Ti milyen nevelést kaptatok az étkezéssel kapcsolatban?

Nálunk soha nem erőltették belém az ételt. Mindig azt mondták, tényleg annyit egyek, amennyi jólesik. Maximum csak kérleltek szépen, hogy egyek még, mert sovány vagyok. Szerintem nem voltam az, csak ez olyan nagyis-anyukás dolog :)

Ha mondtam, hogy sajnos nem bírok, de nagyon finom volt, csak nem megy több, mondták, hogy persze, akkor majd legfeljebb később megeszem, nehogy beteg legyek, vagy fájjon a gyomrom. Nekem mindig ilyen kellemes emlék az otthoni étkezés. Ha vendégeket hívok, akkor is mondom elmondom, hogy nyugodtan szóljanak, ha valami nem ízlik nekik, hiszen nem lehet mindenkinek ugyanolyan ízlése. De ezt mindig igyekszek előtte kipuhatolni, és óvatosabban fűszerezek, vagy megkérdezem, mit ennének legszívesebben. És én sem várnám el soha senkitől, hogy magába erőltesse az ételt, mert nagyon bántana, ha miattam rosszul lenne utána.

Amikor kicsi voltam, anya mindig eljátszotta, hogy nem állhatok fel az asztalról amíg nem eszem meg a kaját. Még csak nem is arról volt szó, hogy sokat szedtem, mert akkoriban ő szedett nekem. Volt, hogy sírtam a tányér fölött, nem ízlett, nem esett jól, anya meg azt mondta, akkor is meg kell ennem ha belehányok. Nem hánytam bele, végül meg sem kellett ennem, de ez az élmény bennem maradt. Igaz, eléggé válogatós voltam.

Amikor nagyobb lettem, békén hagyott, ha nem akartam enni, nem erőltette. Most már nem szívesen hagyok ott ételt, de nem is kell, annyit szedek, amennyivel jóllakok.

A ti esetetekben természetesen neked van igazad, a barátok elég hisztis. Miért nem ette meg ő a maradékodat, ha annyira felháborítja a pazarlás?

Nálunk kiskoromban otthon nem örültek, ha maradt valami a tányéron, de nem csináltak belőle ügyet, elraktuk későbbre és ennyi vagy megette más, viszont válogatni nem volt szabad. Ha valamire azt mondtam, hogy nem szeretem (talán 1x történt ilyen) akkor azt mondták, hogy "nem szeretni kell, hanem megenni". Meg pl. nem szabadott finnyáskodni a porccal, velővel ilyesmikkel, ami ehető volt arra nem lehetett mondani, hogy "nem szeretem".

Viszont vendégségben nem lehetett ételt visszautasítani, mert "illetlenség" és személyes sértésnek veszi a házigazda, ha nem eszed meg az ötödik féle süteményt is a 4 fogásos ebéd után. Két esetre emlékszem kiskoromból, ami nagyon megmaradt bennem.

Egyszer egy kerti buliba voltunk, Én voltam ott az egyetlen kisgyerek ezért a sok néni körbelengett és elkezdték velem kóstoltatni a süteményeiket, persze ebéd után. Először elfogadtam, mert nem akartam bunkó lenni, de aztán annyira tele lettem, hogy egyszerűen nem bírtam többet, de hiába mondtam, hogy nem kérek csak tukmálták, hogy az Ő unokája ezt szereti, neki ez a specialitása, stb..Ha nem vettem el akkor szó szerint belenyomták a számba és kiköpni meg még nagyobb bunkóság lett volna, anyum is csak bökdösött az asztal alatt, hogy fogadjam el, ne legyek tiszteletlen, ne köpjem ki, stb. Ennek az lett a vége, hogy a sokadik sütemény után azzal a lendülettel kihánytam az udvarra. Erre rögtön elkezdett mindenki sopánkodni, hogy "Jajj, nem tudtuk, hogy beteg, biztos ez a vírus az Én unokám is hányt tegnap bla bla bla..." Utána egész nap rosszul voltam és hazafelé a kocsiba anya végig veszekedett velem, amiért ilyet csináltam...

Másik eset nagynénémnél volt (más okból se szerettem ott lenni, de ez most lényegtelen). Minden évben kötelezően náluk kellett nyaralni minimum 1 hetet. Ez alatt az egy hét alatt nagynéném minden nap 3 óránként elénk pakolta a hűtőt és minimum 2-3 féle ételt enni kellett, különben megsértődött és felhívta anyát, hogy mit szeretünk, mert nála semmit nem eszünk meg. Az étkezések között folyamatosan hozta a nasit, dinnyét (most, hogy így visszagondolok Ő is mindig ránk szólt, hogy együk le teljesen a héjáig), főtt kukoricát, de ha mondtuk, hogy nem vagyunk éhesek csak annyit mondott, hogy ez nem étel, hanem nasi, ehhez nem kell éhesnek lenni. Egyszer már unokatesóm veszekedett vele, hogy nem vagyunk disznók, hogy egész nap tömni kelljen minket. Emlékszem egyszer madártejet csinált, amit a húgom nem szeretett, de nem merte megmondani, mert ugye az "bunkóság" és ebéd előtt elbújt és vagy 1 órán át sírt valami zugba, mert annyira félt szólni, hogy Ő azt nem szereti.

Amúgy a családunkban mindenki el van hízva, kivéve a húgom és Én. Erre is hivatkoztak sokszor, hogy "olyan soványak vagyunk, mert nem eszünk".

Ez nem tudom mennyire számít nevelésnek, de mikor kamaszodni kezdtem anyum elkezdett beszólogatni a súlyomra és az alakomra (meg úgy mindenre). Hol gebe voltam, hol faros. Volt, hogy kivette az ételt a kezemből, mert "így is elég kövér vagyok már" máskor meg azért veszekedett, hogy úgy nézek ki, mint aki éhezik, mit fognak gondolni. Egyszer vett nekem egy nadrágot, ami jóval nagyobb volt, mint kellett volna és mikor szóltam, hogy nagy megjegyezte, hogy "Pedig amekkora s*gged van azt hittem kicsi lesz." Soha semmi nem volt jó neki. Emiatt egy időbe evési zavaraim lettek, volt hogy napokig nem ettem szinte semmit, majd bezabáltam a fél hűtőt aztán kihánytam az egészet és pár napig megint alig ettem. Nem mertem anyum előtt enni, mert féltem a kötekedésektől ezért volt, hogy hajnalba osontam le a konyhába, és csak olyat ettem meg, amit tudtam, hogy nem fog észrevenni, pl. a maradék száraz kenyérvéget, meghagyott sütiszéleket, stb. Ez addig ment így, még tesin egy felmérés során rá nem jöttem, hogy semmi gond nincs a súlyommal és az alakommal, csak anyum miatt hittem, hogy ocsmány vagyok. Azóta már eltelt jó pár év, de még mindig nem tudom, hogy miért lett velem ilyen. (Ha kérdezem, tagadja. Szerinte Ő sose mondott nekem ilyet.) Mai napig beszól még az alakomra, de már nem érdekel, havonta 1x látom, akkor meg elengedem a fülem mellett, de azért bevallom rosszul esik, hogy mikor 1 hónap után meglát minden köszönés nélkül az az első reakciója, hogy "De nagy s*gged lett." pedig még fogytam is...aztán otthon pakolja elém a tepsit, hogy egyek, mert elfogyok. Ki érti ezt? Azóta is elég keveset eszek amúgy, szóvá is szokták tenni, de azért mert annyi esik jól és nem azért, mert szégyellem magam, ha eszek. Én biztos nem fogom ezt csinálni se a leendő gyerekeimmel, se másokkal...senki se tegye tönkre a szervezetét, csak mert valakinek valami nem tetszik.

Szerintem nem volt jogos a barátod cirkuszolása, főleg, hogy utána megetted később. (Attól nem laknak jól az éhezők, ha Te betegre eszed magad.)

Már beteges hogy így rád szóltak, sajnálom :(

Itthon annyit szedj amit megeszel szabál van. De ha pl pörköltből porcogós vagy szallonás akkor persze marad. Nem gond párom imádja cuppogtatni :)

Ma pl melegszendvics volt 6 éves fiam épp fogváltásban van széleket nem bírja elrágni. Sosem szólok ilyesmiért.

Vendégségben elmondjuk ha olyan van nem szereti de a köretett igen. Megértik szerencsére.

Sokszor étteremben eszünk rengeteg utalványt kapunk a munkahelyen akkor felnőtt adagot kap de a párom eszi meg.

Szia!

Engem arra tanítottak a szüleim étel és ital terén, hogy mindig merjek/ töltsek kevesebbet magamnak, és hogyha kell még akkor lehet mégegy adagot venni. Ha pedig vendégségben más mer nekem ételt, más tölt nekem italt akkor szólok neki hogy elég lesz köszi. Belátom, hogy nem jó ha viszonylag sok ételt hagysz meg, de az sem jó ha tele eszed magad csak amiatt hogy ne sérts meg mást.

19/L

Szerencsére nálunk a tukmálás soha nem jutott ilyen szintre itthon. Nekem mindig azt tanították ,hogy szedjek inkább több kis adagot kivéve ha biztosan meg fogom enni az ételt. Néha azért szolnak persze jó indulatból ha kicsit sokat eszek, nálam ez tipikusan a Tatár beefsteaknél fordul elő illetve a jó pörkölteknél.

Viszont az apai nagyszüleimnél már teljesen más a helyzet. Mikor 11. osztályos voltam a házunk pont felújítás alatt volt, szüleim elmentek nyaralni én viszont inkább mamáméknál maradtam 2 hetet. Ott nagyon brutálisan tukmáltak pedig mondtam, hogy most kicsit kevesebbet eszek(nem akartam nekik részletezni a kalória deficitet) mert már nézzek ki valahogy így nyáron. Az első sértés az volt számukra, hogy én zabpelyhet vagy corn flakes-et szoktam enni reggelente nem szalonnát vagy valami szendvicset "aminek értelme is van". Az ebédekbe nem szóltam bele csak akkor ha kérdezték mit szeretnék enni. Azt viszont rendszeresen sérelmezték, hogy milyen keveset eszek "egy ekkora embernek többet kell enni, hát el fogsz csoffadni ha így folytatod". Ami ellen viszont rendes hadjáratot indítottak azok a táplálék kiegészítőim voltak, pedig akkor még nem is használtam fehérjeport. Mikor megtalálták a BioTech-es ízület védőm, vitamin-, ásványi anyag komplexem akkor rendesen elvették és le kellett ülnöm beszélgetni velük, hogy én miért szedek ilyen "szereket". Mikor apámat felhívták nem tudod mást csinálni mint röhögni a telefonban, hogy ezeket ő vette nekem mert ezek vitaminok és ásványi anyagok.

A dinnyéről meg csak annyit mondanék, hogy a barátod messe túlreagálta az egészet. Én például az almamagházát is megszoktam enni viszont barátnőm csak körbe rágcsálja az almát. Ilyenkor vagy én eszem meg a maradékát(mert jó vastagon hagy rajta gyümölcshúst) vagy megy a kukába vagy az állatoknak.

Nálunk kutyák vannak, házi kosztot is esznek, ezért anyu mindig többet főz, mint amennyit megeszünk. Állítása szerint nem direkt nekik, csak azért, hogy ha valamelyikünk éhesebb, vagy vacsorára is meleg ételt szeretne enni, akkor még jusson, de sokat piszkáltuk azzal, hogy valójában a kutyáknak főz. :)

Amikor nagyon pici voltam, én nem emlékszem rá, de mesélték, hogy én sem szerettem enni, kivéve persze, ha édességről volt szó. Állítólag nem volt olyan, hogy nem kelhettem fel, amíg nem ettem meg, amit elém tettek, viszont trükkökkel vettek rá az evésre. Anyuék a számba dugtak egy-egy falatot, mikor arrafelé futkostam, a papa meg katonákat szelt "magának", és "lődözte" őket, és ez nyilván nekem is megtetszett és "ellőttem" egyik-másik katonáját. Még dereng valamilyen madaras versike is, ilyen bábjátékszerű szemléltetéssel kajával és szalvétadarabokkal. Szóval mondhatni soha nem kényszerítettek, de elérték, hogy egyek.

Az alap nálunk az volt, hogy drágább kaját nem dobunk ki, pl húsételeket. Valaki mindig éhes maradt annyira, hogy megette a maradékot, akár vacsorára vagy harmadnapra ebédre. De maradék gyümölcs, rizs, ilyesmik, az nem volt gond, mert a kutyák is meg a tengerimalacok is szívesen megették a nekik valót.

Ne vedd sértésnek, de szerintem kisebb gond lenne a párodat kidobni, mint a dinnyét.

Mi annyit szedünk amiről azt gondoljuk megbírjuk enni, ha kell akkor többször szedünk.

Ha étel marad a tányéron akkor a minősége és mennyisége alapján döntünk. Egy fél menü amit más nem kér megy vissza a hűtőbe.

1,5 evőkanál rizsát viszont nem kaparunk vissza a többihez és nem is tárolunk ételesben, ha nincs aki megegye akkor kidobjuk.

Rokon kisgyereke által összemalackodott ételt sem fogyasztunk el, ahhoz nincs gusztusunk. Egy más által késsel-villával fogyasztott étel megint más tészta.

Iskolába hordott ételek esetén meg azt tanították, hogy ha nem kérem adjam oda másnak. Az otthonról vitt szendvicsekkel nem volt soha bajom, de volt hogy már nem esett jól. Menzás is voltam, ott meg a konyhásnénik nem csak a kedvenceket főzik. Ezeket odaadtam olyannak aki jóízűen megeszi.

Nekem is mindent meg kellett ennem, addig nem állhattam fel, amíg üres nem volt a tányér. És ehhez többnyire tartom is magam, most is.

Azonban a barátnőmmel, akinek udvarlok, akit szeretek azzal sose lennék ilyen kicsinyes. Egy férfi legyen már valamennyire nagyvonalú.

Ha ezt a szöveget, hogy "hogy ő nem azért dolgozik, annyit a pénzéért, hogy aztán én odaadjam a szomszéd lovainak." komolyan mondta és nem csak viccesen jegyezte meg, akkor egy sóher nyomoronc a barátod.