Ti mindig mertek kockáztatni? Túlságosan aggódunk, ezért nem jutunk előrébb az életben?

Párommal 5 éve élünk együtt, igazából nem panaszkodhatunk mert megélünk, mindenre telik, még egy kis megtakarításunk is van. Albérletben lakunk, hitelünk nincs és nem is akarunk, így elég sokára lesz saját lakásunk (még vagy 10 év). Az én munkahelyem tűrhető, minimálbért keresek de szeretem a munkámat. A párom munkahelye viszont katasztrófa. Építőipar, nincs rendesen bejelentve, nincs fizetett szabadsága, se táppénz.... Ha otthon marad valamiért, akkor arra a napra nem kap semmit, ez mondjuk egy 2 hetes nyaralásnál elég kellemetlen. Ezen kívül agyon dolgoztatják, úgy bánnak vele mint egy kutyával, heti 55 órát dolgozik kb 100ezer ft-ot keres. Váltani akar természetesen. Már egy ideje keresgél, de nem nagyon jut előrébb, mert mindenhova behívják személyesen, de mindig munkaidőben, és nem meri azt mondani, hogy nem megy dolgozni, meg akkor fizetés sincs ugye. Ezért el sem megy. Ez egy ilyen ördögi kör mondhatni. Ma elment egy gyárba felvételizni, kicsivel még többet is keresne, 6-14.30ig dolgozna hétfőtől péntekig (kis vidéki üzemről van szó), szóval nem lenne stressz, meg heti 6 nap, meg napi 12 óra.... Nem álommeló, de már önmagában az, hogy be van jelentve (most még a TB-t is külön fizetjük neki), meg hogy csak heti 40 órát kell dolgozni, már önmagában nagyon vonzó. Hétfőn kellene próbanapra mennie, és ha megfelelt nap végén, keddtől már be is jelentik. Én tök örültem, de már most kezdi, amit mindig, hogy 3 hónap próbaidő, azalatt elküldhetik, szóval ez nem fix, mi van ha elküldik, egy fizetés nem elég a kiadásainkra, megtakarítást nem akarjuk felélni, inkább nem vállalja el, ez túl bizonytalan. Nem értem mit vár, ebből kiindulva mindig minden bizonytalan lesz. A mostani munkahelye "betonbiztos" - ennyi pénzért ennyi munkát más hülye nem fog megcsinálni. De akkor miért mondja, hogy váltani akar, ha végül mindig meghátrál??

Ti hogy vagytok az ilyen dolgokkal? Mindig mertek, kockáztattok? Én úgy gondolom addig kell merni, amíg nincs gyerekünk, hitelünk, csak ketten vagyunk, később ezerszer rosszabb lesz ilyen döntést meghozni, ha már 1-2 gyereket is el kell tartani, vagy pl hitelt kell fizetni. Ő meg ilyen beszari, és ezért nem jut előrébb. Mi mit szoktatok tenni ilyen helyzetben? Fix munkahelyet otthagyni egy próbaidősért, ahonnan 3 hónapig bármelyik nap kirúghatják? Elvállalnátok, vagy nem lennétek ilyen merészek? Mindig mertek kockáztatni?