Van/Volt világháborúból hazatért rokonotok, felmenőtök akit ismertetek?

Bp.-en le voltak bombázva a hidak, és a befagyott Dunán közlekedtek az emberek.

A pénz nem ért semmit, így az emberek csereberéltek használati tárgyakat ennivalóra.

Már melegedett az idő, amikor nagypapám elindult élelemért a túlsó partra, hogy az éhező családjának szerezzen egy kis krumplit vagy valami ehetőt.

Néhány ismerős még látta elindulni a recsegő jégen át, de sohasem érkezett meg...

Nekem is dédnagypapám, bár róla nem igazán tudok ilyen történetet. Ellenben a testvére gyalog hazatért, nem evett és fogalmam sincs, hogy mit ivott út közben, de mire a környékre ért, látta, hogy pont "lakadalom" (mindig így mondták) van egy ismerősnél, behívták a házhoz, kis falu és régen errefelé szokás volt, leültették és megetették, és ugye azelőtt hónapokig éhezett, tehát majdnem belehalt abba, hogy jóllakott.

Egy rokonom pedig megszökött a Málenykij Robot szolyvai táborából, és majdnem belehalt abba, hogy hazakerült.

El nem tudom képzelni, hogy lehetett benne annyi lelkierő, hogy onnan megszökjön.

Tilos volt mesélniük a 2. vh után hazatért hadifoglyoknak. A hatóságok megfenyegették őket, hogy ha jár a szájuk, visszaviszik őket a családjukkal együtt.

Sára Sándor készített az utolsó pillanatban néhány, a 2. magyar hadseregből megmaradt katonával. Már beszélhettek, de nagyon nehezen nyíltak meg, mert nem bíztak, féltették a családjukta. A Rákosi, Kádár világ ilyen volt. Sőt, még ilyenebb.

Nem beszélhettek arról, hol voltak, mi történt velük, mert " a felszabadító, hős Szovjetúnióban" csak csupa jo és szép dolgok tőrténhettek.....