Ha már a saját családom is fogyatékos szánalmas embernek tart akkor ugye hogy nincs értelme élnem?

Igen, mára felismerés is tök jó, mert tudsz rajta változtatni. Valamikor eljön ez a pillanat. Akkor pedig nem mát keresni, hogy elsírd a bánatod, hanem magdba nézni, hogy min tudsz változtatni. Ha elkezded magadat változtatni a környezeted is máshogy viszonyul majd hozzád.

Most érdemes csak igazán élni és elkezdeni élni.

Én most hiába mondanék bármit is ugyanis nekem nincs fogyatékosságom. Hiába mondhatnám hogy: "Átérzem a helyzetedet" meg egyéb dolgokat de nem... ezt egy normális ember nem tudja átérezni. Erre én csak annyit tudok mondani amit a kedvenc könyvem eggyik alakja aki úgyszint nyomorék: "Ha becsülettel elfogadod, akkor a kard pajzsá változik és már nem tudnak vele ártani..."

Van egy másik mondókája is: "A halál nekem túl végleges, inkább az életben kiélvezem a jót és nem veszek tudomást a roszról" Tudom hogy most én ezeket hiába írom mert neked attól még nem lessz jobb a helyzeted, de gondold át ezeket a sorokat. Ha a testeddel nem tudsz érvényesünli, érvényesülj az agyaddal. Valamint ajánlom figyelmedb első lépésként az imént említett könyvsorozatot. A tűz és jég dala. Valamint csak annyit mondok ne add fel. Gondolj Steven Hawkingra. Ő is nyomorék volt, mégis magasabra jutott mint a legtöbb átlagos ember....

igazából csak azt nem találtátok meg miben vagytok jók.

kit érdekel az miket nem tudtok?

engem az érdekel amit tudtok!

meséljetek inkább erről.