Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Ti mit gondoltok erről a...

Ti mit gondoltok erről a férfi hozzáállásról?

Figyelt kérdés
Húszas éveimet taposó nő vagyok. Dolgozom, több, mint egy éve van párkapcsolatom. Mostanában főleg apukámmal vannak konfliktusaink itthon,ezért úgy gondoltam egy év múlva elköltözöm. Több minden is közrejátszik, lényeg, hogy már elindult bennem ez a gondolat/érzés. Magától értetődik, hogy én a barátommal terveztem el ezt a folyamatot. A bökkenő az ő hozzáállásában van. Szerinte erőltettem, mikor felhoztam vagy 2x a témát. Persze nem annak szántam, de ő sem tiltakozott ellene, csak hát hogy is mondjam....beszari. Ő még 5 naptól sosem volt távolabb az otthon melegétől és anyucitól. Neki ez nehezebb elhatározás, mint nekem, aki 4 évig kolis volt az egyetemen. Talán még ez érthető is, na de nekem akkor is furcsa. Tegnap ő hozta fel a témát, miszerint mióta én nem hozom fel és nem "erőltetem" azóta ő is azt érzi, hogy szeretne már jövőre külön menni és velem lakni, mert jó érzés belegondolnia. Most komolyan, ezt érti valaki??? Túlvagyok egy sikertelen hosszú kapcsolaton, ezért megmondtam neki, hogy én nem fogok várni 3-4 évet csak azért, hogy hajlandó legyen megmozdulni. Én is szeretnék már pár év múlva gyereket, családot és lehet csúnyán hangzik, de nem akarok elpazarolni senkire éveket, akivel lehet nem is lesz jó az összeköltözés után. Ez lenne az erőltetés? Nálam nem ebben merül ki, elvégre nem rágom a fülét minden nap ezzel kapcs. Nősülni meg gyermeket ő is szeretne,de legidegesitőbb szokása az, hogy gyakran utalgat a gyermekünkre, a lánykérésre, lagzinkra. Majd ilyen és olyan lesz stb. Mondtam neki, hogy ezekről mind felesleges beszélni, mig nem lakunk együtt legalább egy évig. Egyszerüen nem értem ezt a férfi logikát... Szerintetek érthető a félelem és ez csak ilyen pasis pánik vagy csak rizsa az egész? Másrészt meg érzem nagyon, hogy szeret, senkitől sem kaptam még eddig ennyi bizonyitékot és bizom benne feltétlenül, ami nálam nagy szó.
2015. dec. 9. 19:55
1 2 3 4
 31/35 anonim ***** válasza:
8%

"Nekem is volt egy ilyen pasim. Végül 36 évesen nősült meg, akkora nekem már 3 iskolás gyerekem volt..."


Ha 36 éves korodra három iskolás gyereked volt, akkor legkorábban 26 éves korodig meg kellett teremtened az egzisztenciát hozzá. Azért érdekelne, hogy ez miből sikerült neked ebben az országban. Vagy a szokásos "a férjem megkeresi a mi pénzünket" esete forog fenn? Férfiakkal nem olyan elnéző a társadalom, hogy ez lehetőség legyen nekik.

2015. dec. 10. 13:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 32/35 anonim ***** válasza:
7%
Hagyjad már :D csak az életképtelen semmiknek nincs huszonévesen semmijük...nem a diplomáért kéne nyálcsorgatni a büfészakokon hogy kiköss valami gyárban hanem ésszerűen gondolkozni és úgy tanulni...nekem 25 évesen házam van hitel nélkül úgy hogy a családom a csóró szintet súrolja...aki akar az ebben az országban is viszi valamire.....
2015. dec. 10. 15:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 33/35 anonim ***** válasza:
23%

Ez a tipikus pitiztetős nárcisztikus pasi esete. Anyuci örök kisfia, aki nem akar felnőni és felelősséget vállalni. Mindig arról beszél, amiről tudja, hogy te szeretnéd, de azt mindig a távoli jövőbe teszi és mindig feltételekhez köti.


Most mondom, nehogy elpazarolj rá még pár hónapot, nemhogy évet: ha stabil családot szeretnél, gyerekeket, megbízható apát azoknak, akkor NE vele!

2015. dec. 10. 16:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 34/35 A kérdező kommentje:

"Most akkor mi bajod is van? Az, hogy kellett neki egy kis idő mire átgondolja? Ez a probléma? wtf??"

Nem, nem ez a dolgom, nem akarok ugráltatni senkit csettintésre, mint itt kiforgatjátok. Hanem egy dolog, hogy én sosem erőltettem. 1x leirtam neki, hogy én valszeg jövőre cuccolok itthonról és rajta áll, hogy jön-e velem,én biztosan megyek. Másik felhozást már leirtam,a karácsonyos téma. Ha ez valaki szerint erőltetés akkor nincs tisztában a fogalmakkal. Másik dolog, amit már szintén leirtam, hogy ha én nem akarom akkor érzi csak azt, hogy ő is szeretné. Amúgy meg fél mikor én utaltam rá, hogy akarom. Szóval szerintem ez a wtf esete. Szerintem mindkettőnknek kéne akarnia akkor is ha beszélünk róla vagy sem. Mindegy, nekem jelenleg elment tőle a kedvem, kerülöm a témát. Azóta meg folyton ő hozza fel, tegnap is ezt nyomta, hogy akkor hova kéne költöznünk, hogy mindkettőnk munkahelyéhez közel legyünk...Valaki irta, hogy domináns az anyukája. Igen az, olyan tipus, mint én :) Nehezen jött össze,egyke gyerek, gondolhatjátok. Azt meg, hogy 5 naptól távolabb nem volt az otthonától ezt ő mondta nekem, nem én fogalmaztam igy. Állitása szerint nekem könnyü, mert én 4 évig távol voltam az egyetem miatt és emiatt nem parázok annyira. Az meg hogy itt egyesek egy két egyirányú mondatból leszürik, hogy ki mennyire szeret kit és komplett személyiségleirást és jövőbelátást készitenek egy emberről azt már nem tudom mosolygás nélkül kibirni :D

2015. dec. 10. 16:48
 35/35 anonim ***** válasza:

Ti is mind retardok vagytok...nem értitek az alapkérdést..

Oké h kellett 1 nap a csávókának , hogy átgondolja...de mi a szarért kell lehurrognia a témát felhozó másik felet, ha csak annyi kínja van, hogy kis idő kell míg megtervezi??

Megy itt az álszemt duma, aztán mindegyikőtök itt rinyálna , hogy Úristen nem is szeret igazán, ha a a pasija azt mondaná adjon 1 napot átgondolni ...

Empátia készség 0 bennetek...frusztrált gyk-s lelkibetegek, nemhogy keresnétek egy normális férfit aki rendesen berakja nektek...

2015. dec. 10. 17:07
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!