fejléc
Gyakori kérdések Belépés Új kérdés Véletlen kérdés
Keresés
Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Hogy tudnám feldolgozni, hogy...

Hogy tudnám feldolgozni, hogy meg fog halni?

Figyelt kérdés
Édesapukámnál kb 1 éve diagnosztizáltak áttétes gyomordaganatot ami átterjed más szerveire. Súlyos beteg és nemrég tudtuk meg, hogy kb 1 hónapja van már csak hátra. Mindig is életerős ember volt, tele jóindulattal. Nagyon nagyon szoros kapocs van közöttünk. Ő nekem a legfontosabb a világon, édesanyámon kívül.Mindig mindenben ő volt a támaszom akármi történt. Anyukám kicsit határozatlan személyiség. Mindig is apukám volt a család összetartója és mozgató rugója. Akármi volt ő adott tanácsot és bármikor fordulhattam hozzá akármivel. A legapróbb dolgoktól kezdve a nagyobb horderejű dolgokig mindent megbeszéltem vele. Mikor kiderült h beteg nagyon összezuhantam. Szépen lassan végig kellett néznem ahogy a számomra egyik legkedvesebb ember leépül. 60 kilót fogyott már a wcre sem tud kimenni, pedig 1 éve még "hegyeket mozgatott". Egyszerüen ezt nem tudom felfogni, elfogadni. Annyira fáj. Minden nap sírok és még ilyenkor is Ő bíztat. MIkor megtudta h már csak 1 hónap van hátra akkor is azt mondta. "De jó, még 1 hónapig együtt lehetünk" Istenem ezt nem tudom feldolgozni. Most is a könny potyog a szememből. Esetleg van még valaki aki hasonló szomorú helyzeten ment/megy át? Nem tudom mit tehetnék. Csak szeretnék valakivel beszélni aki tudja hogy mit érzek. :( Köszönöm...
2012. okt. 15. 21:53
❮ 1 2 3 ❯
 11/22 anonim ***** válasza:
100%

Sosem szabad feladni.

Nagybátyámnak 2 hónapot adtak,szintén gyomorrák,áttéttel a tüdejére,májára.Peste a kékgolyóban már műteni sem akarták.Debrecenben sikerült elintézni,fogadták az egyetemi korházban,megműtötték,kapott rengeteg kemót,nem sok hiányzott hogy belehaljon,de ma is él.Igaz hogy kb 2 évente kiújul,kapja a kemoterápiát párhavonta,de él.

Sosem szabad feladni.

Én elvinném még másik orvoshoz,vesztenivaló nincs.

2012. okt. 16. 08:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/22 anonim ***** válasza:

Igaza lehet az előttem szólónak, talán mégis van remény. Próbáljatok meg más dokit, menjetek addig, amíg valaki nem hajlandó foglalkozni vele.

De addig is, legyél minél többet vele, mond el neki azt, amit eddig nem tettél, mond minél többször, hogy szereted, csináljatok együtt dolgokat. Tedd ezt a maradék időt annyira tartalmassá, amennyire csak tudod.

Nagyon sajnálom.

2012. okt. 16. 09:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/22 anonim ***** válasza:

Végig olvastam a kérdést, válaszokat.

Szívbemarkoló. A Tied, a hozzászólóké..

A másik oldalon én állok. Petefészekrákom volt. (?)

Kemoterápia, műtét, minden. Amikor a 20 éves lányom ott zokogott a folyosón, engem siratva, jobban fájt min a kemó összes hatása...

Tanácsot nem igazán tudok adni..Legyél vele minél többet.

Mert az 1 hónapból a morfium hatására már nem igazán tudsz vele kommunikálni..

De foghatod a kezét akkor is.

Tudja, hogy szereted. Nem magát sajnálja, az időt amit elvett tőle a betegség.Amit nem tölthet Veled.

Fizikai fájdalomnál is erősebb,a hiány, amit maga után hagy...

Erőt kivánok Neked! Szükséged lesz rá.

2012. okt. 16. 10:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/22 Bence_ ***** válasza:

Ez a mondta tudod mekkora kincs?! "De jó, még 1 hónapig együtt lehetünk"

Szerintem ezt az egészet beszéld meg vele. És a végén nyugtasd meg, hogy jól el leszel.

Egyrészről izgul azon, hogy vele mi lesz. Másrészről azon agyal, hogy veled (veletek) mi történik majd. Hidd el jól esik neki ha azt hallja, hogy "rendben" vagy.

2012. okt. 16. 10:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/22 anonim ***** válasza:
100%
Szia,az én édesapám 57 éves volt,tíz hónapot élt a rák diagnosztizálása után.Ugyan ezen mentem keresztül,iszonyat jó kapcsolat volt édesanyám és édesapám között,nagyon szép családi háttér mellett nőhettem fel.Örökké hálás leszek ezért.Szörnyű volt nézni,hogy akit mindennél jobban szeretsz,azt szenvedni látod és segíteni sem tudsz.Én bele estem abba a hibába,hogy sokáig csak magamat sajnáltattam és bevallom apu több figyelmet érdemelt volna,erre ma jobban figyelnék.Siránkoztam,hogy mi lesz nélküle,holott inkább ne tettem volna,hiszen őt ezzel feszélyeztem.Állandóan arra figyelt,hogy ha látogattuk,akkor azt mutassa,hogy jól van,nincsenek fájdalmai,holott a szobatársa mondta nekünk,hogy nagyon szenved.Még akkor is minket nézett,hogy nekünk ne fájjon a szenvedése.Ami engem megnyugtatott,hogy amikor csak tehettem nála voltam és bizony,mikor már tudtuk,hogy jön a vég,akkor kiírattam magam az orvossal és éjt-nappallá téve mellette voltam.Ez számomra valamiért nagyon fontos volt,azt akartam,hogy érezze,hogy tiszta szívemből szeretem és mellette vagyok az utolsó lélegzet vételig.Nem erőltettem semmit,ha beszélni akart valamiről,akkor meghallgattam,ha kérdezett válaszoltam,ha fizikailag kellett segítenem,akkor segítettem.A csendes társa voltam,számomra ez mindennél fontosabb volt.Nagyon szeretem ezt az embert,aki az én édesapám volt és aki az marad örökre,megmutatta,hogy milyen ember szeretnék lenni valójában.Soha nem feledem őt,mindig a szívemben marad.Halála után ami segített,az a hit,nem vagyok templomba járó típus,de hiszek istenbe és ez megnyugvást ad.Kitartást kívánok Neked,ha bármiben segíthetek írj nyugodtan!
2012. okt. 16. 13:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/22 A kérdező kommentje:
Köszönöm ismét a hozzászólóknak! Jól esik, amiket írtatok. Most minden percet vele töltök amit csak lehet. Csendben fekszem mellette míg alszik. Ha pedig felébred minden egyes alkalommal úgy örül hogy lát mintha először találkoznánk. Egymást féltjük. Én nem elsősorban arra gondolok, hogy velem mi lesz (persze ez is legalább annyira félelmetes), de elsősorban jelenleg az a legnagyobb fájdalmam, hogy nem tudom mit érez...fél?! szomorú?! haragszik Istenre amiért elveszi tőle az időt amit velem tölthetne?! Inkább az Ő érzései járnak a fejemben és hogy neki kell szembesülnie azzal hogy meg fog halni. Ezt hogyan tudná felfogni? Milyen érzések lehetnek az ő kicsi lelkében... Annyira tehetetlennek érzem magam pedig esküszöm hogy bármit megadnék azért hogy újra egészséges legyen és még legalább 30 évig az apukám maradhasson. Bár persze mindig az marad. Úgy érzem soha senkinek nem leszek ennyire fontos mint neki. Nekem ő a legjobb barátom, az apukám...a hősöm.... :(
2012. okt. 16. 14:51
 17/22 anonim ***** válasza:

13-as vagyok


Nem volt bennem félelem, nem kértem számon Istentől..

Nem volt más, csak a fájdalom..Testi és lelki..

Tudom, mindent megadnál érte..

Daganatos betegnek rögös az út a halálhoz...

Morfium (gondolom már kapja)csökkenti a fizikai, és lelki fájdalmat is..

Legyél mellette. Mást nem tehetsz.

2012. okt. 16. 15:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/22 A kérdező kommentje:
Az kimaradt az előzőből és fontos hogy pótoljam, hogy nagyon sajnálom azokat akikkel szintén megtörtént ez, vagy hasonló tragédia! Nektek is sok sok erőt és kitartást kívánok, persze tudom hogy ezt a legkönnyebb ilyenkor mondani, de mi mást is mondhatna az ember, nem igaz?! :( Biztos vagyok benne, hogy ahová kerül az apukám ott is nagyon szeretni fogják...
2012. okt. 16. 15:01
 19/22 A kérdező kommentje:
Igen...már kapja egy ideje. :(
2012. okt. 16. 15:02
 20/22 anonim ***** válasza:
15-ös válaszadó vagyok.Édesapám pont ma lenne 64 éves!Nagyon sokat gondoltam rá ma!Hogy mit érezhet nem tudom.Az én apukámnál először az volt,hogy rettentően megijedt,aztán,mivel még nem voltak fájdalmai azt hitte,hogy elcserélték a leleteit.Ez volt a legveszélyesebb időszak,mert nem akarta a gyógyszereit sem szedni,hiszen ő nem is beteg.Aztán jött a rosszullét és az egyre romló leletek,itt már sajnos meg volt a betegségtudat és egy depresszió szerű állapotba került.De itt még reménykedett.Halála előtt három héttel pedig feladta a küzdelmet,egyszerűen olyan volt,mint ha egy másik világba érkezett volna,ebből már sokszor kizárt minket.Ő sajnos nem beszélt a halálról és mi sem mertük ezt tenni,nagyon sajnálom,mert már tudom,hogy ezzel rengeteget segíthettem volna neki.Akkor döbbentem meg,amikor egyszer jött a kórház lelkésze és én pont ott voltam.Elmesélte,hogy apu mindig kéri,hogy jöjjön hozzá és nyugodjak meg ő beszélgetett vele a halálról.Ekkor apu már nem tudott kommunikálni velünk.Ekkor jöttem rá,hogy mit mulasztottam és erre szüksége lett volna.A lelkész bácsi adott nekem egy ima lapot,amit akkor olvastam fel,amikor ő haldoklott.Az elmenetele alatt a testvéremmel fogtuk a kezét és anyukám is ott volt és olvastam az imákat.Nagyon meghitt pillanat volt.Azóta nem félek a haláltól,csak magától a betegségtől,a szenvedéstől.Esetleg kérdezz rá erre,hiszen édesapád is tisztában van azzal,hogy mi történik,hátha szívesen beszélne róla.
2012. okt. 16. 18:12
Hasznos számodra ez a válasz?
❮ 1 2 3 ❯

Kapcsolódó kérdések:

Családi kapcsolatok főkategória kérdései »
Családi kapcsolatok - Egyéb kérdések kategória kérdései »




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!