Normális az, hogy így bánnak vele/velünk? Egyáltalán ez milyen nevelés? Létezik megoldás? (szülők, nagyszülők, hosszú történet)

3 éve ismerem a páromat, 19 éves, fiú.

Az anyja 18 évesen szülte, persze nem akarta, de nem vetette el. Néhány éves koráig a szüleivel élt, az apja sokszor bántotta, volt, hogy egyszer be is pisilt, akkorát rácsapott a fejére. Ahogy egyre nőtt, már próbálta megvédeni magát, de még mindig ugyanúgy bántotta a pasas, és ezért hazugságokba menekült, nem merte elmondani neki a rossz dolgokat, amik történtek vele, pl. rossz jegyet a suliban. A szüleinek egyre rosszabb lett a viszonya, csalták egymást, stb...

Így ment ez 8.-os koráig. A szülei elváltak, a nő megismerkedett egy gazdag pasival, ő pedig oda lett téve a nagyszüleihez, hogy majd ott jobban fog tanulni.

Na most ez így is lett, mivel a nagyszülei - szintén büntetésekkel - elérték, hogy jó jegyeket szerezzen, már akkor is zsarolták mindennel. Régen az volt a baj, hogy elment a haverjaival játszani, utána pedig az, hogy a gép előtt ül, és persze a számítógéppel zsarolták (pl. akkor is, ha nem ment el este 10-kor aludni).

Annak ellenére, hogy majdnem kitűnő bizonyítványt hozott haza minden évben, továbbra is zsarolták, de akkor már velem, mivel akkor ismertem meg, és nagyon messze laktunk egymástól. Azt mondták, hogy nem beszélhet, nem találkozhat velem, folyamatosan az eltiltástól kellett félnünk, mikor nem is volt okuk rá, hiszen jól teljesített az iskolában. Emiatt persze volt, hogy titokban találkoztunk. Na és az első évben ráadásul a szülei (anyja és ,,nevelőapja") is ellenünk voltak, hiszen az anyja gondolom az ő múltjára gondolt, és attól akarta megóvni, a nevelőapja pedig azzal traktálta, hogy ne rontsa el a fiatalkorát velem, hanem csajozzon, és dugjon meg vagy 100 nőt, szó szerint... a 18. sz.napjára pedig felajánlotta, hogy prostikat fizet neki, ha akarja, annak ellenére, hogy én ott voltam).

Úgyhogy így már kb. az egész családja a kapcsolatunk ellen volt...

A találkozásokat két hetente oldottuk meg, plusz a szünetekben, amikor feljöhetett a szüleihez. Na most az első évben kéthetente 6 órát találkoztunk kb, mert szombaton mehettem, és este jöhettem is haza (5500 ft volt a vonatjegy). Egy év múlva már megengedték a két napot, utána pedig nagyon ritkán azt is, hogy pénteken menjek.

És 3 éve folyamatosan az ment, hogy órákig kellett győzködni a nagyszüleit, hogy megengedjék, hogy találkozzunk.

Nem csak ezzel van a baj, hanem még sétálni se engedték ki őt, egyszerűen nem. Megmondták, hogy nem és kész. A szomszéd városba nem mehetett át. Sehova. És 19 éves.

Még a nagyapja azt is megmondta, hogy amíg ott lakik, addig ő mondja megy, hogy levágatja-e a haját v. nem...

A párom ráadásul oda az egyetemre jelentkezett, amit a szülei akartak (jog), és ők is zsarolják, hogyha nem lesz 5-ös az egész érettségije, akkor nem fizetik neki, és majd mehet, ahova akar.. Kérdem én, ez SZERETET?

A pénze miatt vásárol neki ruhákat, de az akkor sem szeretet...

Úgy bánnak vele komolyan, mintha a tulajdonuk lenne, és rajta érvényesítik az akaratukat, és folyamatosan zsarolják...

És akkor még csodálkoznak h-ha nem mer elmondani egyes dolgokat.

Ez töredéke a történetnek, de ha valakinek van ötlete, hogy ez ellen mit lehetne tenni, hogy ennyire számba se veszik, hogy az ő véleménye annyira se számít, mint egy darab kiskanálnak, akkor az nyugodtan leírhatja...

Mert engem már nagyon idegesít, hogy bánnak vele, és engem se vesznek számba egyáltalán, pedig már 3 éve vagyunk együtt...