Normális ha a szülő nem süt/főz semmit otthon?

Minden család más, nem merem azt mondani, hogy nem normális.

Nálam elképzelhetetlen, a családom iránti szeretet egyik jele, hogy mindig főzök, mindig olyant, amit szeretnek, ha kell, akár többfélét is.

Az egészben az egyetlen jó, hogy tudod, ő mit csinál rosszul gyerekszemmel nézve, és te majd a saját családoddal tudsz más lenni.

Én olyan családből jöttem, ahol a kajának nagy jelentősége van, néha már szerintem túlzottan is.

A család nőtagjai mind szeretnek és tudnak főzni, tesóm kiválóan süt, én is nekállok mézeskalácsnak, répatortának stb.

Mindig sajnáltam azokat az osztálytársaimat, akik évekig sajtosmakarónit ettek, mert azt már 8 évesen megtanulták egyedül elkészíteni....

A kisfiam most 3 éves, próbálom neki is átadni a finom étel, a szép terített asztal szeretetét.

Nem írtad, hogy kik élnek anyukáddal. Ha egyedül él, akkor el is szokik a főzéstől, mondván, magamért miért.

Az biztos, hogy egy igazi anya süt-főz, mikor rég nem látott gyermeke hazalátogat. Nincs más, állítsd össze egy kaja alapanyagait, szerezd be, és kérd meg, hogy együtt főzzétek meg, s közben beszélgethettek egy jót.

Nem mondom, hogy normális, de nálunk is ez volt. Anyukám világ életében utált sütni-főzni, így én elég hamar megtanultam. Mondjuk egyetemista koromban megvilágosodtam, hogy azért nem szeret anyukám konyhatündérkedni, mert apámnak bárki bármit süt, az nem elég jó, azt nem úgy kell, ennek nem így kéne kinéznie. Egyszer sütöttem mézes puszedlit, mert apám megkért. Az volt az első puszedlim, túlsütöttem, csont száraz lett. Anyám és a párom vigasztalt, hogy betesszük zacsiba, felpuhul, ízre nagyon jó lett, ne szomorkodjak. Apámtól legalább 2 hétig hallgattam, hogy kell kinéznie egy puszedlinek, mintha én sose láttam volna, hogy a mama hogy csinálta. Utána beszéltem anyámmal, hogy ő ezt hallgatta 30 évig?! Közölte, hogy igen. 22 volt, amikor összeházasodtak, nyilván a főzéstudománya nem ért fel az anyósáéval és apám elég hamar földbe döngölte, így inkább nem főzött semmit, csak amiben biztos volt, hogy meg tudja csinálni, pl. palacsintát, tejberizst, lecsót, ezeket is ritkán. Hát, a pofám leszakadt, mikor ez tudatosult bennem, hogy én hányszor megbántottam szegényt, amikor ugyanazt fújtam, mint apám a testvéremmel együtt. Nagyon szégyelltem magam.

Szóval biztos oka van annak, hogy anyukád nem szeret főzőcskézni, nem biztos, hogy ugyanez, mint nálunk, de ha belegondolsz, biztos te se szívesen csinálod meg azt, amit utálsz, még akkor se, ha anyukád kér meg rá. Inkább azt mondd el neki, hogy neked mennyit jelentene az, ha mikor hazajössz készítene neked rántott gombát, jobban örülnél neki, mint bárminek. Vagy ha legalább ünnepekkor főzőcskézne. Tehát próbáld meg más szemszögből megközelíteni a problémát és akkor hátha megerőlteti magát. Ha meg nem, akkor elkészíted magadnak, ez van. 26N

Én is hasonló helyzetben vagyok, mint te, kérdező. Anyám egy héten általában egyszer főz valamit, ami napokig rohad a hűtőben és már a francnak se kell. De ha én sütök/főzök magamnak valamit, akkor kérdőre vonja, hogy minek csinálom, amikor ott a kaja hűtőben. Ha nem csinálnék magamnak kaját, szinte csak szendvicset tudnék itthon enni, de azt is csak száraz pékáruból, mivel nálunk azt se divat minden nap venni. Általában 3-4 naponta van véve egy csomó pékárú és akkor azt kell enni napokig. De ha én reggel suli előtt leugrom a pékségbe venni friss zsemlét, akkor anyám kérdi, hogy minek vettem, még ott van a tegnapi. Hozzá teszem, hogy a pékség lassú tempóban 1 perc sétára van tőlünk. Szóval én teljes mértékben átérzem a helyzeted és azt kell mondjam ez egyáltalán nem normális dolog.

24/F

Főzni soha nem szerettem, sütni viszont igen.

Akármilyen nemszeretem meló is volt, mindig rávettem magam, mert annak viszont nagyon örültem, amikor jóízűen megette a család.

Ma már felnőttek a gyerekeim és azon vettem észre magam, hogy nagyobb kedvvel főzőcskézek, nem beszélve a sütikről. Talán azért, mert a kicsi gyerekek mellett nagyon nehéz főzni. Nem mindegy, hogy mit és ráadásul időre kell megcsinálni, mindenképpen kötelességféle dolog és nem hobbi.

Jellemző, most hogy már nem kötelező, sokkal szívesebben teszem és egészen finom dolgokat dobok össze, majdhogynem élvezem is.:)