Mi volt életed legnagyobb csalódása?

Az, hogy bárhogy próbálkoztam, nem sikerült apámmal jó kapcsolatot kialakítanom. Több éve nem beszélek vele, mert rájöttem, hogy nincs értelme.

Kicsit kudarcként élem meg, de ha csak az egyik fél igyekszik az ügy érdekében tenni, akkor az halott ügy, ez van.

Korábban rávágtam volna, hogy xy okozta ezt és ezt, de most...

"Bármilyen furcsán hangzik, te sem tudsz csalódni valaki másban, csakis saját magadban! A másik iránt érzett haragod kivetített érzelem. Mindaz, amit magadról gondolsz. Az ember ilyenkor magában csalódik, mert úgy gondolja, nem volt elég, amit adott." - Sebestyén Balázs

hogy akkor hagyott el a párom, mikor a legjobban szükségem lett volna rá...

azóta elmúlt a haragom, megbocsájtottam, már normálisan tudunk beszélni egymással, de ez a tüske szerintem mindig itt lesz bennem

Amikor nagyobbacska gyerekként rádöbbentem, hogy a felnőttek sem tökéletesek, ők sem mindentudóak.

Különösen akkor, amikor ez a szüleimre is érvényessé vált. Nem estek ezzel a szememben, de ez egy önállósodási folyamat kezdete volt, azt hiszem, ezen minden gyerek átesik.

Persze abban a korban felfokozottabban éltem meg az érzelmeket, talán ezért éreztem nagy csalódásnak.

Az édesapám.

Mai napig (25 éves vagyok) nem tudom, hogy miért tett/tesz néhány dolgot, amivel nekem, a szülői családomnak, ill., a saját családomnak (férjemnek+lányomnak) árt.

Kívülről mindig is eljátszotta a mintaapát. Azt az embert, aki a családjáért még tűzbe is ugorna. De ez belülről egyáltalán nem így nézett ki.

A munkahelyén mindig sok gond volt, pedig egy vállalatnál dolgozik már vagy 20-25 éve. Szépen alulról kezdte a ranglétrát, mint sokan mások.

Szóval, a feszültségei mindig rossz hatással voltak ránk, de leginkább rám.

Mivel én nem mindig voltam egy mintagyerek, így bármit csináltam, engem vert el.

Volt olyan, hogy otthon tanultam a nővéremmel és valamin felmérgesítette magát egy telefonbeszélgetés után. Hozzám szólt én pedig olvastam, így nem válaszoltam egyből csak az elolvasott mondat végén. Erre a következő percben felrángatott a székről és elkezdett verni.

Volt olyan eset, amikor a testnevelés tanárom kérdezte meg általános iskolában, hogy mitől vagyok csupa kék-zöld foltos a bal kezemen. Nem mertem elmondani neki, hogy pár napja az apám azt fogta meg és csavarta majdnem ki, miközben vert.

Előfordult olyan is, hogy a középiskolában gyakorlatra kellett járnunk. Ez azt jelentette, hogy a város másik végére (min. 2-3 órás út BKV-val) kellett járnunk, mert az iskola oda osztott be minket. Egyszer eljöttek elém, de nem értette meg az apám, hogy du. 5-kor nem mehetek haza, ha fél 8-ig vagyok beosztva. Mikor fél 8-kor kiengedtek az áruházból minket az apám minden iskolatársam szeme előtt elkezdett velem ordibálni és orron vert (bevert egyet). Folyt belőle a vér, sok osztálytársam felszisszent és volt, aki a mentőket akarta tárcsázni. Anyám pedig végig nézte az egészet. Szegény, őt is nagyon sajnálom. Ő mai napig kapja az ívet (szerencsére már nem bántja), ha valami baja van apámnak.

Ezután pedig beültettet a kocsiba és hazavitt. Nem mertem az osztálytársaim szeme elé kerülni. Az iskola pedig nem tett feljelentést, mert nem volt tanár szemtanúja az esetnek. A diákok pedig kevesek ehhez. :(

A nővéremet sosem bántotta, ő volt a "minden". Ő mindent megkapott, a szép és okos lány. Mára ez már koránt sincs így. Most épp az én seggemet próbálja fényesre nyalni, úgy kb. 5-6 éve.

De ez is csak amiatt van, mert az én - most már férjem és gyermekem apja - diplomás, a nővéremé meg lassan 12 éve ételt szállít ki.

Tehát ez is vicces, hogy a nővéremet és a párját semmirekellőnek tartja, én meg a családommal vagyok az "isten". Szerintem szánalomra méltató és megvető dolog.

Tudod, vannak olyan dolgok, amit sosem fogok megbocsájtani. Mindig rettegtem tőle és féltem, hogy mikor fog megint megverni és megalázni.

Mára meg már csak le se sz@rom. Nem is utálom, hanem szimplán nem érdekel és figyelemre se méltatom. Neki ez jobban fáj, mint nekem.

Sírni se tudok már, eleget sírtam.

12:46-os vagyok.

Azt még elfelejtettem írni, hogy remélem eljön az a nap, amikor végleg mindenki magára hagyja és szenvedni fog attól, hogy nincs aki érzéseket tápláljon iránta, aki foglalkozzon vele.

Én már megmondtam neki anno is, amikor elköltöztem (rá kb. fél évvel), hogy tőlem sose várjon semmit, mert én egy percig sem fogok rajta segíteni.

Örömmel fogom végig nézni, ahogy a halálos ágyán szenved.

Második válaszoló, ez nekem kissé közhelyes és lebutított "bölcsesség". S. Balázs nem ismeri a családomat, sem engem...

Na de a legnagyobb csalódásom az, hogy "kitagadott" a drága jó sznob "családom" csak mert házasságon kívüli a kisfiam. Egyszer sem látták, nem keresnek, még csak nem is köszönnek.

pedig engem "imádtak". Igen, addig a pontig, amíg úgy ugráltam ahogyan ők fütyültek.

Mostanra nagyon örölük, hogy így alakult, végre vége ennek a képmutató színjátéknak ami a családban folyt...

Pár: megcsalt az igazi

Család: azt hitték lövöm magam

Barát: nő miatt elfordult