Szerintetek kinek van igaza? Nagyimamámmal nagyon összevesztem, kijelentette, hogy utál, pedig csak jót akartam.

Nagyimnak elég rossz élete volt. Hála a jó égnek egészen idős koráig nem érte az egészségét semmi baj, ellenben mostanában duplán. Az elmúlt években kiderült, hogy rákos, meg aztán még a lábát is eltörte. A fia (tehát nagybátyám) 2 éve kórházba került, 3 orvos is mondta, hogy búcsúzzunk el tőle, mert 2 napja van hátra. Aztán valahogy mégis túlélte, az orvosi kartonjára rá is van írva, hogy orvosi bravúr.

Tehát a probléma alapvetően nagymamámmal van. Nem lehet vele semmiről sem beszélni, csak arról, hogy ő rákos (már túl van rajta), meg el van törve a lába (2 éve törte el, azóta teljesen ép) és egész nap csak erről beszél. Nekem ezzel eddig nem volt bajom, csendben hallgattam, közben persze másra gondoltam, mert elég nehéz századszor is végig hallgatni ugyanazt. A hétvégén nála voltam. Ugye megint kezdte, hogy ő rákos beteg, hogy neki gerinc sérve van, hogy csípő ficama meg a többi. És elkezdte mesélni, hogy egészen pontosan milyen volt, mikor nagybátyám kórházban volt. Hogy milyen hanggal beszélt, hogy milyen állapotban volt. Kértem, hogy erről ne beszéljen, egyrészről ott voltam tehát tudom, másrészről nem akarok ilyen fájdalmas dolgokról hallani, így sem vagyok teljesen jó lelki állapotban, ne ilyenről beszéljünk .Persze csak folytatta, attól érzi jól magát, ha ilyen dolgokról beszélhet.

Ma próbáltam beszélni vele erről, hogy ez mennyire nem jó, hogy állandóan ilyenekről beszél. Hogy az ő lelki állapotának nem tesz jót, ha mindig csak a betegségére gondol és mindig arról beszél, mert így sosem fog meggyógyulni. Úgy kiakadt és elkezdett ordibálni, hogy teljesen megijedtem! Hogy neki az orvos megmondta, hogy nem fog meggyógyulni (igen ez is úgy minthogy a nagybátyámnak is megmondták, hogy 2 nap múlva meghal...) és hogy mi az, hogy ne mondja el, igenis elmondja ha kell milliószor is, mert mi a családja vagyunk és végig kell hallgatnunk és hogy képzelem, és hogy eddig szeretett, de ezentúl ne várjam, hogy oda egyáltalán mehetek stb.

Hiába mondtam neki, hogy tényleg csak jót akarok neki, hogy neki nem jó, hogy most is kiabál, nem jó az idegeinek, a lelkének, de csak olaj volt a tűzre. A lényeg, hogy most el kellett jönnöm. Majdnem nekem jött, a nagypapámnak kellett lefognia. Tényleg csak jót akartam, nem megbántani. Vagy tényleg ilyen rossz, hogy ezt mondtam? Nem értem az embereket... nyivákolnak, hogy senki nem segít nekik, de ha valaki mégis, akkor meg azon vannak ki akadva.