Szerintetek meddig egészséges egy állat szeretete? Ez már beteges kategóriába sorolható?
Sziasztok! Elsőnek is lehet, hogy rossz kategóriát választottam, talán jobb lett volna a "Család és kapcsolatok"-ba írni, de már ez így maradt.
Van egy kislányom, a szüleim velünk élnek egy panel lakásban. A volt párommal már nem vagyunk együtt, tehát 4-en élünk együtt. Édesanyáméknak van egy kutyája, plusz néhány macskájuk és madaruk... Ezzel azon kívül, hogy picit soknak tartom, semmi bajom nincsen, de sokszor megkérdőjelezem hogy normális-e az, ahogyan a szüleim bánnak az állatokkal. Félre értés ne essék, állatvédő vagyok, és szeretem az állatokat, de számomra ez azért kicsit sok, és néhány ismerősünk szerint is, kíváncsi lennék itt is egy-két ember véleményére, úgy hogy leírok néhány szituációt, ami nekem elég bizarr.
Elsőnek is, például Édesanyám a kutyával úgy beszél, hogy kisfiam, apukám, énekel vele, stb., de ez még semmi, ha odaad a kutyának például egy kiflit, egy idő után otthagyja, megeszi utána, amit azzal magyaráz hogy a kutyanyál gyógyít (igen nyilván sebeket, de egy megfázást nem tud meggyógyítani, na mindegy)... Ha nincs éppen pénze, és megjön a lányomra kapott családi pótlék és nem vagyok otthon nyilván ő veszi fel (amit én általában félreteszek, ha itthon vagyok és én veszem át), és első célja az állatkereskedésbe vezet, ahol a kutyának 6000 Ft-os nyakörvet vesz... Nyilván ez nem minden hónapban van így, de volt már rá példa. Ha a lányom vagy én eszünk, és ott terem egy állat, akkor "Adjunk neki!" mert ők az állatokkal együtt esznek, és nem tudnak úgy megenni bármit is, hogy ne adjanak nekik. Múltkoriban például Édesanyám egy tál krumplipürét és csirkemájat evett volna, de mindet a kutyával etette meg, úgy hogy adta a szájába. (?) Sajnos nemrég megtámadta kutyasétáltatás közben egy kutya őket, majd az utána következő napokban folyamatosan azt kellett tőle hallgatni, hogy nem bánta volna, hogyha Őt széttépi csak a kutyáját ne bántsa. Kérdem én, az ilyen hogy juthat bárkinek is az eszébe? Ugye sok gonddal járt utána a kutya, hiszen életben maradt, de vinni kellett állatorvoshoz mivel elég sok harapás volt rajta, össze kellett varrni, varratot kiszedni stb., (nyilván el is altatták a kutyát), csak lestem, mit képes Édesanyám a kutyáért: testápolóval bekente a mancsait, levágta a körmeit, takargatta, éjszaka ott aludt mellette (egy nagyon pici ágyon, ahol alig fért el, de a kutya természetesen kényelembe volt). Szerintem annak idején velem és a testvéremmel sem művelte ezt, sőt sokszor szebben beszél (bár inkább mindig) az állatokkal mint az emberekkel konkrétan. Az ételt folyamatosan odaadja a macskának, kutyának, majd utána mikor már több mint fele elfogyott megkínálja a család többi részét.
Nem mostanában lett ilyen. Mikor még 1-2 éves lehetett a lányom, akkor eltűnt Édesanyámnak egy madara, és konkrétan azt a kifejezést tette, hogy mi addig nem eszünk, míg elő nem kerül.
Nagyjából mindent leírtam ami számomra már elég betegesnek nevezhető. Mit gondoltok erről? Lehet ezzel valamit csinálni, vagy szokjunk hozzá a gondolathoz, hogy Ők ilyenek?
válasza: válasza:Nem ez nem normális, viszont nem tudsz ellene semmit tenni. Ő ezt teljesen normálisanak látja, így orvoshoz, pszihológushoz úgysem fog elmenni. Ha pedig azt mondot neki, hogy ez az állatoknak sem jó akkor pedig kifog oktatni, hogy te honnan is tudnád ezt mikor ezek az ő állatai és ő tudja, hogy jó nekik. Az egyetlen megoldás a különköltözés. Ha ez nem opció akkor nagyon nem tudsz mit kezdeni ezzel a helyzettel.
Különben az állatoknak kimondottan egészségtelen csak moslékon élni, mert nagyon fűszeres, zsíros és egy csomó vitamint amire szüksége lenne megse kap, ellenben kap rengeteg olyat amire semmi szüksége nincs.
válasza:Ez már eléggé beteges.
Elismerem,én is babusgatom a kiskutyám(akár egy csecsemőt),de azért nem ennyire.Több évig tartott kikönyörögnöm és ő az én felelősségem.
Olyan vagyok neki mint egy pótmama :D
Van hogy én is adok neki egy picit a kajámból,de nagyon figyelek arra,hogy ne ártson neki.Van hogy sima húst adok neki (natúr húst,semmi fűszer),kiskorában főztem is rá (13 évesen :D),rizst kapott még.Direkt leszedem neki a zsíros részeket és odaadom neki.
+Kutyasétáltatásnál is ha megtámadnak,akkor én is úgy vagyok vele,hogy inkább engem rágjon meg.Én sokkal nagyobb és erősebb vagyok mint a picikém :D
Ilyenkor felkapom a kezembe és odarúgok a másik kutyának,aztán meg futás :D
Már a kajáját is megakarja felezni velem a picikém xD
Na látod,én is fura vagyok,de azért nem betegesen.
Amúgy a pénzes dolog,azért már elég durva.Csak úgy elszedi a pénzt,ami nem az övé ?Beszélj vele,mert ez így nem jó.
Édesapád mit szól ehhez ?Ő is ilyen ?
válasza:Hozzánk hozott kutya a nyakamon maradt... 1 évig utáltuk egymást.... ő morgott rám, én kiabáltam vele egyfolytában.... míg:
Egy nap elütötte az autó, és annyira megsajnáltam, hogy orvoshoz vittem (anno ha ilyen volt itt falun egyből gödör a kutyának) megmütötték és amig lábadozott bent volt a lakasba... kb 2 hét....
Abban a 2 hétben úgy megváltozott minden, hogy a kutya bent maradt, és állandóan bújik hozzám.... nappali sziesztát együtt töltjük.... soakt dögönyözöm.... :)
De semmi ilyen hogy egy kaját együnk.... az már nem férne bele....
(Ja, magyar vizsla)
válasza:Sajnálatos, hogy idős emberek állatokkal és állatokban kénytelenek kiélni a szeretetvagyukat.
Árulkodó, hogy ezt általában egyedülállók, illetve gyermektelen párok teszik. Ő nem kapják meg a gyerekeiktől.
Magyarázzam tovább, vagy leesett hogy mire célzok?
válasza: válasza: válasza: válasza:Én nagyon nagy állatbarát vagyok, de ez nekem is sok. Két kutyám van és egy macskám. A kutyákat menhelyről mentettük, és lehet azt mondani, hogy én szoktattam rá a páromat, a családot, hogy törődni kell velük is. Ha betegek, egészségtelenek az senkinek nem jó. DE nálunk is megvan a határ. Nem eszünk állattal együtt, főleg nem egy asztalnál. Egy törvényem van, hogy ha esti nagy zabálásra készülünk, akkor előtte az állataimat jóllakatom, ne kelljen már szegényeknek éhesen, csorgó nyállal végig nézni. De még nézni sem kell, a jóval kifinomultabb orrukkal kínszenvedés lenne nekik. Úgy tudom a régi parasztok is előbb az állatokat etették meg, és utána ültek ők asztalhoz. De hogy én azért ne vacsorázzak nyugodtan, mert a kutya ott csorgatja a nyálát, hát attól kész volnék. Egy falat neki, egy nekem? Egyelőre én keresem meg a kenyeret, hogy ők is ehessenek, és szeretek nyugodtan enni. Az állatokat meglehet rá tanítani ,hogy hol a helyük, és egyáltalán nem szenvednek lelki sérülést, ha nem esznek velünk egy asztalnál. Nincs rá szükségük!!! Még egyszer mondom, imádom az állatokat, de az állatok nem emberek. Nem ugyanazok az igényeik, mint nekünk, elvannak az emberi szokások nélkül is, anyukád egyszerűen csak rászoktatta.
Egyik kedves rokonom pl. otthon náluk rendszeresen az étkezőasztalról eteti a macskát. És erre ő szoktatta rá, megengedte neki, sőt invitálja is, hogy felugorjon az asztalra, miközben mi épp ott ennénk. Csupa szőr az asztal, és nyál is, mert lenyalja ami az útjába kerül. Én egyszer láttam meg a macskámat az étkezőasztalon, megtanítottam repülni, azóta nem kívánkozik oda. Ettől még egy boldog macska, mert mindent megkap ami egy macskának kell. MONDOM: EGY MACSKÁNAK! Nem embernek. Nem tudom mennyi idős anyukád, de van egy határ amikor már annyira beidegződnek a dolgok, hogy azon már nem tudsz változtatni. A kutya és a macska vadállat, szelídített vad. Akkor érzik a legjobban magukat, ha úgy tudnak ember mellett élni, hogy közben gyakorolhatják ösztönös szokásaikat is. Nem kell őket balzsamozni, és egy tányérból enni, a saját ágyad sem kell nekik ,ha van rendes fekhelyük.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!