Nők, ti mennyire toleráljátok párotok férfiatlanságát?

Tudom, hogy senki sem tökéletes, valamilyen szintig elfogadónak is tartom magam. De már kezd sok lenni, hogy olyan, mintha egy kisfiúval élnék együtt. Állandóan csak panaszkodik, egy rakás szerencsétlenségnek tartja magát, mindig negatív. Ezen kívül a munkahelye miatt is hallgatom, hogy ő milyen szerencsétlen pedig átlagosan fizető munkája van,sőt más gyerek mellett tartja el ennyiből a családot. Ami pedig tetőzte a dolgokat, hogy egy egyszerű fekvőtámasz miatt is panaszkodik, hogy ő nem képes megcsinálni pedig tornázni akar.

Direkt soha egy rossz szót nem mondok róla, mindig biztatom, tudja nagyon jól, hogy a végletekig bízom az "erejében", mert a szellemi képességei tényleg adottak ahhoz, hogy akármit elérjen. De nem hiszi el, és nem használja, csak panaszkodik. Már tényleg kezd sok lenni. Milyen kiút van ebből? Csak a szakítás? Ti mit tennétek? 26/N