Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Hogy lehet tapintatosan...

Hogy lehet tapintatosan közölni anyósékkal, hogy nem kérünk a segítségükből?

Figyelt kérdés

Felújítanánk a lakásunkat, persze, ahogy megtudták már szóltak is a "Jóska-Pista" ismerősüknek, aki egy hihetetlen nagy kontár de jóba vannak vele, hogy ugye majd elvállalja a gyerekeknél.


Na, én itt már rosszul is lettem, mert láttam már mit művelnek, nevezetesen pont anyóséknál. Borzalom. Ne úgy képzeljétek el, hogy hát majd legközelebb jobban sikerül, hanem jézus isten, kár volt hozzányúlni és még fizetni is kellett érte?! De nekik megfelel. Nagyon is. És nem is értették soha sem az én fene nagy igényességemet, bár soha egy szót sem szóltam a felújítások minőségére, csak látták nálunk, hogy a kisasszony mindent másképp csinál, mint szerintük kéne, meg olyanokkal foglalkozok, ami szerintük a "mindegy az, hogy néz ki, nem?" kategória.


Én seprűnyéllel hajtanám ki ezt a "Jóska Pista"-féle brigádot a lakásból egy olyen munka után, nem hogy fizessek és örüljek a kedvességnek, meg hogy egy kicsit talán olcsóbb, bár ezt kétlem, mert ha másban nem, de anyagban elég sokba kerülhet a nagy "szakértelmük".


Most mi a fenét mondjunk nekik? Nagyon kedves, hogy segítenének, de én nem vagyok hajlandó egy pár alkoholistával összedobni egy selejtes felújítást, csak azért, mert anyósék ismerősei. Azt csak nem akarom megmondani, hogy mama ronda a lakásukban, amihez hozzányúltak, én ezeket nem engedem be, mert anyósékat csak nem kellene megbántani, nekik jó, ez van, nem bántom én őket érte, de nekem nem kell, mert borzasztó és szeretném úgy lerázni a segítségüket, hogy ne sértődjenek meg...


2009. dec. 13. 02:55
 1/9 A kérdező kommentje:
Ja igen, a férjem nem egy diplomata, volt már olyan, hogy úgy építette le őket, hogy közölte velük, én mondtam, hogy ez és ez van. Mikor ezt elmesélte, teljesen ledöbbentem, hogy hát neked sem volt jó nem? Mondja, hát még jó, hogy nem, az hiányzott volna. Akkor mondom, miért nem ezt mondtad anyádéknak? Ja, hát azt nem tudja... vagy a másik véglet, hogy jó bunkón megmondja nekik a magáét... Szóval inkább én intézném, ha van valami jó ötlet.
2009. dec. 13. 02:58
 2/9 anonim ***** válasza:
100%
Sztem egyszerűen önállóan keress megfelelő szakembereket, azokkal csináltassátok meg, ha közben az anyósék fölhozzák az ismerőseiket(Jóska/Pista :D), akkor egyszerűen mondd azt, h már találtatok mást, ha ezen megsértődnek, az az ő bajuk, teljesen normális dolog, h ti akarjátok eldönteni, h kivel csináltatjátok meg, hiszen nem vagytok már döntésképtelen kisgyerekek, ezt nekik is be kell látniuk.Amúgy a férjed is határozottabb lehetne a szüleivel szemben, nem azt mondom, h bunkó meg tiszteletlen legyen, de normálisan is lehet közölni, h ez már a ti külön életetek, amiről ti döntetek, h mi milyen stb legyen.Az már elég gáz, ha csak úgy mer dolgokat közölni velük, h rád hivatkozik, közben magát kihúzza a felelősség alól, kicsit olyan háát gyáva dolog :s
2009. dec. 13. 03:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/9 A kérdező kommentje:

Igen ez a jó, hogy bocs, mással csináltatjuk. Csak anyósomék azok a kifejezetten kérdezősködős emberek. Miért, mennyiért stb. stb. És az első, amit meg fog kérdezni, az az lesz, hogy hát miért nem velük csináltatjuk. Hát hmm. Kér egy teát mama? :S


(Ők MINDIG velük csináltatnak mindent és szerintük az így tökéletes, azért is szóltak nekik már rögtön, merő jó indulatból, mikor még semmi sincs eldöntve se)

2009. dec. 13. 04:15
 4/9 anonim ***** válasza:
100%
Nem írtad,hogy milyen felújítást végeztettek,de gondolom nagyobbat,ha egy egész brigád kellene hozzá.Nem régen volt itt egy kérdés az épitkezésre vonatkozó rendelkezésekről.A lényege,ahogy vissza emlékszem: az építkezéseknél,felújításoknál az APEH és a Polgármesteri Hivatal is ellenőzizhet.Ha nem számlaképes mesterrel dolgoztat ( az illető rokonok segítségével akart építkezni),akkor mindkettő bünteti őket.A Jóska-Pista féle brigád pedig biztosan nem számlaképes.Erre kellene hivatkoznotok nektek is.
2009. dec. 13. 07:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/9 anonim ***** válasza:
100%

Én egyszerűen keresnék egy kivitelező, aztán megmondanám, hogy már megbíztam valakit.

Aztán lehet kérdezősködni.

Arra pedig nem kell válaszolni és kész.

2009. dec. 13. 08:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/9 anonim ***** válasza:
100%

Én nem tudom, lehet, hogy csak én vagyok ennyire szabadszájú

, de én meg mondtam annak idején kerek-perec, hogy köszönöm, de nem kérek senki segítségéből. Felnőtt emberek vagyunk már, majd mi elintézzük. Nekem nem kell segítség, nekem ne szabjon meg senki semmit sem. Ennyi. Nem kell ezt túlspirázni. Ha neki állsz magyarázkodni, akkor az életbe nem koptatod le őket.

2009. dec. 13. 09:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/9 anonim ***** válasza:
100%
Találjatok ki saját ismerősöket, akiknek már elígértétek.
2009. dec. 13. 12:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/9 anonim ***** válasza:
100%

Ismerős helyzet...nálunk akkor volt ez, mikor össze akartunk költözni, és konyhabútort csináltattunk. Kiderült, hogy anyós és sógornő konyhabútorát is ugyanaz a rokon pasi csinálta, de még azt is elmesélték, hogy pl anyós hónapokig zaklatta, mire végre befejezte a melót, és hogy a rendelt homályos üveg helyett sima üveget tett a srác az ajtókba, de nem baj, mert utána ragasztott rá fóliát...hát kösz. Nagyon tukmálták, de én drágállottam. A sógornő konyhája egyébként még jól is nézett ki, bár én nem olyan stílusút képzeltem el, de feleakkora volt, mint a mienk, kétszer annyiért.

Valahányszor szóba került, mindig elmondtam, hogy még egy-két mesterembert meg akarok kérdezni, több helyről kérünk árajánlatot, de őszintén nem is akartam csináltatni, összeraktam magam ikea-katalógusok alapján, tök olcsón, és nekem nagyon tetszik, és pont olyan, amilyennek elképzeltem.

Csak annyit akartam ebből kihozni, hogy hivatkozzatok arra, több helyről kértek árajánlatot, és még egyik sem biztos, emiatt nem is akartok belemenni a részletekbe...és nem kér egy csésze teát, mama?

De ne hagyd semmi pénzért, hogy jőskapista álljon neki...

2009. dec. 13. 13:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/9 A kérdező kommentje:

Á, azt nem hagynám, hogy megcsinálják. Idegbajos vagyok, és kényes is az ilyesmire. Elmegyek náluk wcre és nézem a csempézésen, hogy mindenirányban farkasfogas és juuuuujj kifelé.


Jóska-Pista rosszul járna, mert dührohamot kapnék a görbe padló láttán.. bár komolyan nem tudom, hogy a guta ütne meg, vagy neki mennék, a "mesternek" ha a úgy leburkolna, kifestene, csöveket szerelne, lámpát kötne be, mint anyóséknál. Egy ilyen "mindenes" ismerős, aki valójában semmihez sem ért.


Ez a számlás tetszik! Tökéletes! Na azt biztos nem tudna adni. Szerintem kombinálom a két legjobb ötletet így lesz egy szép és sok referenciával rendelkező számlaképes saját ismerős.


Egyébként az a baj, hogy ha nem magyarázkodok egy kicsit se, akkor nem lehet lerázni őket. Ők olyanok, hoyg nem veszik a lapot és tizedszer is megkérdezik, hogy na jó, de mi vele a baj?


Szóval megbántani nem akarom őket, de kell valami amivel lerázom. A valóság megbántaná, de sztorinélkül meg hallgathatom, hogy de miért nem, hát higgyem el jó lesz az...

2009. dec. 14. 01:06

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!