Nagyon gonosz dolog várni a válással, amíg egyedül is elboldogulok a gyerekekkel?

Adj neki esélyt a változásra,beszélgessetek többet.

Amig bölcsis nem lesz a kicsi,addig várj,a semmire nem léphetsz le.

Ha verne,inna akkor anyaotthont javasolnék,de szerencsére ennél kisebb a probléma.

Próbáljátok megmenteni ha menthető,ha nem,akkor próbálj meg vele együttélni amig a kicsi bölcsis lesz.

Mekkorák a gyerekek?

első vagyok

Lehet hogy gonosz dolog,de méggonosazbb kiszurni a gyerekekkel.

A férj se mintaférj,csak igérgetni tud.

A sogorom pont ilyen volt, semmit nem segitett, eljart a haverokkal igaz ritkan, edzes heti haromszor, draga jatekokk, nem baj ha nincs penz kerunk a szuloktol...

A noverem megunta es elhagyta, haza koltozott es a kedves sogor talan megilyedt es hirtelen felnott vagy nem tudom miert de azutan teljesen megvaltozott, majd fel evig voltak ugymond kulon. De ennek mar par eve es azota boldogan elnek...

Akkor tudja majd hogy mit veszitett amikor mar nem lesztek vele, o is ezt mondta, hogy eloszor azt gondolta jobb lesz igy de rajott hogy nem es mindent megtett megtesz hogy egy csalad maradjanak orokkre

Nekem az a furcsa az írásodban, hogy magadtól függetleníted a problémát, nem pedig kettőtök kapcsolatára utalsz. Ő akart gyereket, ő rontotta el a kapcsolatot. Egy személyben. Azért ez nehezen hihető, és valamiért úgy érzem, annyira nem is lehet nagy a baj. Az egészet egy ok-okozati helyzetnek írod le, szinte külső szemlélőként, egy játszmaként, amit meg akarsz valahogy nyerni, de valahogy érzelmek nélkül. A tétet abban méred, ki jön ki jobban a dologból, pedig nem egymást kéne legyőznötök, hanem egymással előbbre jutnotok. Ne arra koncentrálj, ki ad többet, vagy bosszankodj azon, mennyire érzi magát nyeregben vagy sem!

Gondold végig: szereted még őt? Ha békesség lenne köztetek, akarnál vele élni? Tudnál úgy otthon maradni továbbra is a gyerekekkel, hogy nem azt nézed, ki mennyire jár jól a helyzettel, hanem helyette a családi békére törekszel? Ha úgy érzed, igen, akkor viszont tegyetek érte, meséld el neki, mi a gondod, és ha egy kis szikráját is látod, hogy szeret, akkor ne az elköltözésen járjon az eszed. Ne akard nevelni, csak szeresd, törődj vele. Ez nem körbeugrálást jelent, hanem törődést, figyelmet. A kettő teljesen más: alárendelt szerep helyett mellé kerülsz. A kötekedés és nevelési szándék, valamint a hátsójának kinyalása közötti arany középút, ami nem hatalmi viszonyok felosztásán, hanem érzéseken alapul. Ne azért főzz neki, mert az a dolgod, hanem mert szereted, ha jóllakik. Ne azért takaríts, mert beszól, ha nincs kész, hanem hogy jobban érezzétek magatokat együtt a lakásban és így tovább. :)

Azért írtam, hogy nem biztos, hogy olyan nagy a baj, mert nekem úgy tűnik, most inkább a dac, az otthonmaradás miatti kiszolgáltatott érzés beszél belőled, nem pedig az, hogy igazán a pároddal lenne gondod. Ezt még helyre lehet hozni, és a gyerekek érdekében én mindenképp erre törekednék a helyedben. Hülyeségen, egymás melletti elbeszélésen hagyni elúszni egy kapcsolatot nem szabad! :)