Miért gondolják sokan, hogy a gyerekvállalással véget ér az ember élete? Csak én érzem úgy, hogy manapság ciki ha egy 18-25 éves nőnek szerepel a tervei között az anyaság?

azért nem szeretnék egyelőre gyereket, mert momentán nem érzem magam érettnek rá. most toljam a saját életemet meg egy ártatatlan gyerekét? majd 30 felé komolyabban elgondolkodom rajta, nem hajt a tatár, a párom egyidős velem, szeretnénk egy kicsit karriert építeni, megalapozni az életünket.

sajnos azt látom, h a munkahelyek többsége másodrendűként kezeli a kisgyerekes anyákat.

4-5 év múlva az anyósom nyugdíjas lesz, aztán anyum is elér abba a korba, h leteszi a lantot. több idejük lesz unokázni, vigyázni rá ha beteg, nekem pedig nem kell magam egy bárányhimlő miatt kirúgatnom az állásomból.

kegyetlenül hangzik, de valamiből élni kell.

nálunk a családban egyébként sem volt "divat" a huszonévesen semmire szülés.

nekem unokatesóm 22 évesen szült, van két szép gyereke, most meg, hogy visszament gyesről, egy boltban szeleteli a sokát egy kis falu bugyrában. és ezt is fogja tenni a következő 30 évben, frusztrációval tele. már érzi a férje, hogy mennyire rossz ez a kép, de nincs mit tenni.

nővérem 23 évesen babázott, 10 hós volt a gyerek, mikor a férje elhagyta. azóta pszichiátriát megjárt egyedülálló anya.

van még pár példa, de hosszú lenne leírni.

én most vagyok 22, teljesen lefoglal a tanulás, az egyetem, a kutatás. imádom a gyerekeket, de most még nincs itt az ideje. majd 30-33 éves koromban talán. addig bőven van tervem, szeretnék még mesterképzést, kettőt is. mindez azért van, hogy ha majd egyszer anyuka leszek, tényleg jó anyuka legyek, és ne frusztráljon semmi, illetve tudjam, hogy ha a gyerekek mennek oviba, isibe, akkor nem egy sonkaszeletelő gép mellől fogok nyugdíjba vonulni. szóval igenis fontos a tanulás, a munka, a karrier. aki ezt úgy fogja fel, hogy a nők karrierista p*csák, és nem úgy, hogy normális alapokat akar teremteni a családnak, és saját magának, az nem normális.

másik tesóm most 26 éves, és most kezdi csak az egyetemet, ő sem fog gyereketvállalni 32-33 éves kora alatt.

Egyáltalán nem ér véget semmi- elkezdődik egy új élet.

Kicsit közhelyes, de nagyon igaz.

36 éves vagyok, 3 éves a ksifiam.

Akkor szültem, amikor megtaláltam azt a férfit, aki a gyermekem apja lett. Ez nem sikerült túl korán.

Hogy szerencse-e vagy sem, nem tudom.

Vannak érvek és ellenérvek is mind a korai, mind pedig a késői gyermekvállalással szemben vagy mellett is.

Az tény, hogy én nem érzem magam ÖREGnek. Mire a pici jött, egy biztos egzisztenciával mág saját magam is rendelkeztem és jó az a biztonságérzés, hogy bármi történik velem, a férjemmel vagy a házasságunkkal- talán nem lehetetlenülünk el anyagilag sem. Nem vagyok rászorulva senkire (pl. nem kényszerültünk szülőkhöz lakni, ami legtöbbször óhatatlanul konfilktusforrás), nem rettegünk végrehajtókról stb.

Nagyon sokat tanultam, világot láttam, érdekes szakmát választottam, amiben szereztem tapasztalatot - összességében is volt időm megélni a "felnőtt létet", megtapasztalhattam, hogy egyedül is értékes ember vagyok.

Így plusz ajándék, jó szerencse, hogy mára családom lehet.

Nem tudom, hogy miként alakul az életem, ha 25 évesen találkozunk a kisfiam édesapjával.

A kicsi érkezésével számomra egy új világ nyílt meg: mi magunk is megváltoztunk, a céljaink is formálódtak, a fontossági sorrend is más lett. Kicsit olyan érzés, mint az első munkahely, az első lakás, az első diplomaosztó: mérföldkő- csak sokkal nagyobb.

Azt hiszem teljesen mindegy, hogy ki mikor vállal gyermeket, ha úgy érzi, valóban vágyik rá, ha kiteljesedik benne, ha ad valami pluszt az anyaság/apaság, ha nincs mögötte semmiféle kapcsolati vagy anyagi vagy egyéb (pl. társadalmi elvárás) kényszer- így minden kezdeti nehézsége ellenére is jó és igazán felemelő dolog szülőnek lenni.

Ne szégyelld, hogy mit szeretnél- ha nem tervezed, nem baj. Az élet gyakran felülírja a teveket- légy nyitott erre is.

Szép napot:

Az, hogy a tervei között szerepel az miért lenne ciki?

Az a ciki amikor apuka munkanélküli vagy max segélyen él, anyuka a sima gyest kapja mert életébe nem dolgozott, a nagyszülők meg eltartják a "külön családot" de verik a melüket, hogy ők már szülők.

A gyerekvállalásal az addigi életed komolyan megváltozik

onnantól nem az van hogy te mit akarsz, az a lényeg mi jó a gyereknek akik erre nem készültek fel azok világvégeként élik meg a dolgot.

Ezért nem szabad élettapasztalat nélékül 20-22 éves az első szembejövöttől lebabázni. Szerintem 25 éves kor után kell tervezni.

31 vagyok, felesegem 28. Ket gyerekunk van, a nagyobbik harom es fel eves, a kisebbik masfel.

Nem bantuk meg egy percig sem. Igy raadasul mire ok kirepulnek mi meg javaban aktiv koruak leszunk es tudjuk segiteni oket az elindulasban, tudunk magunkkal is foglalkozni, utazni, szorakozni... Hogy jobb szorakozni, tizen/huszonevesen csoron, vagy otven korul mikor mar penzed is lesz ra? :)

Én 27 vagyok és soha nem szeretnék gyereket.

Ezt 17 évesen is így gondoltam.

Az élet igazán olyan 25 felett kezdődik,tehát,hogy egy naivka 25 éves lányka mit képzel az életről és mi a valóság az majd később derül ki.

Én is még csak szokom,hogy sokkal rosszabb az élet,mint képzeltem 5-10 évvel ezelőtt.