Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Ti elvinnétek a párotokat egy...

Ti elvinnétek a párotokat egy ilyen összejövetelre?

Figyelt kérdés

A helyzet az hogy nemsokára lesz a ballagásom. Édesanyám munkatársa a feleségével együtt több dologban segített a szalagavatómmal kapcsolatban, arra azonban nem tudtak eljönni és most a ballagásomra se tudnak munka miatt.


Szerveznek emiatt május első hetében egy kerti parti szerűséget, ahol a feleségével megvendégelnének engem és anyukám, valamint mondták hogy a nagymamám is menjen. Barátomat azonban nem hívták, nem is ismerik, nem találkoztak vele.De képen már látták.

Barátom ezen fennakadt, rosszul esett neki, hiszen két éve azért már együtt vagyunk, meg tudják hogy ő van.

Anyukámék szerint ő nem közeli családtag, nekem nem férjem meg senkim, csak udvarlóm, hogy ezért hívniuk kellett volna, vagy hogy megbeszéljük a házaspárral hogy ő is jöjjön.


A szülinapja egybe esik ezzel a dologgal. Én szívem szerint vinném (hívatlanul meg nyilván nem illik), anyukámék ettől elzárkóznak, főleg azért is mert, mert állításuk szerint a pár zárkózott, és hogy ők falusiak, ott nem szokás barátot vinni ide oda. Az meg lehet, hogy pofátlanság lenne megkérdezni, hogy jöhet-e...


Igazából nem tudom mit gondoljak, mi lenne a helyes. Ti mit gondoltok?



2014. ápr. 28. 18:02
1 2
 11/18 anonim ***** válasza:
91%

Én pl. nem mennék el eleve az anyám munkatársa által szervezett ballagási bulira! Mit szervezkedik az én káromra?

Ha pedig annyira szoros a kötelék anyád és a munkatársa között, mert pl. akkora barátnők, akkor a teigényeidet is figyelembe vehetnék!


Nekem úgy tűnik, hogy te csak indok vagy egy bulihoz! Én a helyedben vagy nem mennék, vagy betolnám a kaját, és utána közölném, hogy megyek a barátom szülinapjára! (Mert gondolom téged nem kérdeztek meg, hogy az időpont megfelelő-e!


No lehet nyomni a pirosakat!

:D

2014. ápr. 28. 18:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/18 anonim ***** válasza:
100%
Én a barátom szülinapját a barátommal tölteném, a munkatárséknak meg megköszönném a sok segítséget, és sajnálnám, hogy nekem nem jó ez az időpont.
2014. ápr. 28. 18:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/18 anonim ***** válasza:
100%

Anya barátnőjéhez szoktunk menni évente párszor vendégségbe, és most is voltunk és ott volt az ő fiuk 3 hónapos kapcsolatbarátnője, és mondták, hogy ha nekem van valakim nyugodtan elhozhatom.

ez így nagyon bunkó volt

2014. ápr. 28. 18:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/18 A kérdező kommentje:
Ez az egész csak közölve lett velem, megkérdezve nem lettem róla, hogy szeretném e meg mikor lenne nekem jó. A segítségadásos dolgok is szintén kész tények voltak. Anyukám és a munkatársa lerendezte majd mondták, hogy ez és ez van.
2014. ápr. 28. 18:37
 15/18 anonim ***** válasza:
100%
Az exem anyjáék is tartottak egy kerti partit, én is 2 éve voltam már a fiával. Arra jó voltam hogy segítettem megölni és lepikkelyteleníteni a halat, de el már nem hívott a partira és a fiának se jutott eszébe. Ez nekem nagyon rosszul esett. Én megkérdezném hogy jöhet-e mert szerintem nincs ebbe semmi pofátlanság, viszont hívatlanul ne vidd mert ki tudja hogy reagálnának rá.:( Ha nem-et mondanak akkor beszélj a pároddal hogy megpróbáltad hogy hátha viheted-e de a házaspár nem szerette volna.
2014. ápr. 28. 19:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/18 anonim ***** válasza:

Nézd, ez a te hozzáállásodon is múlik, mennyit számít neked a párod. Mi is két éve vagyunk együtt, volt igenis, hogy csak őt hívták, engem nem, egy olyan szülinapi bulira, ahol kikötés volt, hogy élettárs, barátnők-barátok nem, csak házastársak lehetnek jelen. Érthetetlen volt, mert se nem vallásosak, se nem konzervatívok. A dolog hátterében anyagi megfontolás volt, olyanok sem mentek el, akik kb 10 éve élnek együtt, két gyerekkel...Mi sem mentünk. Ha engem elhívnak valahova, akkor hívják a párom is. Én hozzá tartozom, nem vagyok hajlandó olyan emberekkel ünnepelni, akik nem tisztelik őt, vagy a döntésemet, hogy vele élek.

A helyedben megkérdezném, vihetem e, mert ő nem egy egyéjszakás. Ha a válasz nem, akkor bizony nem mennénk. A párod jogosan akadt ki, én megértem.

2014. ápr. 29. 08:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/18 A kérdező kommentje:
Anyukám nem akarja megkérdezni.Kiderült, hogy ez nem is nekem lesz szervezve, hanem a pár unokája is most ballag és igazából ez az ő bulija, csak kedvességből meglettünk hívva, mivel nekem is most lesz a ballagás.
2014. ápr. 29. 10:35
 18/18 anonim ***** válasza:
Ebben a helyzetben én mérlegelném, hogy ki és mi a fontosabb és azzal tölteném a napot. Nekem speciel a párom szülinapja fontosabb lenne. Elég udvariatlan anyukád munkatársa.
2014. ápr. 29. 17:35
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!