Hogyan értessem meg vele, hogy én csak jót akarok?

Az előbb láttam egy kérdést, az buzdított, hogy írjak. 3 hónapja nincs munkám, keresek, de eddig nem találtam, így a barátom tart el. Az albérlet, ahova költöztünk nagyon lepukkant állapotban volt, amikor beköltöztünk. Ez durván 8 hónapja volt. Szigetelni kellett, festeni, stb. Ezt mind én álltam anyagilag és a szüleim is besegítettek. A bútoroktól kezdve, minden az én és a szüleim pénzéből van. És akkor jött a kirúgás a munkahelyről. Most 1 fizetésből élünk. El lett magyarázva nekem, hogy nagyon, de nagyon spórolnunk kell most. Ami számomra egyértelmű volt. Aztán adódott egy olyan helyzet, hogy kértem pénzt a páromtól, tudtam, hogy van még 5000 ft-ja, kaját kellett volna vennem. Erre közli velem, hogy abból cigit vett magának, meg az apjának. Az apja soha semmiben nem segített, egy tányért nem adott a fiának, ráadásul nem is ő nevelte, lepasszolta a nagyszülőknek még 2 éves korában.(anyuka lelépett a gyerek születése után). Ez az eset már nem először fordul elő, hogy az utolsó pénzünkből cigit vesz apukának meg magának. De nekem le kellett szoknom a kávéról, igyak teát, mert az olcsóbb. Én úgy érzem van némi beleszólásom a dologba, mert a szüleim majd' 300 ezer forintot költöttek ránk, hogy segítsenek. És úgy érzem, hogy most ebben a helyzetben, nem kéne apukára, meg úgy egyáltalán ilyen baromságokra költeni az utolsó fillérünket. De ha ezt elmondom, süket fülekre találok. Egyáltalán igazam van? Hozzáteszem ősszel volt olyan, hogy az én fizetésemből éltünk, mert neki nem volt munkája.