Ebben az esetben tényleg a szülők a hibásak?

Egy külföldi hetilap Lélek c. mellékletében találtam, elnézést, de hosszú lesz.

Szüleim burokban neveltek, óvtak mindentől. Ennek köszönhetően eléggé naiv emberke lettem.Még 20 évesen sem volt jövőképem.Színvonalas gimnáziumba jártam, kitűnő voltam végig, de a jövőmmel nem foglalkoztam. Még végzősként sem tudtam, mit kezdjek magammal, fogalmam sem volt, hová menjek egyetmere. Egy akkor jó barátnőm beszélt rá, hogy menjek vele egy szakra. Naiv lányként nem modntam neki nemet, jelentekeztem én is erre a szakra. Érettségi előtt jött a levél, hogy mindnekit felvettek felvételi nélkül. Ekkor még örültem, mert még nem ismertem a barátnőmnek hitt személy szándékait, és az ilyen újonnan kreált szakok buktatóit. Szeptemberben elkezdődött az első egyetemi évem, eleinte minden jó volt, majd sok furcsaságot véltem felefedezni, csoporttársai nagy részét már kidobták egy komolyabb szakról, 80-an voltunk egy csoportban, kulturológia szakon.

Legfurcsább azonban az volt, hogy azt hangoztatta szinte mindenki, hogy diploma nélkül az ember senki.

Tanulnivaló szinte alig volt, csk unatkoztam, munkát nem találtam. Ekkor kezdtem érezni, hogy én nem illek bele ebbe az egyetemi közösségbe,nem szeretnék később diplomás munkanélküliként tengődni.

Később rájöttem, hogy a barátnőm azért csábított erre a szakra, mert egyedül nem tudott volna boldogulni az új környezetben, egyedül.

Decemberben úgy döntöttem, otthagyom az egyetmet, de a környezetem maradásra bírt. Én meg maradtam...bánom.

Áprilisban jött a legrosszabb. Állandó rosszullétek gyötörtek, csaknem 18 kilót fogytam, nem tudtam enni, semmi sem érdekelt már. Rengeteget vizsgáltak, de minden negatív lett.

Kórházi szobatársam javaslatára mentem pszichiáterhez.

Már az első pszichiáternél tett látogatásomkor kiderült, depressziós vagyok. Betegségem oka a csaknem másfél év semmittevés az egyetemen, és az. hogy a legjobbnak hitt barátnőm így elbánt velem.

Decemberig tartott a kezelés, akkor álltam talpra.

Ekkor már tényleg otthagytam az egyetmet, és munkát vállaltam a vasútnál.

Közben rájöttem arra is, hogy mi érdekel igazán. És jelentkeztem az orvosira, mert ez érdekel igazán, szeretnék másokon segíteni. Most tanulok a felvételire és dolgozom. Sokkalta jobb így, és persze kerülöm a rosszakaróimat, és megtanultam nemet mondani.