Gratuláljak neki a babájához?

"Túl lelkiismeretes vagy. Vannak emberek akik ezt nem érdemlik meg."

-Ott a pont!

Valami ilyesmi volt velünk is, a volt szobatársam jó ideje nem szólt hozzám, az utcán elment mellettem, pedig nem adtam okot arra, hogy semmibe nézzen, pusztán csak egyszer megkérdezte, hogy szerintem is hülyeség-e az, hogy élete nagy szerelme egy nála húsz évvel idősebb, nős, családos ember, aki kerek perec megmondta neki, hogy időtöltésnek jó a szobatársam, de ne várja, hogy a feleségét majd otthagyja miatta.

Én meg megmondtam a lánynak, hogy szerintem emiatt ő maga sem boldog, másfelől szerintem épeszűbb volna egy tisztességes embert keresni komoly kapcsolatra. Erre többé nem szólt hozzám...

Később gyereket szült az illetőnek, de erről nem szólt egyszótsem, én is ismerőstől tudtam meg, hogy egyáltalán terhes volt.

Nagy nehezen rávettem magam, hogy írjak neki, semmitmondó, sematikus gratuláló levelet írtam, egy hónappal később válaszolt is rá, szintén sematikusan és semmitmondóan, illedelmesen érdeklődött felőlem, kérte, hogy írjak. Én írtam is röviden magamról és a dolgaimról, de erre a levélre már nem jött válasz...

Azóta nem tudok róla semmit, igazából nem is érdekel, csak sajnálom, hogy egy ilyen alapból okos lány, mint ő, a szerelemtől megvakulva hagyja magát így kihasználni.

A lényeg, hogy nem érzek lelkifurdalást amiatt, hogy nem írtam neki, mert írtam, ő volt az, aki nem akart tovább levelezni. Részemről itt a történet vége.

Bocs, de két eddigi hozzászólóhoz muszáj megjegyzést fűznöm:

Először is nekem a 14:00-ás válaszoló a legszimpatikusabb! Kérlek, ha van egy hasonló gondolkodású facér barátod írj! :-)

17:45-nek, nekem sem kéne ilyen "barát", mint te. Ne haragudj, de ha később ennek az embernek szült gyermeket a barátnőd, akkor biztos, hogy ez nem egy futó fellángolás volt, hanem - legalábbis részéről - őszinte és nagyon is komoly szerelem! Még akkor is, ha aztán tényleg nem hagyta el érte ez az ember a feleségét, sőt, ez csak azt bizonyítja, hogy ő tényleg bármilyen körülményt felvállalt ezért a szerelemért! Neked az lett volna a dolgod, hogy jóban-rosszban mellé állj és lelkileg támogasd, ha már egyszer döntött. Nem semmitmondó levelet kellett volna írnod, akkor talán ő is máshogyan reagált volna.

A kérdezőnek!

Természetesen írj neki, bár ahogy látom már meg is hoztad a döntést! Jelezd majd itt, hogy válaszolt-e?! De egész biztos, hogy fog! Nem kell, hogy "csak" a családdal és a gyerekekkel foglalkozzatok, nagyon fontosak a batátok is! :-)

Kedves 21.13-as, nagyon örülök, hogy mered venni a bátorságot, és úgy osztasz ki embereket, hogy nem ismered a szitut. Tényleg felnőtt gondolkodásmódra vall, hogy a tények és a történtek pontos ismerete nélkül kijelented, hogy rossz barátnő az olyan, aki kijelenti, hogy ha nem vagy boldog, akkor tegyél azért, hogy az légy. Biztos én is hülye vagyok, a csaj összes ismerőse, a családja, és mindenki, mert nem asszisztálunk a hülyeségéhez. A "barátnőm" e szerelem hatására teljesen kifordult magából, és ő az, aki minősíthetetlen hangnemben üvöltözve kelt ki mindenki ellen, és szakított meg mindenkivel mindenféle kapcsolatot, mert páran azt mertük mondani, hogy hülyeség, amit csinál. Egye meg, amit főzött! Aki elmarja maga mellől azokat az embereket, akik segíteni szeretnének neki, mindenkit lehülyéz, aki objektíven látja a helyzetét, az állítólagos szerelmét pedig, akinek csak heti pár órára kell, amúgy meg magasról tesz a fejére, a gyereket nem ismeri el, anyagilag egy filérrel sem támogatja a lányt, emellett meg ott rúg belé, ahol csak tud - isteníti. Vannak emberek, akikre nem lehet észérvekkel hatni. Mivel pedig jó párunknak van még józan esze, hogy ne helyeseljünk ilyen dolgokat, illetve ne viseljük el, hogy elmondjuk a véleményünket élete szerelméről, nem kaptunk mást a lánytól, mint lenézést és gyűlöletet.

Azt hiszem, hogy a felnőttség valahol ott kezdődik, hogy önerőből mászunk ki abból a trutymóból, amibe belemásztunk, és rendelkezünk annyi emberismerettel és életapasztalattal, hogy el tudjuk dönteni, ki barát, és ki ellenség. Ha valaki ellenséget lát bennem, pedig barát vagyok, és ellenségként gyűlölködve beszél velem, illetve a hátam mögött tesz nekem keresztbe, az nem a barátom.

"Mindent feláldozott a nagy szerelemért". - Igen, és erre ő is rá fog jönni, vagy talán már rá is jött. Talán már ő is sejti, hogy hülye volt, de van olyan konok és makacs, hogy ő soha nem ismeri el, ha esetleg másnak volt igaza. Abból indul ki, hogy ő az egyedüli értelmes ember a világon, és ő mindig mindent jobban tud másoknál. Hát akkor tessék, itt a tesztelési lehetőség. Ha neki "nincs szüksége barátokra, ránk sincs szüksége" - mert ezt is a fejünkhöz vágta egyszer, akkor tessék, oldja meg a dolgait barátok nélkül.

Tudod, a legjobb barát is elfárad az ilyenben, mikor őszintén szeretnél segíteni, de valaki, mint a veszett kutya, ha a kezed nyújtod felé, leharapja a karod...

Persze, kedves válaszoló, nagyon könnyű ítélkezni ismeretlenül mások fölött, igaz? Az megy neked, más nem. Talán mert még nem vagy elég felnőtt ahhoz, hogy lásd az érem két oldalát. Majd ha kinősz a romantikus "sírig tartó viszonzatlan szerelem" dicsőítéséből, akkor talán megérted, ki mit miért csinál.

17.45.

Kedves vitapartnerem! :-)

Először is igazad van, mivel nem ismerem a teljes szituációt, de valóban nincs két egyforma helyzet, épp ezért is gondoltam, hogy talán az itt feltett kérdésre nem egészen a te válaszod a megfelelő, mivel az eddigiek alapján ez egy teljeseen más helyzet.

Abban is igazad van, hogy a saját maga által teremtett helyzetből (és az élet által ránknehezedő nehéz helyzetekből is) mindenkinek saját magának kell kimásznia és más nem tudja helyettünk megoldani a gondjainkat.

Azonban azt gondolom, hogy felnőttként a barátság nem gyerekes megsértődésekből áll, hogy ha csúnyát mondtál nekem, akkor edd meg, amit főztél! Nem arról szól, hogy ha a barátunk hibát követ el (amivel ráadásul csak saját magának ártott), akkor jól otthagyjuk a slamasztikában. Talán a barátnőd azért vágott olyanokat a fejedhez, mert valóban úgy érezte a nehéz helyzetben, hogy mindenki ellene fordult, talán te voltál az utolsó, akitől egy kis biztatást várt volna. Ez pedig nem azt jelenti, hogy egyet kellett volna értened a döntésével, hanem annyit, hogy a döntés jogát mindenképp neki kellett volna meghagynod. Akármilyen jó barátnő egy barátnő, a döntéseimet nem hozza meg helyettem, nem követi el az én hibáimat és nem is oldja meg azokat helyettem, azonban bármilyen körülmények között, a hülye döntéseim rossz és végletes következményeinek megvalósulásakor is mellettem van és lelkileg támogat.

Nem mintha a témához tartozna, de köszönöm, felnőttem. Nem a romantikus mindent elsöprő szerelemben hiszek, hanem abban, hogy vannak emberek, akik a hibáik ellenére is bíznak egymásban, egyszerűen azért, mert tiszta szívvel szeretik a másikat és ennek semmi köze ahhoz, hogy a másik viszont szeret-e vagy jó-e hozzám. Ez barátságra és szerelemre ugyanúgy vonatkozik. Talán a jóindulathoz egy kicsit könnyebben túl kellene lépnünk a problémákon, talán akkor nem látnánk ennyire szörnyűnek a világot, ahol a barátainkat is ellenségnek nevezzük.