyörgésnek szánja, hogy nehogy ilyet tegyél.

Rólad: Ezeket a katarzis szerű kitöréseket megérteni meg lehet, de a valóság az, hogy nem vezetnek sehova. Egy darabig megnyugszol, de a nyugalom elmúlik, és ne gyógyult meg senmmi és senki. Nem tudom, mennyire lenneél hajlandó foglalkozni magaddal ezen a téren, tudatosan és tudományos alapossággal megfigyelni magadat, és megváltoztatni magadat.

Azt hiszem, a nagymamát meg kellene becsülnöd. Te vagy a tudatosabb, neked kellene elkezdeni egy nagyon nagy beleélést. "Mit érezhet szegény nagyi? Mitől félhet? Mit godnolhat? Milyen lehetett az életete fiatalon? milyen helyzetekkel kellett megküzdenie?" Ha ilyen érdeklődő lennél, megismernéd, megértenéd, megszeretnéd még jobban, és jobban őt, és lennétek egy jó kis együttműködő család-mag. Ha látja, hogy milyen barátságos vagy hozzá, ő is elkezdene irántad érdeklődni, előjönne a kedves oldala, amit már bezárt a szekrénybe régen, és eltakarta a morcossággal. Elmúlnának a duzzogások, és ez a kis család mag , ha már eléggé szeretitek egymást ahhoz, hogy "külsőket" is befogadhassatok, kiegészülhetne egy tehozzád illő férfivel, de nem még most, előbb még magatokat egyenesbe kellene hozni. Az nem jó megoldás, hogy te megkötsz egy gubancot: "ilyen vagyok". Persze, ilyen vagy, mert sok veszekedést láttál és átéltél, de nem kell ilyennek maradnod. Adj egy esélyt, próbáld meg!