Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Szerintetek van értelme...

Szerintetek van értelme megpróbálni megbeszélni vagy hagyjam?

Figyelt kérdés
Arról lenne szó, hogy a barátnőm akivel 10 éve nagyon jó barátnők voltunk, szinte napi kapcsolatban voltunk és minden megtudtunk beszélni, bármit, soha nem volt titkunk egymás előtt, és bármikor fordulhattunk egymáshoz. Viszont az is hozzátartozik, hogy a vőlegénye kiment egy hajóra dolgozni és most két éve hazajött, azóta szépen ritkultak a találkozások, a telefonok, sms-ek. Eleinte hagytam, gondoltam örüljenek egymásnak de azután is nagyon nyögvenyelős volt a dolog. Én pedig kezdtem úgy érezni, hogy csak azért voltunk jó barátnők, mert neki nem volt senki akivel foglalkozni kell, viszont mégiscsak volt párja és mikor hazajött már nem volt ideje rám.Közben ők vettek egy lakást nagyon szépen rendbehozták, én férjhez mentem, persze Ő volt a tanum és született egy kisbabám. Na ezek után éreztem úgy, hogy végleg szeretné megszakítani a kapcsolatot. Most már fél éve, hogy nem hallottam róla. Nagyon fáj, mert nem "csak" barátnők voltunk, hanem mintha testvérek lennénk. Próbáltam vele megbeszélni de csak mellébeszélt. Ezek után szerintetek lenne értelme mégegy próbát tenni vagy fogadjam el?
2010. ápr. 26. 19:53
1 2
 1/13 anonim ***** válasza:

lehet hogy neki nem lehet gyereke és féltékeny? vagy csak hiába próbálkoznak még nem jött össze?

majd lenyugszik, hagyd csitulni a kedélyeket.

2010. ápr. 26. 20:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/13 anonim ***** válasza:
Nekem is volt egy hasonlo baratsagom. En kulfoldre koltoztem es egyre ritkabban irtam, mert az eletem annyira megvaltozott es elfoglalt voltam. Az addigi kozos temak mar nem voltak aktualisak. Ne vedd magadra. Nem hiszem, hogy o azt gondolta magaban, hogy nem akarja veled a kapcsolatot tartani, csak egyszeruen az emberek valtoznak es elsodrodnak egymastol. Gondolom, hogy nem vagytok egymas kozvetlen kozeleben, igy mas emberekkel talalkoztatok es mar mas dolognak van prioritasa az eletetekben. Meg lehet probalni vele felvenni a kapcsolatot, de valoszinuleg neki mar mas dolgok fontosak. Sajnos a baratsagok alt. jonnek mennek, mert a csalad lesz az elso helyen.
2010. ápr. 26. 20:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/13 anonim ***** válasza:
Sajnos vannak ilyen barátságok amik csak időszakosak.Nekem is van ilyen barátnőm aki mióta eljegyezték azóta alig ír jelentkezik.Inkább csak akkor ha nagyon szüksége van vmire...
2010. ápr. 26. 20:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/13 anonim ***** válasza:

szerintem az igaz barátok nem jönnek mennek. (első válaszoló vok:))

van olyan, hogy pár évig nagyon felszínes a kapcsolat, de az emberek nem változnak, így barátok maradnak később is, persze csak akkor ha legalább az egyik fél tesz érte. a barátságot ápolni kell.

van olyan barátnőm, akivel csak telefonon tudom tartani a kapcsolatot, havi egyszer, mert nagyon elfoglalt. olyani s volt hogy egy másik barátnőmmel fél évre teljesen megszakadt a kapcsolatunk, mert úgy ahogy a második hozzászóló írta, más lett a prioritás az életünkben. de attól még fontosak voltunk egymásnak, mert nem hagytuk a barátságunkat lehúzni a wc-n, s ápoltuk.

2010. ápr. 26. 20:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/13 A kérdező kommentje:
Köszönöm a gyors válaszokat!Tény, hogy egy kisbaba mellett már más dolgok a fontosak,amit Ő még nem élt át. Szeretnének babát ők is, csak az anyagiak még nem engedik, bár lehet ez csak kifogás, már nem is tudom. Bár egyre inkább azt gondolom, hogy ha fél évig nem volt ránk kíváncsi akkor már nem is lesz, vagy már nagyon eltávolodunk egymástól. Nagyon rossz érzés:-(
2010. ápr. 26. 20:10
 6/13 anonim ***** válasza:

szerintem ne 'megsértődni' akarj..:)

inkább próbálj meg vele beszélni, lehet hogy gondja van, problémái, amik elveszik az energiáit, talán tudsz te is segíteni neki...

bár most tényleg változó irányba ment az életetek, de szerintem ez idővel helyrerázódik, csak érdeklődj felőle időnként, ha fontos neked.

2010. ápr. 26. 20:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/13 anonim ***** válasza:
20.09: ha elkoltozol a vilag masik vegebe, ferjhez mesz, gyereket szulsz stb. igencsak nagy ra az esely, hogy az eleted nagyon megvaltozik. En mar nagyon sok eve nem lattam a baratnomet. Valoszinuleg nem fogok vele soha tobbe talalkozni, mert nem elek Mo-n es 3 evente 1-szer megyek latogatoba. Szerinted hogy lehet egy olyan kapcsolatot apolni, aminek nincs jovoje es amiben mar megszuntek a kozos temak? Akinek babaja van meg csaladja, mashogy all eleve a dolgokhoz, masok a temak.
2010. ápr. 26. 20:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/13 anonim ***** válasza:

szia 20.20


nekem is a legjobb barátnőm, az egyik,mert tulajdonképpen 2 van. külföldön él már, a világ másik végében. pár évente találkozunk csak sajnos. nekünk is mikor családokat alapítottunk, és nem egy időben, akkor egy kicsit más volt a helyzet, bár az én férjem nem nehezményezte, hogy ő akkor is a barátnőm, és szingli.

aztán mikor neki is lett családja, megint sokkal több közös témánk lett. aztán volt, hogy vagy mi éltünk pár évet az "ő" országban, vagy ő a "mi" országunkban. ilyen 2szer is előfordult, akkor ugye szorosabb lett ismét a barátságunk.

de volt olyan is, hogy én voltam teljesen idegen országban és ő is egy teljesen idegen országban, 1 teljes évig, mégis bárhogy hozta a sors, mindig beszéltünk, mindig megtaláltuk a módját, hogy tudjunk egymásról.:)és ez így van már 20 teljes éve. most megint eljutottunk oda, hogy hiába van a világ másik végén, és már 3 éve nem láttuk egymást, mégis havonta többször beszélünk.


de tudjuk azt, hogy ilyen az élet, nem ugrálhatunk családostul most már, a gyerekeiknek is megvan már a kis életük, nem rángathatjuk őket sem csak úgy. tehát kivárjuk az időnket, de addig is a távolság számunkra nem jelent akadályt.

és mellesleg érdekes másik barátnőmnél sem. ő mondjuk csak eu más végében van. :)


20.09

2010. ápr. 26. 20:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/13 A kérdező kommentje:
Végülis igazatok van. Talán azért jött ma jobban elő bennem mert ma van a szülinapom és elfelejtett. Nem megsértődöm csak mióta megvan a pici próbáltam mindig időt, esélyt adni arra, hogy találkozzunk, mint régen.Mivel kisvárosban élünk, nincs távolság.Szóval ha nagyon akarná minden megoldható lenne, ahogy eddig. Annyiszor írnék neki smst,email-t aztán rájövök, hogy mit, vagy minek.Megkérdezzem mi újság, mi van vele?-erre muszájból pár nap múlva válaszol, de azt meg nem akarom,csak én erőltessem, mint az utóbbi időben.
2010. ápr. 26. 21:06
 10/13 anonim ***** válasza:
Es az nem lehet, hogyha ilyen hirtelen szakitotta meg veled a kapcsolatot es csak felvallrol valaszolgat, valamiert haragszik, csak nem mondja ki?
2010. ápr. 26. 21:13
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!