Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Létezik férfi-nő barátság?

Létezik férfi-nő barátság?

Figyelt kérdés
Párommal több, mint egy éve élek együtt. Van egy nő ismerőse még fiatal korából, aki abban a városban él, tőlem 40km-re, ahol párom dolgozik. Állítólag nagyon jó barátok és még soha semmi nem volt köztük szexuálisan sem egyéb ilyen értelemben, viszont nekem még sosem mutatta be, annak ellenére sem, hogy tavaly nyáron az út tulsó felén sétált el szülővárosában, ahol mi is lakunk, csak átköszöntek egymásnak az úton pedig állítólag már több éve nem látták egymást. Erről a nőről derült ki véletlenül, hogy már hozta haza véletlen egybeesésnek köszönhetően szülővárosába az autójával, titokban terveztek a hátam mögött találkozót ősszel, de állítólag nem jött létre a találka, most pedig volt szeretcsétlenségem egy olyan beszélgetésbe beleolvasni, amiben párom azt írja neki, hogy álmodj velem szépeket + páromnak prosztata problémái voltak és az is benne volt a beszélgetésben, hogy nem baj, ha ülni is aludni tud, ehhez csak feküdni kell, egy mosollyal. Többet nem tudok. Párom azt mondja, a nő most Ausztriában van, meg nem szoktaktak találkozni, ez a beszélgetés is csak poénkodás volt. Erre a nőre féltékeny volt párom előző barátnője is, akivel 7 évig volt együtt. Mikor a találka miatt voltak a gondok és amiatt, hogy hazahozta őt autóval, nekem meg azt mondta, az anyjához ment át az volt a válasza, hogy azért nem említette a nőt, mert az előző barátnője is féltékeny volt rá... párom legjobb haverja szerint a nő elég kacér és minden pasival incselkedik, párom pedig egyébként megbízható ember, de van olyan balga, hogy úgy reagáljon a nő megkereséseire, hogy az a csajnak tetszen..... nem tudom, mit gondoljak....
2013. jan. 14. 10:13
 1/9 anonim ***** válasza:
80%

Nekem az nem tetszett, hogy hazudott.


Egyébként vannak női-férfi barátságok, mi 3 + 2es arányban működünk középiskolás korunk óta. Most a 40et kezdjük el tölteni mindannyian. Soha nem volt egyikünk között sem semmi. Szerencsére a férjek/feleségek is elfogadták. Volt korábban olyan párja az egyik srácnak aki velem cirkuszolt, hogy mi az hogy ott aludtam... csőtörés volt nálam, nála volt szabad hely. Sosem értettem miért kell féltékenykedni egy barátra. Bár lehet azért, mivel nekem is van két férfi barátom soha nem merült fel bennem, hogy akár a férjem a barátnőire rámászna.

2013. jan. 14. 10:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/9 anonim ***** válasza:
84%

Ha akart volna, összejöhetett volna a párod ezzel a nővel az elmondásod alapján. Szerintem nem csal meg vele.


A hazugságot is megértem, ha rossz tapasztalatai voltak az exe féltékenykedései miatt. Az én párom is hazudott egyszer hasonló ügyben emiatt, én nagyon megbántódtam, hogy nem mondott igazat. Az volt a magyarázata, hogy azért nem, mert az exe mellett azt szokta meg, hogy néha hazudnia kell ilyenben, de megígérte, hogy mivel én máshogy állok hozzá, nekem nem fog többet. Ez 8 éve volt, azóta sem fordult ilyen elő.


Szerintem tudatosítsd a párodban, hogy Te nem vagy féltékeny vagy hisztis, viszont szeretnéd ha őszinte lenne. Cserébe ne csinálj sose jelenetet, ha ezzel a nővel beszélget vagy találkozik, mert összetöröd a párod bizalmát, és újra titkolózni fog!


A kétértelmű chatelésről: nekem is van férfi barátom, igazán csak barát az illető. Néha becsúszik egy-egy kétértelmű vicc vagy piszkálódás, ha beszélgetünk. Ahogy nők egymás között és férfiak egymás között is piszkálódnak néha egymással, csak arra senki nem féltékeny. Emberek vagyunk, a hülye poénokra mindketten vevők vagyunk, de ez nem azt jelenti, hogy megcsalnám vele a párom. :)

2013. jan. 14. 11:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/9 anonim ***** válasza:
100%

Van barátság. Nekem is van egy nagyon jó férfi barátom, negyed évente egyszer beülünk valahová egy teára, és jól kidumáljuk magunkat. A párom természetesen ismeri, kedveli, tud a találkozásról.


Amit te elmeséltél, nekem nem barátságnak tűnik. Mivel van összehasonlítási alapom, mondhatom, hogy ez mismásolás, hazudozás, takargatás... nevetséges. Egy felnőtt ember nem rejtegeti a barátait, akkor sem, ha ellenkező neműek, ha azok tényleg barátok! Jogosan gyanakszol, én úgy érzem. N28

2013. jan. 14. 11:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/9 anonim ***** válasza:
100%
Létezik. De az férfi-nő barátságba ez nem fér bele:"álmodj velem szépeket ". Arról nem is beszélve ha a férjem ,szól hogy őt zavarja hogy túl sokat ,vagy hosszasan beszélek telefonon az illetővel,akkor én ez finoman a barát tudtára adom és ezt ő maximálisan megérti. Amiről írsz ,nekem nem fér bele a barátság kategóriába.
2013. jan. 14. 11:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/9 anonim ***** válasza:
80%
Szerintem van férfi női barátság.Nekem is van egy fiú barátom,akivel már rég tisztáztuk,hogy nem akarunk egymástól semmit.Nekem ő még akkor sem kellett volna,amikor még nem volt párom,mert csak barátként tudok rá nézni.A féltékenység meg érthető,ha az én párom találkozgatna csajokkal,nekem is görcsbe lenne a gyomrom,de azért az sem jó,ha semelyikünk sem találkozhat senkivel.
2013. jan. 14. 11:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/9 anonim ***** válasza:
100%

Beszéld meg vele, hogy ha olyan jó barátnője, te is szeretnéd megismerni. Miért ne barátkozhatnál te is a barátaival? Ha pedig barátkozhatsz mindenkivel csak ezzel a nővel nem, akkor az miért van?


Szerintem van férfi-nő barátság, de 1-2 dolgoz furának tartok:


- nem ismerheted meg

- hazudik róla, és a találkákról

- fura kétértelmű párbeszédet folytatnak

2013. jan. 14. 11:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/9 anonim ***** válasza:
100%

A páromnak is van ilyen barátnője, nekem is van olyan férfi, aki elég jó barátom.

De mi nem folytatunk a barátunkkal "álmodj velem szépeket" jellegű beszélgetéseket, nem hazudozunk a másiknak, nem tervezünk titkos találkákat, sőt a párom az első adandó alkalommal bemutatott a lánynak és a lány barátjának és azóta is leginkább együtt szoktunk találkozni négyesben, vagy közös baráti körben.

2013. jan. 14. 13:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/9 anonim ***** válasza:
90%
Vannak férfi-női barátságok,sok jól is működik,de ne feledkezzünk meg,hogy ez azért enyhén egyoldalú,tehát az egyik fél mindig többet akar a barátságnál-még ha ezt soha ki sem mondja vagy nem is céloz rá.(Saját tapasztalat,húsz éves barátságon vagyok túl,pedig szentül hittem ez létezik és működőképes és mi vagyunk a kivételek,-tévedtem.)
2013. jan. 14. 15:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/9 anonim ***** válasza:
100%
Attól, hogy a 8-as válaszoló nem ezt tapasztalta, még léteznek olyan férfi-nő barátságok, ahogy mindketten a saját párjukba szerelmesek és egyik sem akar többet. Ez meg az én tapasztalatom. De az ilyen barátságok nem olyan kétértelműek, mint a kérdésben felvázolt helyzet.
2013. jan. 14. 20:23
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!