Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Ti mit gondoltok erre a...

Ti mit gondoltok erre a helyzetről? Kutyát még a saját fiuknál is jobban szeretik?

Figyelt kérdés

Nos, az alapsztori az, hogy 5 éve vagyunk együtt a férjemmel. Párom szülei kb másfél évvel ezelőtt elhatározták, hogy az akkori házuktól két utcával arrébb lévő kertes, egyszintes családi házukba átköltöznek (párom édesapjának az édesanyja lakott benne, míg meg nem halt, ezután tervezték hogy ők át fognak költözni oda, mert nem bírja párom édesanyja a lépcsőzést már úgy, és sokkal kényelmesebb lenne abban az egyszintes házban élni tovább.), a jelenlegi házukat pedig, ami egy ikerház, (egyik részben laktak ők, másikban apósom testvére egymagában) pedig páromnak adják. Ezt kb világéletükben így tervezték hogy ezt a házat párom fogja örökölni majd, semmi kérés, unszolás, kierőszakolás nem volt ebben. Nagyon örültünk is a lehetőségnek. De előtte a másik egyszintes házat kb teljesen fel kellett kívül belül újítani, amit párom és apósom csinált meg, mivel apósom nem akart munkásokat, szakembereket hívni, hanem mindent saját kezűleg akart megcsinálni a házban, amiben párom természetesen segített neki. Heti 40 óra meló után majdnem minden hétvégén majdnem egy éven keresztül párom ott volt és segített mindenben, falakat vert le stb. Egy év után átköltöztek, mi pedig a régi családi házba költöztünk. Egy probléma volt csak: a kutyájuk. Egy közép ázsiai juhászkutya (ha jól tudom), aki már több mint 10 éves, őt nem vitték át magukkal, igazából meg sem volt kérdezve tőlünk, hanem kijelentették, hogy a kutya marad régi házban velünk, és bírjuk ki még addig míg el nem pusztul. Kicsit ódzkodtam ettől az egésztől, hiszen engem a kutya nem nagyon ismert, csak annyit amennyiszer vendégségben voltam ott azelőtt. És akkor most nap mint nap kerülgethettem őt. A félelmem be is igazolódott, a kutyánál nekem szavam nem volt, ha ugatott én rászólni nem tudtam mert telibesz*rt engem, ha bevásárlásról jöttünk, és két kezem tele volt szatyorral, akkor a nyálas pofáját dugdosta belefele, amitől engem pl kiráz a hideg, és nem tudtam rászólni hogy menjen arrébb mert nem hallgatott rám.

Aztán jött egy olyan lehetőségünk, hogy kocsit tudtunk venni. Pároméknak soha nem volt kocsijuk, tehát a kutya nem találkozott még ilyennel, hogy az udvaron áll egy kocsi, vagy hogy a kocsival a kapun ki-be járkálunk. Itt is amitől még a kocsivásárlás előtt féltem, teljes mértékben bejött: a kutyától nem tudtam se kiállni egyedül az udvarról, se beállni, mert amint a kaput kinyitottam már szökött volna kifele. Párom is csak úgy tudott kiállni tőle hogy vagy 20-szor rá kellett szólni, és "gyorsnak" kellett lenni a kiállássál, mielőtt kiszökött volna. Ezután már egyre jobban felhívtuk apósék figyelmét arra, hogy nekünk a kutya most már teher, és jó lenne valamit kezdeni vele, mert minket akadályoz. Hát az hogy átviszik magukhoz szóba sem jöhetett (mai napig nem tudjuk miért...), hanem az első csodás ötlet az volt hogy ami kis udvarunkat, ami ilyen L alakú, azt szépen ketté osztjuk, hátul lesz a kutya, elől meg mi a kocsival úgy közlekedünk ahogy akarunk.. (nekik meg ott a másik háznál a nagy udvar, ami még a kutyának is jobb lenne, de nem, mi a kicsi udvarunkból csináljunk mégkisebbet) Plusz a hátsó részre is szükségünk lett volna, ott van egy kisebb terasz kert stb, bármilyen kerti programot csak ott lehetett volna csinálnunk, mert az első rész az inkább ilyen kifútó rész, és elfoglalja az egészet a kocsi ha be vagyunk vele állva az udvarra.

Jó, jött a még jobb megoldás (ezt is nekem kellett megkérdeznem hogy nem lehetne-e, mert amúgy csak a mi udvarunkban voltak hajlandóak gondolkozni, hogy ott hogyan maradhatna a kutya): Az ikerház másik részében lakik ugye mint említettem apósom nővére, megkérik őt, át lehetne-e vinni oda a kutyát hozzá, és akkor ott tengetné utolsó napjait (éveit...).

alapvetően nem értem, hogyha valaki vesz x évvel ezelőtt egy kutyát, mit nem bír felfogni azon, hogy azért az állatért felelősséget vállalt. Attól mert elköltöztek, az még az ő felelősségük. Nem kell másra tukmálni, pláne ha a másiknak teher.

Azóta a kutya itt van a szomszédban, és valóban nem akadályoz minket már a kocsival való közlekedésben, de pokolivá teszi az életünket még így is. Eszméletlen hangos és neveletlen kutya, és így, hogy a gazdája több utcára van innen, ahogy a mondás is szól: nincs itthon a macska, cincognak az egerek. Hát a kutya párom állítása szerinte soha nem volt még ilyen rossz mint utóbbi időben, légy elfingja magát már ugat, egész utcában minden más kutya kussol, csak az ő szájától zeng az utca, a környéken ő az egyetlen kutya aki a vihartól meg van teljesen veszve, és ugye nagy termetű kutyáról van szó, tehát olyan a hangja hogy a sírból felkelt, pláne hogy nálunk nagyon vékonyak a falak. Aludni se én, se párom nem tudunk normálisan tőle, de másnap ugyanúgy fel kell kelni és munkába menni. Próbáltuk azt, hogy párom rászól a kutyára ablakon keresztül, nem használ. Próbáltuk azt hogy átment és úgy szólt rá, akkor meg másnap apósom hívta fel és cseszte le páromat hogy mit képzel hogy a kutyára rászól. Ők ott vannak több utcával arrébb, élvezik a csendes nyugalmat, mi meg itt lettünk hagyva ezzel a kutyával, ami megkeseríti az életünket. És bárhogy kérleltük már őket, egyszerűen hallani sem akarnak arról hogy a kutyát átvinni hozzájuk, állandóan csak azt hajtogatják hogy mit akarunk, hogy elaltassák? Nem, könyörgöm, de ha valaki költözik vigye magával a háziállatát is. Vagy ha itthagyja, akkor hagyja azt is hogy mi rászóljunk, ha már minket zavar és nem őket két utcával arrébb. Alapból ez is csak bennük merül fel ,hogy a kutya vagy itt marad vagy elaltatják (?), pedig elvileg annyira szeretik, állandóan ez van hajtogatva, hogy szegény kutya így szegény kutya úgy, hát már öreg kutya szegény. Mi persze nem vagyunk szegények, mikor úgy megyünk munkába mint a mosott szar egy-egy viharos éjszaka után. Nem tudom felfogni milyen szeretet ez, ha nálunk jobban szeretik a kutyát, mert ez egyértelműen látszik, de annyira nem szeretik hogy átvigyék magukhoz...Se én se párom nem tudunk már mit kezdeni ezzel a helyzettel, és páromat sajnálom a legjobban, mert egyre jobban azt érzi hogy a szülei tényleg jobban szeretik ezt a dögöt nála. NÁLA, aki egy éven keresztül kétkezével segített édesapjának a házfelújításban, és azóta is bármi van csak egy szavukba kerül és ő megy segíteni. Volt amikor a házfelújításból maradt sitt-et ment munka után három órán keresztül segíteni pakolni az apjának (ami azért úgy nézett ki hogy ő pakolta az apja nézett, mert nehogy már az idős apja pakolja a nehéz cuccokat), másnap meg megint munka, és ezekután még mindig a kutya van nézve, aki semmit nem tett értük, és a fiuk kérése szarba van véve, meg édesanyjától is volt olyan kijelentés téve, amikor megint kérte párom hogy valamit csináljanak már vele, hogy szinte sírva mondta a telefonba neki, hogy "de hát mit akarsz? altassuk el? altassuk el azt az állatot, aki szeret minket, ti meg csak eltaszítotok?" Én csak néztem nagyokat, mikor ezt mondta, 1. senki nem mondta hogy altassák el, ezt alapvetően ők találták ki, mi csak annyit szeretnénk hogy ÁTVIGYÉK magukhoz, 2. egyáltalán nincsenek eltaszítva, minden héten ha nem minden hétvégén, akkor hétköznap valamilyen napon megyünk át hozzájuk látogatóba, párom majdnem minden beszél édesanyjával telefonon stb. De mi taszítjuk el őket. És jó hogy nem már azt mondta ki hogy a kutya jobban szereti őket nálunk...


És egy-két kiegészítő info: párom apja nyugdíjas rendőr, tehát jó erőben lévő emberről beszélünk, 40-en pár éves, egész nap otthon van kertészkedik stb, tehát pl a sitt-pakolást sem muszájból kellett páromnak csinálnia, hanem megtudta hogy az apja akkor aznap akarja csinálni, és szó nélkül ment segíteni neki.



2017. júl. 29. 22:26
1 2 3
 21/25 anonim ***** válasza:
55%
Beletetted a picsädat a joba, most meg sirsz. Az nem jutott eszedbe, hogy egy kicsit torodjetek is vele, szeretgessetek meg elvigyetek setalni, hogy le legyen vezetve a felesleges energiaja. Gondolom be van oda baxarintva a kertbe, naponta egyszer hozzavagtok valami silany minosegu kajat oszt kussol legyen a neve innentol. Anyosodek is szivtelenek, de kezet foghattok am veluk, mert ti sem vagytok kulonbek.
2017. júl. 30. 23:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/25 A kérdező kommentje:

Utolsó kettő: úgy írtok mintha minimum ezer éve ismernétek ezt a kutyát.

1. én szeretgettem, és próbáltam barátkozni vele mikor ideköltöztünk. A kutyát nem nagyon érdekelte, gondoltam ha foglalkozok vele talán igen jobban fog rám hallgatni, hát nem így lett.

2. pont ez a legnagyobb baj vele, hogy egész életében jobban el volt kényeztetve, mint a saját fiuk.

3. NEM lehet elvinni sétáltatni, mert NEM volt hozzászokatva 10 évig a pórázhoz, egyszer egy kóbor kutya miatt kiszökött a kapun és több utcán keresztül üldözte, míg végül hirtelen észbekapott, hogy már nincs a megszokott udvaron,besokkolt, hogy úristen ismeretlen terepen van, és párom meg az édesanyja szó szerint tolták hazáig úgy lecövekelt, lábát nem mozdította.

4. Kutyaiskolába meg nem mi fogjuk elvinni, mert még mindig nem a mi kutyánk, és nekünk se időnk se lehetőségünk nincs rá. Mi dolgozunk, párom szülei közül, meg mint már írtam, apósom egész nap otthon ül mert nyugdíjas. (és nem öregkori nyugdíj, rendőri nyugdíj, bőven 50 év alatt van, jó erőben.)

5. Sajnos nem, nem derült ki az 5 év alatt, mert az a néhány alkalom mikor itt voltam vendégségben, teljesen csendben volt, nem volt vihar vagy ilyesmi egyéb, azalatt a pár óra alatt, ami kihozta volna ezeket a negatívumokat. És emellé ment a nagy áradozás, hogy ez valami isten császár kutya, ilyen szófogadó, engedelmes, ügyes kutya nincs még egy a világon! Hát én hülye meg el is hittem. Fiukról bezzeg sose hallottam őket így beszélni. Naaaagyon érdekes felfogású emberek.

Nem értem miért nekünk kéne még ezekután is vele foglalkozni, mikor drága apósékat az nem érdekli hogy minket hogyan hátráltat a kutya a mindennapi életünkben, ők ott élvezik az életet pár utcával arrébb a csendben, párom meg én is a fejünkből élünk, nem tudjuk kipihenni magunkat, másnap ugyanúgy fel kell kelni és munkába menni. Após drága meg délután már ledől szieztázni.

#21-es: kérlek értelmezd újra a szöveget, a kutya már nincs a mi kertünkben, mert a nagy ötletük az volt hogy akkor átnyomják apósom nővérére, aki az ikerház másik részében lakik! Úgyhogy ott van, most ő eteti/gondozza. Ő is nagyon "örül" neki. És ő sem tudja szabályozni a kutyát, egyszerűen senkire nem hallgat.

2017. júl. 31. 00:20
 23/25 anonim ***** válasza:
Akkor meg mas megoldas nincs, Facebookra foto, allatmenhelyeknek irni. Es remenykedni, hogy meg egyszer nem kerul ilyen szivtelen kezek koze.
2017. júl. 31. 09:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/25 anonim ***** válasza:

22-re:

"...akkor átnyomják apósom nővérére, aki az ikerház másik részében lakik! Úgyhogy ott van, most ő eteti/gondozza. Ő is nagyon "örül" neki. És ő sem tudja szabályozni a kutyát, egyszerűen senkire nem hallgat."


Mondjuk röhögnöm kell, hogy az egész rokonságot körbejárja a kutya, mindenki szív vele, de senki nem csap a gazdái asztalára, hogy "vigyétek már el innét, mert vagy agyonütöm vagy én viszem hozzátok".


Mellesleg: bár a kutya sorsát illetően kőkemény ultimátumot adtam volna (ld. 9. válasz), azért az autóval való ki-bejárásra lett volna konstruktívabb megoldásom is, mint a reménytelen kínlódás, kiabálás. Egyszerűen megkötöm arra az öt percre, amíg nyitva a kapu. Utána meg eloldom. Inkább, minthogy ötször szóljak rá, meg kiabáljak, meg idegeskedjek.

2017. júl. 31. 11:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/25 A kérdező kommentje:
Köszönöm az eddig beérkezett válaszokat, hát ma ismét borult a bili a kutyával kapcsolatban telefonon párom és az édesapja között, hallani nem akarnak a kutyás dologról már, és kijelentették hogy ha nem tetszik el lehet menni. Hát ennyit erről, kutyát "választották" mi helyettünk, hát akkor valóban el fogunk menni innen, amúgy is tervezzük már egy ideje, de megadták a végső pontot az i-re. A ház meg amiben nagy kegyesen lakhattunk, visszaszáll rájuk (amúgy sem írták át párom nevére a házat...), szomszédostól kutyástól mindenestül, aztán éljenek boldogon békében NÉLKÜLÜNK tovább.
2017. júl. 31. 21:52
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!