Nem bírom tovább az emberi butaságot. Miért gondolják egyesek azt, hogy a lelki terror jobb, mint a fizikai bántalmazás?

Én pont az ellenkezőjét tapasztaltam. Gyerekként sokat vertek, de nem volt terror. Tiszta sor volt, megkaptam az adagom, és utána el volt felejtve a dolog. Nem megalázónak éreztem, hanem korrektnek. Na persze ez elég elborult gondolat, tudom. De így éltem meg.

Aztán volt lelki terroros kapcsolatom. Az hamar elviselhetetlenné vált. Soha nem tudtam, mi lesz a következő, amibe beleköt, és milyen módszerrel leszek porig alázva. A verésnél legalább tudtam, mire számíthatok.

Amiről te beszélsz, az inkább a lelki terrorral kombinált fizikai bántalmazás kombinációja. Aláírom, egészen biztos, hogy az a legrosszabb.

Hát nem tudom, szóval is lehet ám bántani, akkor a te szüleid nem voltak elég "profik" :D Meg tágan értelmezve én a lelki terror alá besoroltam azt is, amikor nem közvetlenül engem bántottak, hanem egymással kiabáltak a szüleim, de előttem, és persze mindig képbe került az "én gyerekem"-"te gyereked" roppant értelmes témaköre, meg a "amilyen hülyék ezek, úgyis az anyjuknak hisznek" és hasonló megjegyzések (van egy testvérem).

Vagy amikor lek***áznak tizenévesen - ok nélkül!, apuka és anyukája karöltve, és te nem szólhatsz vissza, mert még nagyobb bajba kerülsz, vagy órákon át faggatnak arról, hogy "mit tudsz a szintén r*b*nc anyádról, áruld már el" és hasonló "párbeszédek" folynak órákon keresztül. Ez ugye nem testi bántalmazás, de ezerszer rosszabb, mint egy gyors pofon.

Ha azt veszem, átlagosan heti 3-4 szer kaptam pofont/verést (ügyesen láthatatlan voltam egy idő után), de a veszekedés mindennapos volt, az elől nem lehetett elbújni.

Szóval hogy melyik a rosszabb, ez attól függ, miben nősz fel...

Azért, mert ők soha nem élték át egyiket sem. Csak a szájuk nagy, osztják az igét arról, amiről halvány fogalmuk sincsen. Tényleg ostobák.

Nekem volt részem mindkét fajta terrorból. Nme is kevés, mindkét csodálatra méltó szülőm rzséről. Az a legrosszabb, hogy nőként anyámtól kaptam a legbrutálisabb bántalmazásokat, és már csecsemő kortól fogva.

Sokszor egy pofon és a mellé adott megalázás olyan mély sebet üt, amit nagyon nehéz kigyepálni az ember lelkéből. De a lelki bántalmazás, a megalázások, a megszégyenítések, az érzelmi zsarolás és a többiek olyan lelki szövevényeket okoznak, hogy azokat kiírtani, kimosni a régi rossz mintékat a lélekből hosszú évek kőkemény munkájába telik. Rengeteg fájdalomba, rengeteg szenvedésbe - ami nem látszik kívülről és nem jegyzi a Naccságos és Szentséges Társadalom "munkaként", "karrierként" vagy "teljesítményként", de ha nem lépi meg az ember, akkor élhető élete sem marad, nemhogy valahai munka-, vagy karrier-lehetősége.

Ne foglalkozz ostoba emberekkel. Nem tudják, hogy milyen szerencsések, mert nem kaptak fájdalmat, megaláztatást, durva terrort a szüleikről. Azokhoz fordulj, akik megértenek.