Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Mit tudnék tenni az alábbi,...

Mit tudnék tenni az alábbi, bonyolult helyzetben? Hogyan 'dolgozzam fel', legyek túl rajta?

Figyelt kérdés

Nem is tudom, hogyan kezdjek bele, és igazából nem is tudom kivel megosztani az alábbi dolgokat, azért folyamodtam ahhoz, hogy itt írjam ki magamból a dolgokat. Kérlek, ne legyetek undokok, bunkók velem, inkább próbáljatok meg segíteni, de ha nem tudtok, inkább ne írjatok hozzászólást!


12 éve a szüleimmel egy nem túl jó állapotú albérletben lakunk (van ennél rosszabb állapotú is!), amit mindig igyekszünk tisztán, rendben tartani.


Apám 8-13 éves koromig az ország másik felén dolgozott, csak hétvégente láttam, anya csinált meg itthon mindent. Aztán évekig itthon feküdt, nem nagyon dolgozott, sőt. Csak anya gürizett. Apám nem jött ki jól az anyai nagyszüleimmel és amikor 9 éves voltam, egyik este apám részegen beugrott a nagyszüleimhez és megverte papát, azóta nem nagyon beszélnek, sőt. Úgy érzem, mintha rám és anyára is neheztelnének.


Az apai ágon lévő nagyszüleimet életemben nem láttam, az apai ágon lévő unokatestvéreimet évekkel ezelőtt (10-11 éve) láttam utoljára, már simán elmegyek mellettük az utcán, meg sem ismerem őket.


Csak az anyai ágon lévő nagyszüleimmel tartjuk a kapcsolatot anyával, úgy, ahogy. Viszont úgy vettem észre, hogy apámon kívül sem nagyon kedvelnek minket. Tény, hogy nem egyszer ki kellett minket segíteni, de szerintem egy szülőnek -jobb esetben- segítenie kell a gyerekét, ahogy tudja, de lehet, hogy én látom rosszul a dolgokat. Azt is észrevettem, hogy anya húgát és a gyerekét jobban szeretik, mint anyát és engem.


A nagyszüleim alig jönnek hozzánk. Mindig van valami kifogásuk. Hogy 'putri van', hogy a lakás egy 'lyuk', hogy nem bírnak panelban lenni (itt jegyzem meg, hogy mama nem egyszer aludt anya húgánál, aki szintén panelban lakik és csomót van náluk papával együtt). Szóval mindig van kifogás, mindig csak nekünk kell menni.


Nem mellesleg nagyszüleimnek iszonyatos szája van, ugyan úgy, mint anya húgának. Ha rájuk jön az 'öt perc', akkor olyanokat tudnak mondani, ami egy jobb érzésű ember 'csontjáig hatnak'. Nem egyszer hordott le mindennek anya húga, még kisebb koromban, amikor nagyszüleimnél aludtam és ott volt ő is. Már kisebb koromban sem szerettem náluk lenni, mert egyfajta 'mérgezett levegő' van körülöttük (sápítoznak, rossz dolgokról beszélnek, nem látják semmiben sem a jót, stb. Gondolom sejtitek miről van szó).


Anya pánikbeteg 20 éve. A napokban akkor lett rosszul, amikor a városban sétáltunk. Csomószor láttam, amikor rosszul volt, az is megesett, hogy nem mentem be az iskolába, mert vele voltam itthon. Volt, hogy hetekig feküdt itthon, míg megtalálták és beállították neki a jó gyógyszert. Ekkor a szülei sem voltak jelen, hogy segítsenek neki. Mindent egyedül csinál, csak én segítek neki. Apám ilyenekből sem nagyon veszi ki a részét. Legutóbb is, amikor itthon volt, elküldött engem és anyát a boltba bevásárolni, kénye kedve szerint olyan ételt főztünk neki, amilyet akart. Pár hús nem volt a boltban, ezért 1,3 KM-re arrébb lévő SPAR-ba mentünk el ketten anyával a sok kiló húst elhozni és a többi alapanyagot.



Nálam kb. 3 éve jelentkezett először a pánikbetegség tünete, azóta én is többször rosszul voltam (iskolában, buszon, itthon, munkahelyen is). Ráadásul olyan migrénem van, ami mellé le is zsibbadok, és rosszul is látok olyankor, valamint beszélni sem tudok.


Tudnék még mesélni, de így is elég hosszúra sikerült ez a 'kisregény'.


Normális, ha a 'családi életem' nagyon nyomaszt? Mennyire normális ez a helyzet? Mit tudnék tenni?


20l



2014. szept. 9. 22:30
1 2
 1/12 anonim ***** válasza:
100%
nem értem mért foglalkoztatnak a nagyszülök ha egyszer nagyszáju bunkok
2014. szept. 9. 22:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/12 anonim ***** válasza:
86%
Ne csodáld, hogy nem járnak hozzátok a nagyszüleid, és azon se, hogy elkerülnek titeket, az agresszív apád miatt van ez. Te sportolj, tanulj, és próbálj meg minél előbb kilépni ebből a közegből.A fejfájásod miatt menj el szemészetre, lehet, hogy szemüvegre van szükséged. Szedjél B-komplex vitamint, ne egyél csokit, mogyorót, natr. glutamátot tartalmazó ételt, füstölt húst, és élesztőt.
2014. szept. 9. 22:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/12 anonim ***** válasza:
Normális hogy nyomaszt. Engem 19 éves koromig az alkoholista apám nyomasztott, aztán elköltöztem, és teljesen új életet kezdtem egy másik városban, lett családom. Közben apám sajnos (azért sajnos, mert mindemellett imádtam őt!) 21 éves koromban meghalt, és az életünk teljesen megváltozott. Minden élethelyzet átmeneti, erre gondolj... nem marad mindig így.
2014. szept. 9. 22:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/12 anonim ***** válasza:

Sajnos manapság ez a "családi modell" egyre gyakoribb, mindenkinek sok gondja van, csak a széthúzás megy és egymás szapulása. Hogy a nagyszüleiddel, illetve anyukád a szüleivel nem jön ki, ezt egyedül ők cseszték el, emiatt nem kell elkeseredned. Hogy otthon milyen a helyzet, az megint nem a te hibád.


A te döntésed, hogy akarsz-e ezen a felálláson változtatni; több pénz, nagyobb ház, használható kocsi, attól függően, hogy mit szeretnél elérni, úgy kell az életedet irányítanod, ami sok időbe és lemondásba kerül sajnos (hacsak nem nyersz a lottón, de erre nincs túl sok esély). Lehet, hogy az lenne a legjobb, ha az ország másik szegletébe költöznél egyedül, vagy ha anyukádat nem szeretnéd egyedül hagyni, akkor vele, mindent mást otthagyni, és kezdeni egy új életet. Így a lelki világod is megnyugodna, és tiszta lappal kezdhetnétek új életet.

2014. szept. 9. 22:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/12 anonim ***** válasza:
95%

Én nem csodálkozom azon, hogy a nagyszülők elfordultak tőletek.

Nyilván azt az esetet nem mesélted el, vagy nem tudsz róla, hogy anno annak idején a szülők lehet rimánkodtak anyádnak, hogy ne válassza apádat, mert egy állat. De anyád szerelmes volt, és apádat választotta. Az is lehet, hogy a nagyszülők választás elé állították anyádat. Vagy ők vagy apád. Válasszon ( a történetedet nagyon sokszor hallottam már másoktól, és sok esetben a nagyszülők verzióját is megismerhettem a nagyszülők által. Szinte mindig így volt az előzmény)

Anyud anno annak idején apádat választotta. Amikor már te is voltál és te is felfogtál dolgokat a korodnál fogva, anyád akkor sem lépett, hogy apáddal szakítson. SŐT! Apád el is megy, és megveri az apját! A verés sem úgy zajlott, hogy "na ma átmegyek az öreghez, és beleverem a fejét a falba, mert nincs rajta sapka. Ha van akkor azért" Ennek is sok-sok előzménye lehetett. Nagyszülőknek a verés volt az utolsó csepp, és elegük lett.

Tény, hogy apádat utálják, anyádat lenézik, vesztesnek tartják, és valahol rá is haragszanak, végül is az ő rossz döntése miatt fajultak idáig a dolgok. A nagynéni is haragszik, végül is az ő apját verte meg apád. Te sajnos a leírható veszteség lettél, aki egy ilyen családi balhéban ártatlanul részt vett.

A te történeted nem pár évről szól, hanem még a születésed előtt elkezdődött. Ezt már helyrehozni csak úgy lehetne ha anyád végre megtenné azt a lépést amit 19 évvel ezelőtt meg kellett volna tennie. El kellett volna réges rég válnia. Ha akkor megtette volna, a szülei támogatták volna, és nem lett volna olyan nap, hogy apád megverje a nagypapádat.

De anyád valahol tényleg vesztes. Még ma sem vált el, inkább belebetegszik. Veled együtt.

2014. szept. 9. 23:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/12 anonim ***** válasza:
47%

1. 20 éves vagy, menj dolgozni, kettő fizetésből már bőven ki lehet csinosítani egy lakást.

2. A negatív rokonokkal NEM KELL foglalkozni. Ennyire egyszerű. Éljétek a SAJÁT életeteket. Örüljetek egymásnak, szerezzetek barátokat, fogadjatok örökbe egy kutyát.

3. A pánikbetegség legfőbb tünete, hogy az ember bebeszéli magának, hogy mennyire rosszul van, és ettől kiakad a szervezete. Tehát a megoldás nem gyógyszerekben rejlik, hanem kiegyensúlyozott, békés lelkivilágban. Aminek eléréséhez követni kell a 2. pontot. Béke, nyugalom, szeretet. Akitől ennek az ellenkezőjét kapjátok, azt kerülni kell, különben ez lesz a vége. Nincs más megoldás.

4. 1,3 km-t kényelmes tempóban 10 perc alatt meg lehet tenni. Azért életképtelennek nem kell lenni attól, hogy nektek kicsit nehezebb. Szedjétek össze magatokat. Gondold át a dolgokat. Másoknak ennél ezerszer nagyobb problémái vannak, mégis muszáj tovább lépniük. A pánikbetegségtől pedig csak az szenved, akinek van rá ideje, és hagyja. Tapasztalatból mondom. Sok sikert.

2014. szept. 9. 23:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/12 anonim ***** válasza:

Röviden: itt csak anyukád tehet a kialakult helyzetről.

Rég el kellett volna váljon, nem csoda hogy a szülei is haragszanak és elkerülnek titeket. Ez mind apád miatt van, de anyád az, aki rég kelleett volna már lépjen valamit.

És hát ja..lehet, hogy egy szülő segíthetné a gyerekét, de nem abban az esetben, ha a naplopó apuka otthon heverészik...vagy tartsák el őt is?

2014. szept. 10. 04:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/12 anonim ***** válasza:
80%
Teljes mértékben egyetértek a 8. válaszolóval, nem akarom ugyanazokat leírni.
2014. szept. 10. 04:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/12 anonim ***** válasza:
80%
Az 5.-ik válaszolóval! Bocsi.....:)
2014. szept. 10. 04:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/12 anonim ***** válasza:
80%
Apádat ki kell dobni, jól az egyik válaszoló, ez a történet a születésed előtt kezdődött, anyád meg azóta már nem tud lépni, a szerelem viszont már rég elmúlt, és csak az állat maradt. Ezért nem szeretnek titeket. Itt apád a mérgező, nem pedig a többiek. Tudod, ki ment volna el neki húsért, meg anyám kínjáért... Itt kezdődnek a gondok.
2014. szept. 10. 07:18
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!