Legkisebb lévén mindig nekem kell a legtöbbet alkalmazkodni. Miért piszkálnak?

az a gondom, hogy kettőség jellemzi az egész családot. Egyszer mi vagyunk a minta, a legjobb család (mondani gondolom nem kell, hogy főleg más emberek előtt, meg családi ebédeken), amúgy viszont amilyen beszólásokat nekem el kell tűrnöm, az a (nagyobb) tesómat vérig sértené, és se ap'ám, se anyám nem merné neki mondani. Nekem mindent szóva lehet tenni...persze nem hagyom magam, mert nagyon rosszul esik, hogy ezt a nővéremnek nem kellene eltűrnie, ez viszont további konfliktusokat szül. Másik nagy gondom, hogy a nővéremnek is, nekem is van párkapcsolatom. A nővérem kapcsolata szent, senki bele nem merne szólni...már az első héten ittaludhatott a barátja, nekem egy évembe telt, hogy ezt elérjem. Vagy más: a nővérem hangoskodhatott a barátjával(mármint bulit szerveztek, meg ilyenek), és mindenki kussolt. Mi már csak ha hangosabban csukjuk az ajtòt véletlenül este fél 11-kor, ki vannak bukva. Mivel anyához én mindig jobban ragaszkodtam, szerintem azt hiszi, hogy teljes joggal beleszólhat a kapcsolatomba (a legkisebb részleteibe is!) Ezt sem akarom hagyni, és mikor hevesebben reagálok, mert már elég volt, akkor visszaveti, hogy jó, de akkor máskor ne panaszkodjak neki (igen, el szoktam mondani a gondjainkat...lehet nem jól teszem, de ha látja, h valami nem oké, akkor és ott tényleg segít, utána viszont párszor visszadobja ezt). Szóval mindent összevetve: ebből nem az derül ki, hogy jó lenne a családom, pedig másrészről az...most is lelkiismeret furdalásom van, hogy ezt leírom, de néha nem bírom ezt...mert hiába van, hogy megkapok egy csomó mindent, foglalkoznak velem...másrészt ezért cserébe beleszólnak a kapcsolatomba, illetve majdnem mindenbe,amiről dönteni akarok, pedig 20 éves vagyok.