Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Akik voltak ilyen helyzetben,...

Akik voltak ilyen helyzetben, hogyan lehetne ebből kimászni? (Beszürkült házasság)

Figyelt kérdés

Sziasztok!


A férjemmel 4 éve vagyunk együtt, ebből 1 éve házasok. Az utóbbi időben kezd teljesen eltűnni az intimitás közöttünk. Nem feltétlenül a szexre gondolok, bár már az sem olyan mint régen, egyszerűen úgy érzem, hogy teljesen más lett a bioritmusunk ezen a téren, és nagy nehezen tudjuk csak összehozni, hogy mindketten egy időben akarjuk a szexet. (Ez így egy kicsit hülyén hangzik, de valahogy így tudnám megfogalmazni.) Emellett úgy érzem, hogy kezdünk teljesen beleszürkülni a minden napokba, s bár 4 év nem olyan rövid idő, de ha már most így érzem, akkor mi lesz később? A napokban volt egy komolyabb beszélgetésünk, ahol nyíltan elmondtam neki az aggályaimat, bár ő nem látja ennyire drasztikusan a dolgokat mint én. De abban egyet értettünk, hogy ez így nem mehet tovább, változtatni kell. Na de hogyan, s miként? Akik voltatok hasonló helyzetben, hogyan másztatok ki belőle, és sikerült-e olyanná "varázsolni" a házasságotokat amilyen előtte volt, vagy még jobbá?



2016. febr. 29. 09:45
1 2 3 4
 1/36 anonim ***** válasza:
56%
először is nekem is sokszor van olyan hogy nincs kedvem a sex-re de én ilyenkor összekapom magam és belemegyek a játékba, különben nagyon ritkán csinálnánk közben meg úgyis megjön a kedvem. A másik hogy ki szoktatok valahova mozdulni? mi speciel eljárunk társastáncot tanulni nagyon sokat dobott az életünkön.
2016. febr. 29. 10:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/36 anonim ***** válasza:
85%
Igen, a kiszakadás a hétköznapokból az nagyon fontos: egy hétvége valahol, ahol csak ketten vagytok és pihentek, stb.
2016. febr. 29. 10:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/36 A kérdező kommentje:

Pont ez az, hogy általában nekem lenne többször kedvem a szexhez, de neki nem. Neki elég lenne a havi pár alkalom is, viszont nekem ez nagyon kevés. Állítása szerint kíván még mindig, nem ezzel van a baj, hanem szimplán neki kevesebb az igénye rá.

Már többször mondtam neki, hogy mozduljunk ki, akár elmenni vacsorázni, vagy hétvégén éppen ebédelni egy étterembe, de az rá a válasza, hogy jaj minek, inkább rendeljünk otthonra...csak kimozdulni ne kelljen. Amire még rá tudom venni, az az, hogy pl elmenjünk egy nagyobb sétára a kutyánkkal. Azt is többször mondtam neki, hogy hívjuk össze a barátokat, és üljünk be velük beszélgetni, iszogatni, kicsit kapcsoljunk ki, de neki ez sem felel meg. Általában egy-egy ilyen beszélgetés után úgy látom mintha összekapná magát, de 1-2 hét és jön ugyanaz a mókuskerék. Nekem hiányzik az is, hogy egy kicsit többet figyeljen rám, azaz érjen hozzám csak úgy, kedveskedjen, bókoljon. De már ez sincs meg sajnos.. belátni belátja, hogy igazam van, de az a baj, hogy ideig-óráig odafigyel ezekre, aztán minden a régi lesz. Azt sem szeretném, hogy kényszernek érezze a közös programokat, vagy azt, hogy megszokásból mondjon rám valami "szépet". Nem tudom mi lehetne a megoldás..:(

2016. febr. 29. 10:20
 4/36 anonim ***** válasza:
63%

Csináljatok valamit, amit nem szoktatok mindig.

Dobjátok fel a hétköznapokat.

Mi utazgatunk időnként. Akár csak egy hétvégére, akár egy hétre. Ilyenkor csak ketten vagyunk, csak egymással foglalkozunk, nincs munka, feladatok, csak romantika, bújás.

A szex meg tényleg olyan, hogy nem jelentjük ki, hogy nekem most nincs kedvem. Lehet, hogy éppen nem gondolok a szexre, de ahogy a párom szeretget, úgy megjön a kedvem. Szóval meg kell adni rá az esélyt, hogy te is megkívánd.

Egyébként 4 év nagyon kevés idő szerintem. Nálunk 12 év után jöttek ilyen problémák. Bár nálunk egy hosszabb betegség is közrejátszott, de szerencsére megoldottuk.

2016. febr. 29. 10:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/36 anonim ***** válasza:
100%

Ó, hát ez nem lehet túl jó. Akkor ezek szerint te próbálkozol, de ő nem olyan lelkes.

Akkor neki kéne változtatni. Ehhez két ember kell. Te nem vagy elég egyedül.

Nincs valami lelki problémája a párodnak? Olyan fura nekem, hogy mindennel kapcsolatban ilyen negatív és passzív.

2016. febr. 29. 10:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/36 anonim ***** válasza:
56%
Van gyerek? Mert úgy még nehezebb a történet. Közös programokat és élményeket kell gyűjteni, mert a mélypontokon ezek a közös élmények visznek tovább. A közös tv-zés nem élménygyűjtés. Egy idősebb hölgy ismerősöm tanácsa az volt, hogy ha a férfi több spontán szexet kap, többször szeretkezik a párjával. Szerinte semminek sem szabad koreográfiát követnie. Azt is mondta hogy ha nincs igazán elég minőségi idő egymásra, akkor legyen izgalmas az a kicsi és ne megszokott és spontán. Ez után a férfi már sokat fog ezekre a különleges helyeken és időben történt együttlétekre gondolni. Többet mint az ágyban, párnák közt tervezetten. Azért hiszek neki, mert a tőle sokkal fiatalabb párja rajongott érte. Én abban hiszek hogy a közös élmények, közös hobbi, közös nevetések , emlékek tartják össze a kapcsolatot.
2016. febr. 29. 10:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/36 A kérdező kommentje:
Sikerült rávennem, hogy menjünk el wellnesselni, de is még januárban volt, és ráadásul úgy, hogy amíg úgy volt, hogy ketten mennénk addig húzta a száját, majd felvetettem, hogy akkor hívjuk el az egyik pár barátinkat akkor rögtön megjött a kedve hozzá. Mondtam neki, hogy nyáron menjünk el pár napra külföldre amolyan kirándulós, városnézős hétvégére, de mivel időben le kellene foglalni a szállást mert sajnos hamar elfogynak a helyek, máris nem tetszett neki, hogy már márciusban lefoglaljuk nyárra a nyaralást, mert mi lesz ha mégsem lesz hozzá kedve? Tehát megint csak miatta nem lehet még egy ilyet sem bejátszani, na meg előre tervezni. Úgy érzem, hogy én próbálkozom, ő meg bólogat mikor közlöm vele a tényeket, hogy ez így nem jó, de változás nincs.
2016. febr. 29. 10:26
 8/36 anonim ***** válasza:
94%
Hát négy év.. Nem tudom. Nálunk 16 év után jöttek ilyen gondok. Most 25 éve együtt vagyunk már. 43 évesek vagyunk, szóval nem olyan idősek még. Nekünk is a közös programok segítettek. Volt ami gyerekkel, volt ami gyerek nélkül.
2016. febr. 29. 10:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/36 anonim ***** válasza:
89%

Nekem úgy tűnik, hogy nem szeret veled lenni.

Tudom, ez nagyon durván hangzik. De nem akar veled kettesben programot. Akkor örül csak a wellnessnek, ha mások is jönnek.

Én a helyedben eljárnék ide-oda, amihez kedvem van. Ha ő nem akar, akkor ne menjen. De neked nem kell ezért bezárkóznod. Talán majd észbe kap.

De én arra gondolnék, hogy vége, nem szeret, akár lehet is valakije.

4 év után így viselkedni nagyon fura.

2016. febr. 29. 10:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/36 A kérdező kommentje:
Próbáltam már ezt is, nem is egyszer, hogy spontán szexet kezdeményezni délután, nem ágyban és nem párnák között, viszont elutasítást kaptam, hogy most ne, talán majd később. Sajnos ezek miatt már a saját önbecsülésem is kezd egyre lejjebb menni, mert akárhogy nézem folyamatosan falba ütközöm, és nem éppen megerősít ezekkel.
2016. febr. 29. 10:30
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!