Az emberek hogyan veszik rá magukat, hogy gyereket vállaljanak?
19 éves vagyok és nem provokatív a kérdés, hanem tényleg érdekel. Régebben én is szerettem volna gyereket, aztán született egy féltestvérem mikor 16 éves voltam és tényleg nagyon szeretem őt, de annyi munka és fáradtság van vele, hogy én ezt nem tudnám állandóan csinálni. Állandóan figyelni kell, hogy mit csinál, mert ha egy pillanatra lankad az ember figyelme akkor szétrobbantja a lakást, vagy lenyel valamit, vagy valami olyanhoz nyúl, amit nem szabad, és folyamatosan foglalkozni kell vele, beszélni hozzá, játszani vele, mert nem foglalja el magát, vagy legalábbis nem sokáig. Tehát az ember otthon van és pihenne, ahogy azt az otthonában szokás, és nem tud, mert nem teheti azt, amihez épp kedve támad. Ne értsetek félre, nagyon szeretek vele játszani és egyáltalán nem zavar, hogy foglalkozni kell vele, nagyon okos és szeretem látni, hogy tanul, meg jó érzés, hogy ennyire szeret, de én nem élek velük és a nap végén hazamegyek és azt csinálok, amit csak akarok, de egy szülő ezt nem teheti meg, ha a gyerek hajnal kettőtől négyig nyüszög, akkor addig ott kell lenni vigyázzállásban akkor is, ha már alig él és a fél karját elcserélné 8 óra alvásért, de akár 6 óráért is, vagy amikor százhuszadjára akarja a gyerek megnézni bogyó és babóca mikulásnapi kalandjait holott engem már első alkalommal is annyira érdekelt, mint bálnát a híradó, de ott kell ülnöm mellette, mert folyton kérdez a meséről és válaszolgatni kell.. És akkor a terhességről még nem is beszéltem, mondjuk azt jó esetben meg lehet úszni könnyen, na de erre nincs garancia, volt olyan ismerősöm aki véres sebesre vakarta magát a terhessége alatt, mert 9 hónapon át folyamatosan viszketett mindene. És őszintén ennyi rizikót még be is vállalnék majd évekkel később egy gyerekért, meg a szülést is, nem azzal van a gond, hanem azzal, ami utána jön.. Az állandó kimerültség, az, hogy minden percemet lekötik, az aggódás, az időhiány..
Feltételezem itt mindenki tudatában volt ezeknek mielőtt gyereket vállalt volna, miért vállaltatok mégis gyereket?
És légyszi ne válaszoljátok azt, hogy azért, mert amikor először meglátod meg érzed hogy szeret meg a mosolya stb., mert ezeket úgy nem lehet megérteni, hogy az embernek még nincs gyereke és mi van, ha én vagyok az az 1 a 10000-ből aki ezeket mégsem érzi, pedig ha már megszületett akkor nem lehet visszadugni..
Előre is köszönöm a válaszokat
válasza:Ez egy ösztön, nem lehet megmagyarázni :) Én 3 évvel vagy nálad idősebb, az öcséimnél 12, 15 és 18 évvel vagyok idősebb náluk, pontosan láttam mennyi gonddal (ugyanakkor örömmel) jár az élet velük, mégis úgy döntöttünk a párommal, hogy itt az ideje a próbálkozásnak, mert fejbe vágott minket a szülői ösztön :) Ez hasonlít a kutyaneveléshez, igen a kiskutya még nem szobatiszta, szétrág mindent, mégis a kutyások késztetést éreznek arra, hogy legyen, és ő a kapott szeretetet sokszorosan visszaadja. Valahogy így van ez a gyerekekkel is, igen, sok velük a gond, de nagyon sok energiát ad egy mosoly, egy "szeretlek" vagy csak nézni, hogy fejlődik!
És szerencsére sok dolgot ki lehet szűrni, pl. nem kell Bogyó és Babóca könyvet venni, és nem idegesít fel :D
válasza:Ez nem a mateklecke, hogy rávegyem magamat, hogy megcsináljam.
Amúgy én is így voltam vele régebben. Egészen addig, amíg meg nem ismertem a férjemet :)
Most van egy fél éves kisfiunk. És egy percét nem bánom, hogy mennyit kell vele foglalkozni.
Az ember egy idő után rájön, hogy nem az a legnagyobb boldogság, hogy a kiskutya reggel összenyálazza az arcodat (persze az is fantasztikus dolog), de azért egy gyerek az mégiscsak más.
válasza:Nekem 33 éves koromig meg se fordult a gyerek a fejemben. Nem érdekeltek, nem kötöttek le, és nem éreztem irántuk különösebb vonzalmat sem. Ellenben már 12 éve házasok voltunk, és azt éreztük, hogy valami mégis hiányzik az életünkből, de nem pontosan tudtuk mi. (Ki?) :)
Aztán megszületett a kislányunk, már 3,5 éves, és pontosan tudjuk, hogy Ő hiányzott, vele teljes az élet :) Nálunk pld. így jött, hogy "rávegyük" magunkat. Életünk legjobb döntése volt. Sok figyelem, energia, de sokszorosan visszakapott szeretet, el nem mondható érzések.
válasza: válasza: válasza: válasza: válasza:19 évesen sehogy. Nincs itt az ideje, valószínűleg ezért érzel így, ennyi. Van olyan típus, aki később sem vágyik rá, azzal sincs semmi baj, csak akkor ne is vállaljon gyereket, mert abból katasztrófa szokott keletkezni.
A többségnél viszont a komoly párkapcsolat/házasság létrejötte környékén jelentkezik a vágy a gyerekre, és jó esetben ilyenkor már elég érettek is ahhoz, hogy vállaljanak babát. Meg ugye életmód kérdése is, ha a pár alapvetően nem olyan bulizós, mozgalmasan élő típus, akkor nem olyan szörnyű az a váltás.
Egyébként a többség nem veszi rá magát, hanem tényleg vágyik rá.
válasza:Biztos rengeteg anya érez így, ahogy te. :)
Amúgy az ösztön nagy úr. Lehet ezért lepontozni (nem te kérdező, bárki más), de ha elindul a biológiai óra, annak is örülnél, ha állandóan hánynál a wc felett görnyedve, ha tízezredszerre is meg kellene nézned egy mesét, kakis pelust cserélhetnél. :D Tudom, ez így felfoghatatlan, de ezért van.
válasza:A Te korodban én is így voltam vele, aztán későn lett sajátom, és előtte: úgy 25 éves korom táján már kapart belül a torkom, és nyeltem a könnyeket, ha babát vettem a kezembe, hogy nekem miért nincs még.
Igen, csak úgy előjött a semmiből ez az érzés.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!