Volt már kisebb vagy komolyabb autóbalesetetek? Mi történt? És hogyan dolgoztátok fel lelkileg?

Kivilágítatlan stop táblás kereszteződésből kanyarodtunk ki, amikor hipp-hopp ott termett egy autó. Szerintünk nem volt kivilágítva, szerintük igen. Mire feleszméltünk már ott voltak a polgárőrök és mivel a másik autó sofőrje lefejelte a kormányt és felrepedt az álla, így hívtak mentőt, rendőrt. A rendőröket a másik autó sofőrje "Helló Petikém" felkiáltással üdvözölte. Onnantól kezdve, hogy ellátták a sérülését a másik sofőrnek egyfolytában evett, ivott. Alkoholszondát csinált a rendőr, ám azt nem mutatta meg nekünk, hanem egyből eldobta és eltaposta (aki nem tudná, ezt szigorúan tilos, ugyanis veszélyes hulladékként kell kezelni). Közben odaértek a szüleim, akik felkeltették a rendőrkapitányt, hogy nem szakszerű az intézkedés, természetesen a kapitány is lepacsizott a másik autó sofőrjével, közölte, hogy ilyen kicsi balesetnél nem csinálnak igazságügyi vizsgálatot, hogy égett-e a fényszórója, a sofőröket bevitték vérvételre, aminek az eredményét a mai napig nem tudjuk.

A rendőrségi határozat szerint a párom a vétkes, 20eFt pénzbírság és 2 hónapra bevonták a jogosítványát. Ez utóbbit kérvényeztük, hogy engedjék el, elengedték.

Rá pár évre a húgom összejött egy helyi polgárőrrel, aki évek után is tisztán emlékezett a történetre, miszerint tényleg volt valami a másik sofőrben (pia és/vagy drog) és tényleg nem égett a fényszórója, vagyis esélyünk sem volt észrevenni, hogy jön.

Mi megúsztuk kisebb zúzódásokkal, én a mai napig nem ülök bal hátulra (oda csapódott be az autó).

Még nagyon kicsi voltam, talán 2-3 éves. Apám nekihajtott egy villanyoszlopnak, ami kettétört, de iszonyatos szerencsére nem ránk, hanem előre zuhant... (A részleteket anyukám elbeszéléséből tudom, hálistennek nem emlékszem sok mindenre.)

Apámnak semmi baja nem lett, anyukámnak csomó zúzódása lett, nekem meg eltört az orrom. Mi a hátsó ülésen ültünk.

Nekem nem volt még komolyabb balesetem hál'istennek, de egy párszor már koccantunk. a legjobban az maradt meg bennem, amikor kisgyerek voltam, éppen a nagyszüleimtől tartottunk haza az egész családdal. a főúton hirtelen lefékezett egy autó, a mögötte levő még meg tudott állni, mi a harmadikak voltunk és épp csak összeértünk a második autóval. aztán hirtelen belénk jött egy kis busz, abba meg a mögötte levő másik ugyanolyan busz. jó kis tömegkarambol lett, jöttek a mentők, rendőrök mindenki, az autónk totálkáros lett, de csak engem vittek be agyrázkódással a kórházba. mondjuk elég rossz volt, mert csak anyukám tudott velem jönni és ő meg szerette volna, ha felvesszük a nagymamámat, így szegényekhez a mentőautóval állítottunk be.. :)

lényeg a lényeg akkoriban nem féltem, ma egyre inkább, mindig szorongatom a mobilom, ha gyorsan megyünk, ha történne valami még fel tudjam hívni a szeretteim... kicsit beteges, de nagyon félek néha, hogy meghalok és nem lesz időm elbúcsúzni..

........ versenyeztünk,a közúton mint mindig.

Kb 30km es szakasz volt a táv.

A cél előtt voltunk olyan 2km-rel. olyan 100merrel voltam a srác előtt mikor beszorultam egy kamion mögé, nem előztem mert a kanyar is jobra ívelt gyengén és szembe is egy kemion jött.

Haverom olyan 170es tempóval húzott el mellettem a másik kocsiba.

Abba a pillanatba csak fékcsikorgást hallottam, meg azt hogy az előttem lévő kamion félig az árokba szalad.

Azt hittem hogy a haverom szörnyet halt a balesetbe.

Kiugrottam a kocsiból.

Az út mellett egy lápos, mocsaras terület volt ez volt a szrencse. Odamentünk, kb100-120m-re volt az úttól, a kocsi alig volt összetörve.

Szerencsére a srácnak se lett nagy baja csak a légzsák ütötte meg a fejét. Nagyon nagy szerencséje volt a srácnak hogy ezt ennyivel megúszta.

De azért a rendszámokat még gyorsan visszapakoltuk a kocsikra. Kicsit meghurcloltak a rendőrök utána mert tanuk voltak rá hogy vagy 200as tempóval mentünk el mellettük, de bizonyítani nem tudták.

Akkor a srác 19éves volt én meg 17...... még a jogsinkat se vették el. 18/F.