Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Elvennétek a munkáját egy két...

Elvennétek a munkáját egy két gyereket egyedül nevelő rokontól?

Figyelt kérdés

Két másodunokatestvérről van szó (és nekem is rokonaim) Egyik egyedül nevel két gyereket, jobb híján takarításból él, sokat vállal magára, ez igaz. A másik elég pénzes, nagy az otthonuk "természetesen" nem ő takarít. Korábban egy ismeretlen végezte, de ő már nem tudott tovább. Ezért ez a rokonom megkereste a másikat, hogy takarítson nála. Heti többször, egyszer nagy takarítást is. Ezt úgy kell érteni, hogy minden ragyogjon. Két hetente ablakpucolás, másik héten más ilyen nagyobb dolog is. Amellett, hogy tényleg minden csillogjon. Akkor amikor nincs otthon senki, dolgoznak. Ezt elvállalta, de valamikor kicsúszik az időből. Persze akkor is ki van takarítva, de pici hiányosságokkal (pl. nincs minden ablak megpucolva). Már tóbbször szólt állítólag, hogy nem elégedett (mások még sosem), nem ezt várja, a régi takarítónő el tudta végezni amit kellett. Most kirúgta.

Én valahol megértem, mert fizet, akkor kapja azt amit akar. De csak rokonról van szó, akinek kell a pénz, és nnem silány munkát végzett.

Mit gondoltok? Jogos volt?


2014. ápr. 8. 10:50
1 2 3 4
 1/34 anonim ***** válasza:
93%

Szerintem igen, mert ha az, aki takarít, nem bírja, vagy több idő kell neki, akkor azt megbeszélhette volna a másikkal.


Azért mert valaki rokon, nem jár neki a pénz.

2014. ápr. 8. 10:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/34 anonim ***** válasza:
90%

Miért ne lenne jogos?


Fizetett valamiért, nem azt kapta, nem elégedett. Ha ennyiért mást is kirúgna, akkor a rokonát miért ne rúghatná?

2014. ápr. 8. 10:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/34 anonim ***** válasza:
89%

Nem szabad az üzletet összevonni a barátsággal/rokonsággal. Épp elég kedvezmény volt az, hogy felvették takarítani (gondolom, sokan vannak akik takarítanának, lenne jelentkező bőven).

Ha én kerülnék ilyen helyzetbe, biztosan 110%-ot próbálnék végezni, hogy nehogy szégyenben maradjak, már csak a rokoni kapcsolat miatt is. Igaza van a rokonnak, hogy ha fizet, akkor azt akarja kapni, amiért fizet, főleg, hogy az előd megcsinált mindent, neki belefért. Ha lassabb, ment volna korábban, vagy szervezte volna jobban a dolgokat. Ha annyira rászorult a munkára, akkor igazán igyekezhetett volna megtenni mindent, hogy teljesítse, amiért felvették, főleg, hogy többször is figyelmeztették.

Off. én pont ezért nem keverném soha össze a rokoni kapcsolatot az üzlettel.

2014. ápr. 8. 10:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/34 anonim ***** válasza:
100%

Ezt így nagyon nehéz megállapítani. Ahhoz tudni kéne, hogy mi az elvárás és látni kéne az eredményt. Meg azt is tudni kéne, hogy az idő, ami alatt el kell végezni, elég-e egyáltalán az összes feladatra.

Lehet, hogy jobban járna az a rokon, aki takarít, ha inkább máshol vállalna még takarítást. Családon belül ebből csak veszekedések lesznek, mert elég fura helyzet, hogy rokon dolgozik rokonnak.

2014. ápr. 8. 10:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/34 A kérdező kommentje:
Nyilván a többi takarítással nem tudta összeegyeztetni rendesen. Ezért is írtam hogy tényleg túlvállalta magát
2014. ápr. 8. 10:57
 6/34 anonim ***** válasza:
100%

Teljesen lényegtelen, hogy milyen rokoni kapcsolat van, és az adott ember hány gyereket nevel.

Nem úgy látja el a feladatát, ahogy azt elvállalta, vagyis nem úgy ahogy azt elvárják tőle.

Nem a rokoni viszony miatt kap pénzt, hanem a munkájáért.


Ennyi erővel ha nem csinálna semmit is lehetne fizetni, csak mert rokon. Ez nem erről szól.

2014. ápr. 8. 10:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/34 anonim ***** válasza:
45%
szerintem az nem lehet 100-as, aki megköveteli hogy 2 hetente ablakot pucoljanak nála...
2014. ápr. 8. 11:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/34 A kérdező kommentje:
Van egy kis rendmániája az biztos :)
2014. ápr. 8. 11:06
 9/34 anonim ***** válasza:
89%

Ha a takarító maga is belátta, hogy túlvállalta magát és nem tudta rendesen ellátnia feladatát, akkor szerintem jogos.


Egyébként én minden héten megpucolom az ablakot :D Nem tudom nézni, ha pl. esik az eső, hogy utána hetekig tiszta pettyes legyen.

2014. ápr. 8. 11:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/34 anonim ***** válasza:
11%

11:02


A számból vetted ki a szót.En nem küldtem volna el, akár rokon,akár nem, de nem vagyunk egyformák.

2014. ápr. 8. 11:08
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!