Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Ti mit gondoltok erről a...

Ti mit gondoltok erről a férfi hozzáállásról?

Figyelt kérdés
Húszas éveimet taposó nő vagyok. Dolgozom, több, mint egy éve van párkapcsolatom. Mostanában főleg apukámmal vannak konfliktusaink itthon,ezért úgy gondoltam egy év múlva elköltözöm. Több minden is közrejátszik, lényeg, hogy már elindult bennem ez a gondolat/érzés. Magától értetődik, hogy én a barátommal terveztem el ezt a folyamatot. A bökkenő az ő hozzáállásában van. Szerinte erőltettem, mikor felhoztam vagy 2x a témát. Persze nem annak szántam, de ő sem tiltakozott ellene, csak hát hogy is mondjam....beszari. Ő még 5 naptól sosem volt távolabb az otthon melegétől és anyucitól. Neki ez nehezebb elhatározás, mint nekem, aki 4 évig kolis volt az egyetemen. Talán még ez érthető is, na de nekem akkor is furcsa. Tegnap ő hozta fel a témát, miszerint mióta én nem hozom fel és nem "erőltetem" azóta ő is azt érzi, hogy szeretne már jövőre külön menni és velem lakni, mert jó érzés belegondolnia. Most komolyan, ezt érti valaki??? Túlvagyok egy sikertelen hosszú kapcsolaton, ezért megmondtam neki, hogy én nem fogok várni 3-4 évet csak azért, hogy hajlandó legyen megmozdulni. Én is szeretnék már pár év múlva gyereket, családot és lehet csúnyán hangzik, de nem akarok elpazarolni senkire éveket, akivel lehet nem is lesz jó az összeköltözés után. Ez lenne az erőltetés? Nálam nem ebben merül ki, elvégre nem rágom a fülét minden nap ezzel kapcs. Nősülni meg gyermeket ő is szeretne,de legidegesitőbb szokása az, hogy gyakran utalgat a gyermekünkre, a lánykérésre, lagzinkra. Majd ilyen és olyan lesz stb. Mondtam neki, hogy ezekről mind felesleges beszélni, mig nem lakunk együtt legalább egy évig. Egyszerüen nem értem ezt a férfi logikát... Szerintetek érthető a félelem és ez csak ilyen pasis pánik vagy csak rizsa az egész? Másrészt meg érzem nagyon, hogy szeret, senkitől sem kaptam még eddig ennyi bizonyitékot és bizom benne feltétlenül, ami nálam nagy szó.
2015. dec. 9. 19:55
1 2 3 4
 21/35 anonim ***** válasza:
49%
Teljesen igazad van. Neked nem jó otthon, mennél, nem bírod, őneki jó a légkör otthon és nem érzékeli a Te problémádat. Igen én is azt hittem a 20 as éveimben, hogy még rengeteg időm van és hipp-hopp eljött a 30. Igen már most külön kellene költöznötök, legalább 1 hónapra kipróbálni, hogy működik -e. Érthető, ha 4-5 éven belül gyereket szeretnél. Ha ráadásul csak 2 x hoztad fel a témát az egyáltalán nem cseszegetés, neki kényelmes ahogy most él, neked nem. Talán elgondolkozott, miután kiakadtál és belegondolt, hogy jó lesz. Azt neked kell tudnod, hogy milyen mértékben anyuci pici fia, hogy életképesek lesztek-e együtt. De ha 1 éven belül semmi nem változik, lépj tovább. 30 felett repül az idő...
2015. dec. 9. 21:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/35 anonim ***** válasza:
31%
helyes, 😂 hagyd a fenébe a mukit.
2015. dec. 9. 21:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/35 anonim ***** válasza:
67%
Azért a női logika sem piskóta... :) Szerintem te nem szereted a barátodat igazán.
2015. dec. 9. 21:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/35 anonim ***** válasza:
17%
Nekem is volt egy ilyen pasim. Végül 36 évesen nősült meg, akkora nekem már 3 iskolás gyerekem volt...
2015. dec. 9. 21:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/35 anonim ***** válasza:
26%
29-30 éves korig azért én nem nőket mondanék.
2015. dec. 9. 22:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/35 anonim ***** válasza:
65%

Vannak ilyen típusú pasik, én is ismerek hasonlót.:-) Fontos neki, hogy úgy nézzen ki, az övé a döntés. Csak feltételezem, hogy az anyja is domináns típus, ő meg tele van bizonytalansággal, nehezére esik döntéseket hozni, de szeretne, a kis elnyomott egója meg dolgozik, ezért érzi erőltetésnek, ha kétszer felhozod a témát.

Te tényleg szeretheted, ha még mindig együtt vagytok, én a magam részéről messziről kerülöm az ilyet, nincs ehhez türelmem.:-)

2015. dec. 9. 22:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/35 anonim ***** válasza:
41%

Én teljesen megértelek. Önálló, dolgozó nő vagy, építed az életedet, és ehhez ő jelenleg nem partner. Gyakorlatilag azt se lehet mondani, hogy jól ismeritek egymást, hiszen nagyon igaza mondás, hogy lakva ismerszik meg az ember. Az, hogy neki kényelmes az otthon melege, hogy anyuci nyilván körülugrálja, egy dolog. Ha nincs is igénye különmenni és inkább a párjával építeni a közös életét, az gáz. Sok ilyen pasi van, aki szerinte te vagy az erőszakos, meg a lapátra való, de szerintem csak szimplán nem illenél össze egy ilyennel. Elvégre olyan pasi, aki évekig csak összejár veled, meg szórakoztok együtt, de elköteleződni nem akar, az anyuka által megteremtett komfortzónából kilépni nem akar, önmagáért felelősséget vállalni nem akar (nemhogy egy másik emberért) csak olyannak való, aki nőként is ezt a típust képviseli. Jobb, ha idejekorán kiderül, hogy ki mit vár el az élettől, a párkapcsolattól, és igen: olyan emberrel együtt lenni, akivel nem egyeznek a céljaitok csak időpazarlás, és minden amit a jövőre nézve mond (gyerekek, mikor még összeköltözi sem hajlandó), csak porhintés, hogy befogd a szádat...

Dobj föl neki konkrétumokat: mondd, hogy hétvégén szeretnél elmenni albikat nézni, itt a lista, hogy mik érdekelnek, veled tart-e.

2015. dec. 10. 06:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 28/35 anonim ***** válasza:
84%

Jó idióta vagy kérdező. Rinyálsz itt egy sort, miközben egyik nap megkérdezted, másik nap azt mondta hogy oké... :D


Most akkor mi a tököm problémád van neked? Fikázod a saját párod, hogy anyuci kedvence, töketlen, határozatlan, gyerekes...gyerekes? :D Te vagy az aki kérdéseket irkál a háta mögött ahelyett hogy vele beszélnél.


Értem én hogy jajj de határozott vagy, meg nem akarsz várni éveket meg tököm...de azért annyira nem szalad az élet hogy mindenki egy csettintésre ugorjon csak mert neked épp az tetszik.

2015. dec. 10. 08:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 29/35 anonim ***** válasza:

pasid hány éves?

am ha beszarinak tartod minek vagy vele?

2015. dec. 10. 11:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 30/35 anonim ***** válasza:
60%
Nekem az jött le, hogy a barátod labilis személyiség. Volt ilyen párom és a jó ég mentsen meg mindenkit ettől. Egyszer ezt gondolja, másszor meg azt? Ááá.
2015. dec. 10. 11:26
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!