Az lányom egész életére kifog hatni ha az anyja fiatalon ellenem uszítja?

A gyerekek eléggé befolyásolhatók. De attól még nem biztos, hogy utál, vagy ha most hisz is az anyjának, nem biztos, hogy ez így marad. Akkor marad így, ha az anyja azon kívül, hogy manipulálja, még jó és őszinte kapcsolatban vannak. Mert akkor vakon fog hinni neki felnőtt korában is. (Bár ez az őszinte kapcsolat már ott sánít, hogy manipulálja és az ő személyes sérelmeit, képzelgéseit ülteti a gyerek fejébe, s nem az igazat...)

Na de ha a gyerek okos, akkor felnőtt korában, de akár már 16-18 éves kora körül is átlátja a helyzetet, azt hogy nem csak te vagy a hibás, hanem az anyja is, és akkor hiába pampog rólad az anyja, nem fog hinni neki.

Ha pedig már most sem igazi baráti a kapcsolat az anya-gyerek között, akkor könnyen lehet, hogy már most jobban átlátja a szitut, csak kényszerhelyzetben van, és hallgat az anyjára tevőleg.

Te csak tarts ki, hozd el, szervezz vele programot, és biztosítsd arról, hogy szereted.

(Nekem 4 éves koromban váltak a szüleim, emiatt egy csomó gátlás alakult ki bennem. Anyám is minden gonosznak leírta apámat. Apám családjában meg az apám anyja (nagymamám) beszélt mindig leírólag anyámról. Apám viszont soha nem szidta anyámat. Egyedül nála éreztem nyugalmat. Ő velem foglalkozott, amikor ott voltam. (Még az új nejét is bírtam!) De rám is nagyon hatott anyám sajnos. Ha veszekedtem anyámmal, akkor mindig megkaptam, hogy mehetek apámhoz ha nem tetszik, és vissza se jöjjek, aztán majd az utcára kerülök, mert nem fog tudni megadni semmit. Ezt egyrészt nagyon hatásosan adta elő anyám, másrészt pedig rettegtem attól, hogy máshol lakjak.

Nem személyhez (anyámhoz) ragaszkodtam, hanem a házunkhoz. Nem tudtam elképzelni gyerekként, hogy máshol lakjak. Épp ezért tűrtem anyám minden értelemtlen és idegesítő szavát. Apám elvitt rendszeresen, bár bevallom, néha én is voltam úgy, hogy nem akartam menni. Azért nem akartam, mert tudtam, hogy utána jön megint anyám a faggatózásával, hogy na mi volt apámnál, mi változás a lákásában, vettek valamit, a "mostoha"testvérkéim mit kaptak? És neked nem vettek semmit, csak ezt a csomagot kaptad, stb...? Ezt úgy de úgy utáltam... Az apai nagyanyámtól szintén, aki főleg arra volt irigy, hogy anyámnak valamivel jobban fizető állása volt, mint apámnak.

Na úgyhogy amikor akkora lettem,hogy már nem kellett hozni-vinni, egyedül közlekedtem, akkor szép lassan elmaradtak az apámmal való találkozások, mert az apai nagymamám és az unokatesóim miatt nem nagyon volt kedvem hozzájuk menni. És apám sem erősködött a találkozásunkért. Gondolom őt meg fűtötte az anyja az anyám és én ellenem... Ha apám jobban erőlteti, akkor lehet ma is találkozgatnánk, de ez így megszűnt.

Bennem nincs harag és nem utálom apámat. Anyámat annál inkább. Felnőtt fejjel átlátom. Anyám egyszerűen kibírhatatlan, és is szenvedtem tőle mindig, vele nem lehet együtt élni. Nem csoda, hogy apám nem bírta, ő sem volt hajlandó odáig papucsosodni, hogy mindenben engedjen. Egy hibát követett el apám, az pedig az, hogy még akkor kellett volna anyámmal szakítania, mielőtt megszületek...)

Mit tudsz csinálni. Amikor csak módod és lehetőséged van rá, foglalkozz a gyerekkel. Hidd el, mindig arra haragudnak felnőtt fejjel aki úszítja a gyereket a másik ellen. tehát nem rád fog haragudni, hanem az anyjára.

Hiába mond bármit, ne foglalkozz vele és ne mondj rosszat az anyjára. Meglesz a gyümölcse.