Kire mondják a munkahelyen hogy áldozat típus?

Akibe mindig belerúgnak, és még meg is köszöni. Minden munkát a nyakába sóznak, senkinek nem tud nemet mondani.

A háta mögött persze mártírkodik, és panaszkodik, hogy megint neki kell túlórázni, megint ő kapta a kellemetlen feladatokat.

Van, mikor burkoltan csinálja mindezt: "Jajj, hozzál már nekem is egy szendvicset, ha a büfébe mentek, mert ÉN megint nem tudok kimenni ebédelni. Mikor jöttök vissza? Fél óra? (főleg ha csak húsz perc a szünet.) Egy kis szendvics elég lesz, köszi, többre amúgy sincs időm, majd gyorsan bekapom, amíg átnézem a papírokat."

Nem igazán népszerű, és rendszerint a rangsor alján marad. Nem tud és nem szeret kiállni magáért. Mindenkinek igyekszik megfelelni, és azt mondani, amit hallani akar. Ezért sokszor kétszínűnek gondolják (vagy épp az is.)

Ennek ellenére ha bármi gond van, őt fogják elsőre elővenni. (Nem azt mondom, hogy te vagy a hibás, hanem hogy téged hibáztatlak). Mivel ő nem támad, nem vág vissza, könnyű rákenni bármit, és jobb híján tűr és bólogat. Akkor se áll ki, ha egyébként jogos lenne.

A gyengéket. Akik befolyásolhatóak, bizonytalanok és bátortalanok. Akiknek a szemében látszódni az aggodalom, a félelem, és, hogy bár odaszeretnének ülni az ebédnél társaikhoz, de félnek kezdeményezni.

Akik megakarnak felelni másoknak, és ezért hagyja, hogy más kihasználja, semmibevegye őt (rásózott plusz munka), csak, hogy "jófej" legyen, vagy mert félnek kiállni magukért.

Akik álmodoznak, és ahelyett, hogy cselekednének, inkább csak beszélnek/gondolnak rá -szerelem a főnökbe, ám, nem mernek a szemébe nézni, de túl érzékeny ahhoz, hogy leplezze érzéseit.

Akik önbizalomhiányosak, és bár próbálkoznak, mégis gyengék ahhoz, hogy kitartsanak -egy vélemény mellett, vagy, hogy egy csoport munkában egy jó ötletüket, komolyabban vegyék.

Akik életképtelenek, és segítségre van szükségük: akik ha eltévednek egy munkahelyi feladatban nem tudják megoldani, és akik ha nyomtatni próbálnak, fél órába telik mire ráébrednek, hogy a használati útmutató kivan ragasztva a falra.

Akikre resózzák a munkát, és akik csöndesek egy munkahelyi gyűlésen és amikor vékony hangon megszólalnak, mindenki furcsán néz rá.

És akik "szeretnek" (inkább megszokták és már nem akarnak változtatni az áldozat szerepen) szenvedni, akik igénylik ha sajnálják és azt ismételgetik, hogy "mennyire nem fogják megtudni oldani a feladatot", ahelyett, hogy elgondolkodnának, hogy "hogyan fogom megoldani a feladatot?"