Miért baj az, ha pszichológiát akarok tanulni? (Többi lent)

Szia! Az előttem szólók már jól leírták, milyen előnyei és hátrányai vannak/lehetnek a két szakmának, de persze ez nem azt jelenti, hogy ha te valóban pszichológusnak való vagy, akkor ne tudj majd ezzel foglalkozni.

Nekem az a tapasztalatom, hogy ha valaki valamit tényleg nagyon szeret csinálni, és nem ijed meg az esetleges kezdeti nehézségektől, akkor megtalálja az útját azon a területen.

Én is pszcihológus akartam lenni egy időben :), végül nem vettek fel, így azt csináltam, amit apám javasolt, és közgaszdász lettem. Szenvedtem, mint a kutya, baromira nem érdekelt az egész, de végigcsináltam a sulit, majd el is helyezkedtem, abból a szempontból mázli volt, hogy nem pszichológus vagyok, hogy úgy nem hiszem, hogy pikk-pakk el tudtam volna helyezkedni, mert hát az igaz, hogy ilyesmi végzettséggel valamivel könnyebb munkát találni. Csináltam a munkámat évekig tisztességgel, de eléggé untam. De közben arra is rájöttem, hogy pszichológus sem lennék szívesen, érdekel a téma, sokat olvasok ezzel kapcsolatban, de ma már azt is látom, hogy sok pszichológusként végzett valóban a saját baját akarná megoldani, és annyi élettapasztalata vagy empátiája sincs, mint egy vasszögnek. (Bocs, tisztelet a kivételnek, de tényleg furák sokan.) :)

Végül gyerekem lett, és míg itthon voltam átképeztem magam egy hozzám közel álló területre, amiben boldogan dolgozom azóta is. Ráadásul a közgazdasági ismeretek, és az egyéb ott tanultak sem voltak haszontalanok, sok mindent tudok alkalmazni ma is.

Egyébként a pszichológia és a jog is olyan szakma, amivel hosszú évekre függésbe hozod magad a szüleidtől – szerintem. Ha pl. ügyvéd leszel, évekig bojtárkodhatsz éhbérért, persze után nyilván zsíros ügyeid lehetnek – ha jó vagy. De szerintem a jogászok egy bizonyos embertípust képviselnek, nem tudom elképzelni, hogy egy alapvetően humánus ember jó jogász tudna lenni (megint bocs, most az együttérző, jó lelkű jogászoktól :).

Szóval a lényeg, hogy a „jó embert a jó helyre” kell tenni, ha olyannal foglalkozol, ami nem neked való, megnyomorítja az életed.

Mit tehetnél? :)

Én elmennék pályaválasztási tanácsadóba és ott már most érdeklődnék. Ott majd kiderül, milyen képességeid vannak még az empátia, segítőkészség mellett és abban is tudnak segíteni, hogy milyen sokféle szakma várhat rád :)

Itt Budapesten: [link]

16 éves vagy, tökéletes, ahhoz, hogy elkezd az előkészületeket. Ha lehet nyomni a nyelvvizsgát, a megfelelő tantárgyakat, sőt indulni egyéb tanulmányi versenyeken!

A pszichológia más szakiránnyal kiegészítve nagyon is kifizetődő lehet, de már az egyetem évei alatt sok lehetőséget meg kell ragadni (külföldi ösztöndíjak, gyakorlati lehetőségek, önkéntes munka stb) hogy mire végzel MÁR legyen munkád:)

Ehhez nem kevés pénz kell, és valószínűleg Szüleid támogatása is, így már most gyakorolhatod a "szakmát" és a nagy veszekedések helyett inkább valami konstruktív ötlettel, tervvel nyerd meg a szimpátiájukat:)

Különben meg az is lehet, hogy utána nézel és beleszeretsz valamely rokon-szakmába :)

(pedagógus, gyógypedagógus, lelkész, szociális munkás, szociológus, diplomás nővér, orvos, mentálhigiénés szakember, védőnő, mediátor, programszervező, tréner stb)

vagy valami egész másba:) a segítőkészség és empátia nagyon sok helyen előny (és jó pár szakmában inkább hátrány), ettől többet kell megtudnod magadról.

Tehát ÖNISMERETet kell szerezned:)

Nem baj, de azt vedd tudomásul, hogy magánpraxist indítani többmillió forintba kerül, és az egyetem sem olcsó dolog; ha bekerülsz állami támogatottra (ahol már mos 400 pont fölött van a határ), a képzés idejének dupláját kell ithon töltened, és addig élni kell v.miből. Diákhitelt felvehetsz és akkor nincs röghöz kötöttség, de azt több évtizedig fogod fizetni, ami szintén szívás.

Ha téged érdekel, tanuld, de légy realista, szóval már most vállalj diákmunkát és tegyél félre pénzt.

A jog szerintem érdekes, de baromi telített, szóval ott (is) előnnyel indulnak a gazdag családok csemetéi.

Szerintem az egy teljesen általános jelenség a társadalomban, hogy a szüleid más hivatást képzelnek el neked, mint te magadnak. Én tanárnak tanulok, és hát az én szüleim álma sem az volt, hogy majd havi 80ezerért idegelem magam a kezelhetetlen gyerekekkel. De nem bántam meg, mert majd azt fogom csinálni, amire igazán vágyom. Gondolj csak bele, 2 lehetőséged van. Választasz egy számodra uncsi hivatást és úszkálsz a pénzben, bár a napod nagy részét elveszi a munkád, vagy azt csinálod munka közben, amit szeretsz és esetleg kicsit rosszabb anyagi körülmények között élsz. Számomra az utóbbi a vonzóbb.

Ami a pszichológiát illeti én is nagyon érdekesnek találom, az egyetemi tárgyaim közül a pszichológiásak a kedvenceim. Ha mindenképp ez az ami érdekel, akkor vágj bele, bármit is mondanak a szüleid. A Te életed.

A szomszédom nagyapja ügyvéd volt. Ő is ügyvéd, így a gyerekét is jogásznak küldte tanulni. Már az első félévben kiderült, hogy hiába akarja a gyerek is, nem neki való. Átment magyar szakra, abból diplomázott majd doktorált és hihetetlen eredményeket ért el. Titokban arra vágyott és kiderült van ott dolog, ami rá várt.

A jog piszok nehéz tud lenni, még ilyen háttérrel is.

A pszichológia is nagyon nehéz. Ha egy felsőoktatási szakon csak 1-1 kurzus van belőle, lehet érdekes, de mielőtt választanád nézd meg miket kell tanulni és az adott tárgyakból mi a vizsgaanyag. Láttam sok embert elmenekülni, mert kb. ugyanolyan száraz a tanulandók túlnyomó része, mint a jogon.

Ha empatikus vagy és segíteni akarsz az embereknek, az önmagában még nem rendel semmilyen szakterületre. Az erre ráépülő érdeklődésed és ismereteid alapján érdemes életpályát választani.