Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Miért önző az, aki nem hagyja...

Miért önző az, aki nem hagyja magát kihasználni?

Figyelt kérdés
Érdekelne a véleményetek. Szóval ketten vagyunk testvérek. Mindig is a húgom volt család kedvence, ő volt a szép, én meg az okos kislány. Egész életemben keményen tanultam, dolgoztam. Mára elértem, hogy az átlagnál jobb körülmények között élek, igaz sokszor nincs még szabad hétvégém sem. A húgom félbe hagyta az egyetemet, azóta nem nagyon tud egy-egy munkahelyen hosszabb ideig megmaradni. Most éppen nem dolgozik azzal az indokkal, hogy az esküvőjét szervezi. Igen ám, de a családi asztalnál hallgatva a terveket én már láttam, hogy nem jönnek ki annyiból, amennyijük az eseményre van. Jól sejtettem, mert ma eljött a húgom és a vőlegénye. Közölték, nem kérték, hogy valamivel több mint egy millió forinttal túl lépték a keretet. Apuék, illetve a leendő sógor szülei nem tudják már odaadni - hiszen már minden spórolt pénzük az esküvőben van. Szóval nekem kell bizonyos számlákat kifizetni. Én pár percig levegőt sem kaptam, majd mondtam nekik, hogy nem. A húgom erre kivágta a szokásos hisztijét, hogy biztosan csak irigy vagyok, mert ő férjhez megy. Mondtam neki, hogy sok boldogságot, de ne az én kontómra legyen az álomlagzi. Ha nincs pénzük, minek a felhajtás? Mert én úgy érzem: azt a pénzt soha nem látnám vissza, szóval akár az ablakon is kiszórhatnám. A vége az lett, hogy a húgom le önző k.rvázva engem, bőgve elrohant. Azóta már beszéltem a szüleimmel is. Ők is egyetértenek velem, de azt mondják: a béke kedvéért inkább adjam oda a pénzt. De én már hajthatatlan vagyok. Szerintetek igazam van?

2012. júl. 18. 19:27
1 2 3 4 5 6 7
 41/68 A kérdező kommentje:
26 lesz szeptemberben, épen a "nagy" napon!
2012. júl. 18. 22:34
 42/68 anonim ***** válasza:
94%
Egyébként van egy olyan érzésem, hogy holnap rohan a bankba és hitelbe veri a családot.
2012. júl. 18. 22:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 43/68 anonim ***** válasza:
100%

És szerinted ő most komolyan úgy érzi, hogy te törted össze az álmaid és "most boldog vagy", vagy ez csak érzelmi zsarolás, hátha még "kihúzod a sz@rból"?

Ha komolyan ezt hiszi, nem lehet kedvesen elmagyarázni neki, hogy valójában miért nem adtad oda, és te is szeretnéd ha boldog lenne, de nem tehetsz róla, hogy neki ilyeneken múlik? Vagy agyilag totál menthetetlen a lány? Vagy csak neked nincs ingerenciád erre? (amit meg tudok érteni)

2012. júl. 19. 00:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 44/68 anonim ***** válasza:
100%

nem te vagy önző hanem ő!

csak azért hogy ő illeghessen-billeghessen egy olyan lagziban ami gondolom milliókba kerül, más igya meg a levét? mi ez ha nem önzőség...

gondolom a jó anyagi helyzeted sem jelenti azt hogy felesleges ostobaságokra dobj ki ennyi pénzt... mert ez az.

jól teszed hogy nem adsz neki!

mások 200-300 ezerből is szép lagzit csinálnak, "hercegnők", ő is lehet annyiból simn!

2012. júl. 19. 00:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 45/68 anonim ***** válasza:
100%

Én akkor se adnék, ha ezek után soha nem állna szóba velem, térjen már észhez.


Teljesen igazad van, a húgod sajnos egy idióta.


(A saját esküvőmre is sajnáltam az egy millát, érdekes módon a töredékéből is kiváló bulit tudtunk rendezni, és mindenki - aki akart persze - lehetőségeihez mérten segített. Volt aki kaját hozott, volt aki tortát, volt aki asztalokat, sátrat, díszítést stb így aprókból szépen összejött. Felajánlanám a húgodnak, hogy főzők az esküvőjén, vagy sütök vagy segítek díszíteni, mert olyan fontos az álma, hogy ezt megteszem érte.)

2012. júl. 19. 10:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 46/68 anonim ***** válasza:
100%

Mint az én húgom! Igaz mi még fiatalabbak vagyunk, de már most látszik rajta, hogy ugyanilyen lesz... még csak kis dolgokban ilyen. Sajnos nálunk a szüleim mellette állnak ki mindig, és hogy segítsek neki, mert a testvérem. És mindenki szerint én vagyok az önző, és irigy vagyok rá, pedig nincs mire.


Nagyon jól tetted, hogy nem adtál neki! Ezután se engedj.

Egyszerűen nevetséges, hogy azt hiszi irigy vagy rá.

2012. júl. 19. 11:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 47/68 anonim ***** válasza:
100%

Ahogy a húgodat leírtad.. nos valóban egy fejben éretlen (talán kissé elkényeztetett?) csitri lehet még.


és az, hogy nemet mondtál neki, és ezzel meghiúsul a "nagy álma", az kemény lecke lesz neki. De erre szerintem szüksége van. Valamikor, valakitöl meg KELL tanulnia, hogy a magas lóról le kell szállni, és a világban nem mindenki úgy fog táncolni, ahogy ö fütyül. Egyszer meg kell tanulnia, hogy ez nem így müködik.


Ha most mégis kifizetnéd nekik azokat a számlákat, azzal csak azt a tudatát erösítenéd, hogy a hisztijével továbbra is mindig elérhet mindent, amit legközelebb is alkalmazni fog.


Szóval nemcsak a Te, de az ö érdekében is: ne fizess egy petákot se. SEMMIT!

2012. júl. 19. 11:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 48/68 anonim ***** válasza:
100%

nem találok szavakat. de tényleg, nem tudnám kellő pontossággal megfogalmazni, hogy mit gondolok a húgodról.. inkább meg se próbálom :)

tényleg elvárná, hogy hosszú hónapokon keresztül, nap nap után te csak azért élj, azért dolgozz, hogy összekuporgasd neki a hétszámjegyű ruhájára, meg a félmilliós fotósára?! micsoda sekélyes álom... ő mit tesz a te álmodért?

2012. júl. 19. 13:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 49/68 anonim ***** válasza:
100%
Nem tudod belinkelni a fb oldalát?Olyan kíváncsi vagyok,miket hord össze rólad:)
2012. júl. 19. 14:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 50/68 anonim ***** válasza:
100%
Nem értem, hogyan is tudnál irigykedni egy olyan emberre, akinek neked kell kölcsön adnod egy millió forintot, hogy megtarthassa az esküvőjét. Mi irigylésre méltó van ebben?
2012. júl. 19. 14:57
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6 7

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!