Rosszul érzem magam, amiért elégedetlen vagyok, és nem tudom beérni a kisebbel. De vajon jogos?

Jogos! Talán nem ismered, de van is olyan közmondás vagy idézet talán, hogy "aki beéri a kevesebbel, mint amit érdemel, az nem is fog többet kapni, vagy még annyit sem fog kapni vagy valami hasonló az értelme.

A ma KISembere folyton folyvást azt szajkózza, hogy ne legyünk nagyravágyók, hogy érjük be minél kisebbel stb stb.

Holott ha jól meggondoljuk az opportunista-megalkuvó magatartás NEM VISZ ELŐRE!!! Az opportunizmus a leglerántóbb, legellenszenvesebb emberi tulajdonság. Nem azt mondom, hogy ne járjunk két lábbal a földön és hogy ne legyünk realisták, de ha fel akarsz törni, azt tervezd meg, legyenek céljaid, merj nagyot álmodni és lépésről-lépésre valósítsd is meg őket!

Szerintem az sem visz előbbre, hogy a fizu(minimálbér) helyett egy minimális összegű munkanélküli segéllyel csücsülünk otthon.

Rengeteg a munkanélküli, de közülök számtalan olyan van, aki nem akar leereszkedni, és ezért nincs munkája, mert van, amihez nem fűlik a foga. Holott Magyarország nem az álmok hazája, és az ember vagy ehhez alkalmazkodik, ami itt van, vagy külföldre megy megváltani a világot.

Egyetemen vagyok, de nem áltatom magam azzal, hogy nekem lesz szakmámbavágó munkám belátható időn belül. Eljön majd az ideje, de addig is élni kell valamiből - lehetőleg nem a szüleimből. Felesleges olyat álmodni, ami a külső tényezők miatt egyelőre nem megvalósítható, keresni kell a lehetőséget mindig, de attól nem lesz hamarabb álommelója senkinek, hogy otthon gubbasztva álmodik róla. Egy másik mondás is van: ki a kicsit nem becsüli, a nagyot nem érdemli.

Az élet egy olyan játék, hogy időnként össze kell szorítani a fogainkat, és gürizni, akkor is, ha nincs hozzá se kedvünk, se idegzetünk. Ez van. Szerintem munka mellett is lehet keresgélni.

20L

Irodai munkát végzek (nekem se szívem csücske, de ugródeszkának szánom, nemrég kezdtem), olyan munkakörben, hogy rálátásom van elég sok ember fizetésére.

Az azonos beosztásúak eltérő fizetése felkeltette a figyelmemet és csendben figyeltem őket, hogy mi indokolhatja ezt. Rá kellett jönnöm, hogy bár szakmailag mindegyikük nagyjából ugyanannyira jó, van egy markáns különbség.

Akik többet keresnek, jó értelemben törtetők, ambíciózusak (nem másokat letaposva, de ha valami kiemelkedőt csinálnak, akkor arról mindenképp értesítik a felettesüket). Míg az alacsonyabb keresetűek nyuszik. Dolgoznak csendben és hagyják, hogy a saját ötleteik, munkájuk miatt is más arassa le a babérokat. Nem mernek kezdeményezni.

Csak egy példa: jött hozzánk egy új munkatárs. Első 3-4 napban csendben volt, láthatóan megilletődve, végezte a dolgát - de járt körbe és kérdezett mindent. Tájékozódott, barátkozott, kapcsolatot teremtett. Az ötödik napon egy újonnan létrehozott részleg nevében helyesírási problémát vett észre. Tett néhány kört, hogy ki mit gondol róla, mások szerint is rosszul van-e leírva.

Utána kezdeményezte, hogy helyesbítsék a nevet (amit eddig senki nem tett szóvá, pedig ők is látták a hibát), megfelelő helyre írt - szinte azonnal reagáltak, hogy valóban, rosszul van írva, helyesbítve lesz.

A felettese máris vállon veregette, hogy szép volt, tényleg helyesbítésre szorult és szép karrier elé nézhet.