Ezt csak én érzem túlzásnak? Nem durva egy kicsit?

1,5 éves gyerek mellett végzem a házi munkát, főzök, vásárolok stb... Mióta kirúgták a férjemet, azóta annyira elfoglalt lett, hogy már a kerti munkát is én csinálom (kapálás, permetezés stb) úgy, hogy közben a gyerek is velem van, mert ő soha nem vigyáz rá. Tegnap dinnyeevés után felállt az asztaltól, mindent ott hagyott (héj, tányér, kicsöpögött dinnyelé). Fél óra múlva kijött a konyhába és durcásan megkérdezte, hogy miért nem pakoltam el az asztalról az ő tányérját is? Miért csak a sajátomat takarítottam el? Csúnyán beszólt, hogy "nehezedre esett volna elpakolni?" Erre elszállt az agyam és megmondtam, hogy ha mindig mindent elrakok utána (az anyja is ezt csinálta míg otthon lakott), akkor hozzá fog szokni és a végén már semmit sem fog csinálni itthon. Erre felhánytorgatta, hogy tegnap az asztalon hagytam egy darab dinnyét és ő dobta ki helyettem. (Tudni kell, hogy azért hagytam véletlenül az asztalon, mert rohantam, hogy még zárás előtt be tudjak menni tápszert venni a gyógyszertárba, utána meg rohantam tovább, hogy sötétedés előtt végezzek a permetezéssel. Ilyesmi kb havonta 1 alkalommal van, mindig elpakolok magam után)

Ő szabad idejében számítógépeket javít és jelenleg a cefre a legfontosabb az életében, amiből majd pálinka lesz és el tudja adni. Meg van győződve róla, hogy az ő munkája a legnehezebb és legfárasztóbb a világon. Napközben alkatrészekért járkál kocsival - oda-vissza 20 km - és állítólag ez is rettentő fárasztó.

Tényleg nekem kellett volna az ő szemetét is eltakarítani?

Ma is motyogott, hogy valamitől ragad az asztal. Igen, ragad a tegnapi dinnyétől, mert kicsöpögtette és nem törölte le. Mikor tegnap este hazaértem a kertből hulla fáradtan, azt tapasztaltam, hogy a tv szól, a gépen a facebook van betöltve, a férjem meg kesereg, hogy fáradt.