Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Szerintetek is elvárható,...

Szerintetek is elvárható, hogy megszakítsak minden kapcsolatot az ex barátommal/családjával akkor is ha barátok vagyunk?

Figyelt kérdés

Most még csak elméleti kérdés nagyjából. Van az ex barátommal voltam 6 évig. Olyan időszakban állt ő is és a családja is mellettem amikor nagy szükségem volt rájuk. Nagymamám aki felnevelt akkor halt meg. A szüleimmel nem jó a kapcsolatom, így még inkább többet jelentett, hogy befogadtak a családjukba. Fél éve szakítottunk, mert rájöttünk, hogy már nincs meg a szerelem. Első szerelem volt, 17 éves korunk óta együtt voltunk, de nem élhetünk úgy életünk végéig mint akik 40 éve házasok, akármennyire sokat jelentünk egymásnak. Tartjuk a kapcsolatot, eleinte annyira nem, de most 1-2 hónapja újra sokat vagyunk együtt. De már tényleg csak barátilag. Egy a baráti körünk. A másik legjobb barátom a tesója:) rajtuk kívül még 2 barátnőm van. (meg persze tágabb barátságaim, de ők azok akikre számíthatok) Az anyukájával is szoktunk beszélgetni, legtöbbször neten. Voltam már azóta náluk vasárnapi ebédre is.

Azóta egyikünknek sem volt komoly kapcsolata. Én mondjuk jelenleg élvezem a szingli létet, nem is keresek, de azért nem zárkózok el semmitől. Barátnőmmel vetődött fel egy beszélgetés során, hogy vajon a leendő párjaink fogják e tolerálni ezt a barátságot. Mondjuk én nem hiszem, hogy el bírnám viselni a féltékenykedést (eddig mint írtam egy kapcsolatom volt, ő nem volt az), de lehet hogy ezeket a dolgokat egy amúgy nem féltékeny típusú pasi nem tudná kezelni. Ha az ő leendő barátnőjének nem fog tetszeni akkor persze nem járok majd át, kevesebbet beszélünk, nem akarok majd belerondítani semmibe.

Szerintetek én vagyok túl naiv, hogy majd lesz aki elfogadja, hogy nekem fontos a családja, a barátaim, van ez annyira nem irreális dolog.



2013. febr. 19. 18:04
1 2
 11/12 anonim ***** válasza:
Nem vagy naiv. Vannak emberek, akik hozzád hasonlóan rugalmasan gondolkodnak. De ezen ráérsz akkor filózni, ha már ismerkedsz és van konkrét személy, akivel ezt megbeszélheted. :)
2013. febr. 20. 12:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/12 anonim válasza:

Lehet,hogy van barátság viszont exek között nem hinném még később sem.Most gondolj bele,hogy elég hosszú ideig voltatok együtt,csomó emlék összeköt stb.Most az kinek esne jól,ha pl lenne exednek új barátnője és neked beszélné ki mint állítólagos barátjának,v kibeszélnétek tanácsokat kérne tőled pl,hát ez elég furán nézne ki nem:/ Már pedig barátokkal ilyenekről is témáznak.Mivel még te sem vagy tapasztalt,sok pasid nem volt hisz írtad ő volt első szerelmed ugyan honnan tudhatnád hogy nem lennél féltékeny?Persze most,h még csak ez egy gondolat mondhatsz akármit,de amikor benne lennél ebbe a szituban lehet másképp állnál a dolgokhoz:P

Egyébként mikor összejöttünk barátommal az exét alig tudta levakarni.Volt barátnőjének is ő volt az első szerelme és jó darabig nem tudott mihez kezdeni magával a csaj.Szerintem te is hasonló cipőben járhatsz.Amúgy meg annyira bírom ezt a "x évig együtt voltunk,de már kihűlt a szerelem,viszont nagyon jó barátok vagyunk" ill. még azt is,hogy "nem élhetünk így még sokáig mert az milyen sz.r lenne" Nekem a párom a legjobb barátom is és a kapcsolatunk ettől is különlegesebb és erősebb.Vannak nehezebb idők,de sosem unnánk meg egymást.Viszont a hozzád hasonló felfogás ma nagyon sok mindenkire jellemző:P Még annyi,ha már így alakult még is és jót akarsz volt pasidnak szerintem hagyd békén és a családját is.Neki is könnyebb lenne mást találni így meg neked is.

2014. aug. 24. 21:02
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!