Hogy lehet a konfliktuskerülő embereket kezelni?

Én megpróbálnám a vélt sérelmeimet elmondani indula nélkül, de azzal kezdeném, hogy szeretném kikérni az ő tanácsát, mert... ez és ez történt és ő mit gondol egy ilyen helyzetről. Talán az elején jobb lenne, ha nem éppen a szüleivel kapcsolatos dolgokról beszélnétek, az elég kényes téma.

Fontos, hogy érezze, számít a véleménye és segítséget kérsz tőle, megerősítést, támaszt. Ez egy hosszú folyamat, egyik napról a másikra nem fog megváltozni a helyzet, de minél többször beszéltek így a dolgokról, annál nyitottabb lesz.

Párom is hasonló volt. Semmiről nem akarta megmondani a véleményét, ha úgy sejtette, hogy nekem ellenkező elképzeléseim vannak. Mindig tudta, hogy a végén úgy is figyelembe veszem az érzéseit és ismerem annyira, hogy tudjam mit szeretne. De belefáradtam, hogy kitaláljam a gondolatait, és hogy egyedül oldjam meg a problémáinkat.

Mondtam neki még az elején, hogy vagy megbeszéljük a dolgokat és elkezd döntéseket hozni, elkezdi elmondani a véleményét, vagy fogom és kifestem a lakást rózsaszínre.

Útálja a rózsaszínt :)

Nem vett komolyan. Egy hét múlva elmentem, megvettem a festéket. Épp nekiálltam volna festeni, mikor elkezdett beszélni hozzám. Elmondta, hogy mit szeretne és mit nem, véleményét a dolgokról.

Nem volt veszekedés. De azóta is a garázsban van a vödör festék szükség esetére...

Én is ilyen vagyok. Ilyenné váltam. Mert azt tapasztaltam, hogy ha higgadtan elmondom a véleményemet, az nem a megoldás felé visz. A párom azt úgysem veszi figyelembe, úgyis az ellenkezőjét fogja csinálni, emellett még jól meg is sértődik azokon, amiket mondtam, és évek múltán is előveszi, azt hallgatom, hogy "két évvel ezelőtt egyszer azt mondtad hogy...". Megelégeltem, hogy segíteni, megoldani akarok, és nem odamondva, nem sértőn, nagyon óvatosan, háromszor is átgondolva szavaimat elmondom a gondolataimat, ötleteimet, de ő ezt pont ellenkezőleg, MINDIG sértésnek veszi. Minden szavamat, mondatomat addig forgat, amíg sértésként értelmezheti, és jól el is raktározza az elméjében, hogy azt bármikor elő tudja venni. Amit más emberről mondok, még azt is képes magára venni, és vérig sértődni, duzzogni, raktározni....

Így alakult ki a mostani hozzáállásom. Ha elkezd panaszkodni, ott vagyok, meghallgatom, aztán elvonulok. Még az arckifejezések kimutatását is kerülöm. Oldja meg maga a gondjait, mert ezek szerint nincs szüksége segítségre. Ha minden segítséget képes támadásként értékelni, akkor vessen magára, oldja meg egyedül.

Arra pedig már a kezdetek kezdetén rájött, hogy nem érdemes pl. a szüleimet pocskondiáznia. Arra soha nem voltam partner... A Te párod mindig ilyen volt, vagy ilyenné lett? Fontos lenne tudni, rájönni, hogy mi válthatta ki. Így nevelkedett, a családja nyomta el, vagy valami későbbi hatás miatt?

Kedves rózsaszín gratulálok! Nagy vagy!

A tanácskérés híve vagyok én is, pl.: Kellene egy kicsit tartalékolnunk, szerinted olcsóbb ételeket főzzünk, vagy a vízzel lehetne jobban spórolni?

Mellőzd a hosszú monológokat, és légy türelmes. Lehet hogy csak két nap múlva kapsz választ (tapasztalat).

Ha még ez se megy kis apróságokkal kezdd. Napi egy tanácsot kérj tőle: mit vegyél fel, mit főzzetek, hová menjetek és fokozatosan közelíts a nehezebb témák felé.

A szülőket mint témát jobb teljesen mellőzni, főleg ha a párod fejében is egy fájdalmas gubancot képeznek.

Ja és a férfiak szeretnek valami mellett beszélgetni, ha van olyan kétkezi tevékenység, amit együtt csináltok, akkor az alatt, vagy sétálva, vagy eszegetve... keresd meg az ő leglazább helyzetét, és ne terheld túl: nekik pár mondatnyi probléma annyi, mint nekünk egy végigcsevegett délután a barátnőkkel. Mi beszéd közben találunk rá a megoldásra, ők a beszédet a kész megoldás közlésére szánják.Szóval amíg a tökéletes megoldást nem tudja, a férfi hallgat. Ne vedd ezt sértésnek tőle.

Sok sikert!

A 7-esnek nagy igaza van.

Én is ffi vagyok, és nagyon magamra ismertem.

Gyűlölök csevegni, fecsegni. És tényleg fejben oldom meg a dolgokat, és a kész megoldást tudom visszaadni némi idő elteltével. Ha a párom órákon keresztül önti rám a problémáit, a legtöbbre nem is tudok azonnal reagálni. Ettől persze még feszültebb lesz.:-( Persze közben elkezdek gondolkodni a megoldáson, ami minél inkább előrevisz. Aztán azt a lehető legtömörebben adom elő, hogy minél kevésbé legyen félreérthető, ne legyen újabb alap a duzzogásra, sértődésre.

A szülő témát pedig tényleg ajánlatos mellőzni. Én is tisztában vagyok a szüleim időnként bántó, igazságtalan hozzáállásával, ez épp elég gondot okoz nekem. Ha erre még a párom is rádob egy lapáttal, még jobban szítja a feszültséget, az a lehető legrosszabb irányba vezet. Addig-addig folyik ez, amíg valamelyik irányba ki nem borul a bili. Tisztában vagyok a szüleim hibáival, az ő szülei hibájával is. De nem kell velük egy fedél alatt laknunk, így ne legyen már mindennapos buzerálási alap ez! Ha esetleg ő panaszkodik a saját szüleiről, inkább megpróbálom megnyugtatni, beadni, hogy "anyukád biztos nem úgy értette, amit mondott", stb. Mi értelme van annak, ha még én is megforgatom a lelkében a nagykést??? Persze cserébe nem ezt kapom, de ez van...