Milyen egy "normális" család?

Szia!

Nekem a mostani családommal sincs semmi gond (még a szüleimmel lakok, 20 éves vagyok) de én eldöntöttem, hogy nem a szüleim példáját fogom követni. Beszélek itt a nagyobb szeretet kimutatásról, arról, hogy a gyerekeimmel mindent megbeszélek majd, ne máshol/mástól kelljen megtudnia dolgokat..

Az ünnepek csak annyival másabbak, hogy még több a kaja, díszben van a ház, de csak vagyunk, jönnek a vendégek, meg mi megyünk. Mondjuk mi más kelljen még. Hiányolom a családi tévézéseket, programokat :S Ettől függetlenül szeretem a szüleimet, de én majd a családommal máshogy fogok viselkedni. :)

Az én családom 4 tagú volt, anyu, apu, lány, fiú. Illetve még mindig négy tagú, de már nem igazán élek ott.

Minden nap minden családtag beszélgetett a másikkal, megkérdezte, hogy milyen volt a napja, satöbbi. Ha ezt egyszer is elfelejtettem, mert mondjuk belefelejtkeztem a tanulásba/számítógépezésbe (emeleten éltem) és az apám későn jött haza akkor nekem is, neki is hiányérzetem lett és másnap tuti, hogy szóvá tettük a dolgot.

Az túlzás, hogy mindent megbeszéltünk egymással, szerintem erre nincs is igazán szükség. Egészségügyi gondom volt a nemi szervemmel és erről fenntartások nélkül tudtunk beszélni, szóval nem voltak ilyen értelemben fenntartásaink, de nem éreztük szükségességét privát dolgokról való rendszeres beszélgetéseknek.

Hol a húgom, hol én voltam egy kicsit befordultabb és kevesebb időt töltöttem a többi családtaggal, de nem igazán volt semmiféle eltávolodás.

Nálunk minden vasárnap kvázi ünnep volt, ami abból állt, hogy ünnepi ebédet készített az anyám és a húgom amit aztán együtt fogyasztottunk el és utána beszélgettünk is legalább 1 órát.

Közös mozizások kihaltak nagyjából akkor, amikor 18 lettem (húzom 17 volt akkor), de nem hiányzott senkinek, ilyenek nélkül is rengeteget voltunk együtt.

Köszöntéseket mindenkinek 18 éves koráig tartottuk nagycsaládosan, onnantól kezdve pedig ha mondjuk a húgomnak szülinapja volt, akkor titokban vettünk tortát, pezsgőt és este, amikor már apám is hazaért együtt megleptük a szobájában és felköszöntöttük.

Veszekedések főleg amikor kamaszodtunk a húgommal gyakran voltak, nagy ritkán volt némi verés is, de soha semmi extrém. Egyszer amikor elugrottam az apám keze elől bevágtam a fejem, mint állat és bedagadt. Nem ő tehetett róla, de nagyon bántotta a dolog. A veszekedéseket nem minden esetben követte látványos kibékülés, sőt általában inkább nem követte, de másnapra, vagy legkésőbb harmadnapra mindig mindenki túltette magát rajta és legtöbbször nem mélyről jövő veszekedések voltak ezek, csak apró dolgokon való összekapások.

Én nem szerettem volna zsebpénzt, de a szüleim mégis adtak valamennyit, viszont ha bármire szükségem volt azt megkaptam. Cserébe odafigyeltem arra, hogy ne legyenek nagy igényeim és igazából még 22 évesen is a szüleimtől kértem pénzt, ha kellett valamire, a saját pénzem mindig ment a bankba, ennek köszönhetően z önállósodást már saját házban kezdhettem el. Egyik családtag se keresett tól jól, persze rosszul se, de alapvetően egy spórolós család voltunk.

Nyaralni az apám és az anyám nagyon szeretett én pedig utáltam, ezt megbeszéltem velük és nagyjából 16-17 éves koromtól nem is jártam, a nyaralás minden esetben a Balaton partját jelentette és 7-10 nap punnyadást.

A naptári ünnepeknek nagyon nagy súlya volt és egész napos menetük volt, de erre az is közbejátszott, hogy vidéki vagyok és hagyományőrző a falunk és főleg a régiek hagyományai miatt zajlanak a főbb ünnepek egész nap.

Nagyjából ennyi jut eszembe, szerintem nekem "normális" családom volt/van. Ha valami még érdekel, akkor mondjad nyugodtan.

Szerintem olyan nem létezik, hogy normális család. Mert valaki kitalált egy definíciót amitől nem lehet eltérni, mert az már abnormális lenne? Persze nem arról beszélek, vannak úgymond problémás családok, ahol gondok vannak, de ez a két dolog szerintem nem ugyanaz.

Annál is inkább, mert a normális fogalma elég relatív.

Az első válaszadóhoz csatlakoznék...

Az én családom úgymond "normális", de azt hiszem ez teljesen ralativ...

Nincs semmi baj, nagyon szeretjük egymást, csak a közös programok nagyon kimaradtak...ezen kivül konzervativak, és elég sok dolog van (főleg párkapcsolat, szex) amiről nem beszél(t)ünk...ez hiányzik...én msképp szeretném ezt csinálni...ezenkivül nem szeretnék befásodni s szűklátókörű szülő lenni, aki 4 fal között tartja a gyermekét...most nem lakom otthon

19-L

Ami nekem normális az meglehet hogy neked abnormális

Szóval picit értelmetlennek érzem a kérdést :)

Szerintem sincs olyan, hogy "normális család". Az enyém külső szemlélők számára az, mégis a falra tudok mászni tőlük néha. Főleg az anyósomtól... :P

De érdeklődve olvasom a beszámolókat "normális" családokról...

Tök jó, hogy senki nem a kérdésre válaszol, hanem mindenki egy szerencsétlenül megválasztott szón lovagol.

Akinek ilyen nehéz lenyelni ott a "normális" szót képzeljen oda mondjuk "átlagos"at vagy eleve ne is foglalkozzon a kérdéssel, hanem írja le, hogy náluk hogy telnek az ünnepek, mennyit van együtt a család, satöbbi... Szerintem a kérdező arra kíváncsi, hogy a nagyátlagnál ezek hogy zajlanak.

Mi minden vagyunk, csak nem egy "normális" család. :) De én így szeretem őket! Jó hangosak vagyunk (nem ritkán veszekszünk), de aztán ki is békülünk. Igyekszünk alkalmazkodni egymáshoz, de hát temperamentumos emberek lévén, ez is csak hangosan megy. Szerintem a lényeg a szeretet. Lehet vitatkozni, kiabálni, csapdosni, ha szeretjük egymást, akár hangosan, akár halkan, de meg lehet oldani a problémát. Az ünnepeket mindenki a szűk családjával tartja (már mindenkinek van felesége/férje és van ahol gyerek is van), de egy telefont vagy képeslapot megengedünk magunknak, illetve olykor össze is jövünk.

A páromé normális családnak nevezhető. Minden alkalomkor összejövünk, beszélgetünk, nagy vasárnapi ebédek, úgyhogy minden, ami a nagykönyvben meg van írva. Udvariassági telefonok, kedveskedések... Az ünnepeket mindenki külön-külön tartja, de van mindig egy családi összejöveteles része is (pl. karácsony másnapján közös ebéd). Őszintén szólva, nekem nagyon szokatlan volt ez a minta-család jelleg, de kezdem megszokni (hosszú évek után). Ettől függetlenül szeretem a párom családját is, csak nekem szokatlan a csendességük. :):)