Milyen érzés négy, vagy több gyerekes családban felnőni?

mi 4-en vagyunk testvérek...azért nagyban függ a neveléstől, mert nálunk mondhatni azért jó a hangulat, meg soha nem voltak óriási veszekedések, de ismerek olyan családot ahol 5-en vannak és mindenki utálja a másikat olyan szinten, hogy van aki nem is szól a másikhoz soha!

az a gond, hogy nincs kifejezzen "jó" vagy "rossz" erre nézve, mert rengeteg körülmény közrejátszik...

anyagi helyzet, nevelés, környezet...

24F

Négyen vagyunk testvérek. Rossznak semmiképp sem mondanám a sok testvért, de nem mindig jó. Nagyon jó a kapcsolatunk, igaz vannak viták, de ami nagy veszekedésnek tűnik ( hang alapján) az is hamar elcsendesedik. Nem tartunk haragot. Mindig számíthatunk egymásra. Nem tudom mi lesz, ha majd mindenki elköltözik..

A szüleimnek is sok tesója van. Náluk viszont abszolút negatív.. Apám családjába az egyetlen téma az, ha épp valaki a családból (szűkebb) meghal. Összetelefonálnak, és ezzel le van rendezve.

Anyáméknál pedig van akik nem is beszélnek egymással..A többiek között pedig az össze kötő a pénz...

Szerintem ez nagyban függ a neveléstől, testvéreid mentalitásától, hányadik vagy a gyerekek közül (!) és a szüleidtől.

Mi négyen vagyunk testvérek. Megvan az előnye is: mindig van kihez szólni, megtanulsz alkalmazkodni, jobb esetben kiállni magadért. Szociálisabb és talpraesettebb leszel, szerintem. Hátránya, hogy ha nem jössz ki valamelyik testvéreddel, az hazavágja a gyerekkorodat. Ha olyan típus vagy, simán elnyomnak a karakánabb tesóid. Ha úgy nősz fel, hogy örökösen alkalmazkodnod kell valakihez, felnőttkorodban hajlamosabb leszel önzőbben viselkedni.

VAN olyan, hogy apu-anyu kedvence, még ha le is tagadják. Olyan nincs, hogy egy szülő mindegyik gyerekét ugyanannyira szereti. Ha pont te vagy akit kevésbé, az nem esik túl jól.

Persze ez csak az én szubjektív véleményem, nekem annyira nem jött be a nagycsalád. Nekem 2-nél több gyerekem nem lesz, az biztos. 25/N

Nekem 4 testvérem volt. Azért lettünk sokan, mert anyukám egyke volt és gyűlölte. Nekem annyirs nem volt jó kiskoromban, mert elég nagyok a korkülönbségek, legkosebb vagyok, aztán az ikrek 6 évvel, a nővérem 10zel a bátyám 13mal idősebb. Nem nagyon akartak velem játszani, kigúnyoltak sokat, utálták, hogy vigyázni kell rám meg hogy egyáltalán létezem. De azért sokszor voltak jó pillanatok is és ha játszottunk az marha jó volt. Az ünnepek is klasszak nagy családban. Sok idősebb tesó mellett kicsit koravén voltam az osztályomhoz, de jól tudtam beilleszkedni, konfliktust kezelni, alkalmazkodni. Ezek hasznos tudományok.

Sajnos 3 éve, 35 évesen meghalt a nővérem. Szerintem ha csak egy gyereke lett volna anyukámnak, azonnal meghalt volna, mikor megtudta. Így pár hónappal később rákot diagnosztizáltak nála és fél évvel a tesóm után ő is elment. Ez pokoli dolog és hálás vagyok, hogy nem kellett egyedül megküzdenem ezzel. Minden valaha volt vita és sérelem örökre elsikkadt, mert megértettük mit jelent testvéreknek lenni, felnőttként.

Még nem tudom, hogy lesz e családom, de vagy nem lesz gyerekem, vagy sok lesz, mert egyedül lenni rossz.

Ötgyerekes család legkisebb tagja voltam; lánnyal kezdődött a sor, közöttünk három fiú és megint lány. :D Sajnos, gyerekkorunkban sok atrocitás ért minket, hogy c.gányok vagyunk (pedig világos a bőrünk meg a szemünk is :D) meg csórók is, nem fürdenek rendesen, mert kifogy a melegvíz és egyéb nyalánkságok. És restellem, de bevallom, akkor nagyon szégyelltem egészen érettségis koromig. Mikor fősulis lettem, már senki nem foglalkozott a családi hátteremmel, magamért szerettek. Amikor meg már dolgoztam, már kifejezetten büszke voltam magunkra. Nemrég végeztem a posztgraduálist nálam 8-10 évvel fiatalabb csoporttársakkal, de nagyon jól éreztem magam köztük, sőt még csodálták is, hogy két Kislány mellett és szegényes családból egyetemi végzettséget szereztem.

Kedves Utolsó! Őszintén sajnálom, ami az Édesanyáddal és a Nővéreddel történt. Bele sem merek gondolni, Isten mentse meg szegény szüleinket ettől. :(