Ebből később még lehetnek problémák?

ha kettesben ki is húzzátok,amint gyereketek lesz,állandó vitaforrás lesz,hogy te tanult gyereket akarsz,aki beszéljen nyelvet,ismerje a világot,stb,ő meg ellenne a valóvilág és társai előtt gyerekkel együtt,mert ha nekijó volt egy szakmunkásképző,jóaz a gyereknek is.

hosszu távon nem lesztek jól meg

jah,és ha összeköltöztök,találsz munkát,azt fogod hallgatni hogy te egy irodában egész nap semmit nem csinálsz,bezzeg ő kemény fizikai melóval dolgozik egész nap,te nem érsz semmit,mert csak a fizikai munka a munka,stb stb

Így olvasva amit írtál,igen,nektek lesz majd gond ebből..

Az ember ha már kimondja hogy " Én sem tettem neki szóvá egyszer sem, hogy nincs érettségije, "csak" szakmája." Vagy

" Könyvet még nem láttam a kezében, és a házukban sem nagyon" akkor ott már az ember lelke mélyén ott van,csak maga sem ismeri be...Pár év múlva borzalmasan fog zavarni,de akkor már ki is fogod mondani.Ahogy a párodat is borzalmasan fogja zavarni,hogy "már megint tanul"..

Ha együtt maradtok,akkor X év múlva azt fogod mondani,hogy elvesztegettél az életedből pár évet feleslegesen erre a kapcsolatra.

Nem sértésből írtam,de vannak akiknek igenis számít a másik tudása,értelmi szintje..Ti nem vagytok egy csoportban.

Kérdezd meg tőle még mielőtt bármit is kombinálnál, hogy miért ez a reakciója amikor anyukád mondja hogy tanulsz.

Lehet, hogy csak úgy érzi, hogy zavar ilyenkor.

Ha tényleg maga a tény zavarja, hogy tanulsz,akkor nem ugyanazt várjátok az élettől, és csak ideig óráig fog működni köztetek a dolog.

Beszéljétek meg mindenképp, én nem erőltetném a költözést így.

nagyon jó ötlet, h nyíltan rákérdezz. a technikája: ne minősíts, csak kérdezz. maradj annyira érzelemmentes, amennyire és ameddig bírod.

tudnod kell, h ez rázós lesz

és ez a pasi nem valszínű, h meg fog változni.ha mások az igényeid, ideje lépni

Mintha a saját sztorimat olvastam volna!

Nalunk is dúlt a láv, amíg össze nem költöztünk. Addig nem tünt fel annyira, h nem vagyunk egy csoportban. Hozzád hasonlóan én is szeretek tanulni, ö pedig fizikai munkát végzett. Soha nem mondtam neki, h miért nem tanul, vagy miért nem olvas. Èn sem láttam náluk könyveket soha, meg a kezében sem. Az még hagyján, de miután összeköltöztünk, elkezdett féltékenykedni rám. A munkámra. A barátaimra a munkahelyemröl. Egyszer ´meghívtak minket egy helyre, ahol a munkatársaim is ott voltak. Elöjött egy bizonyos téma, nem is nagyon figyeltem oda, hogy mit beszél, mert én mással beszélgettem. Csak arra kaptam fel a fejem, mikor meghallottam, hogy erösködik, hogy "Márpedig Kuba Spanyolországban van". ??? Na akkor esett le.

Ha rám hallgatsz, nem költözöl vele össze, mert nem illetek össze. Ne vesztegesd az idödet. Ès jöhetnek a lepontozások, meg a lehurrogások, nekem ez a véleményem. Persze lehet, hogy nálatok máshogy alakulna...