Erőszakos kapcsolatból ki hogy tudod "kimenekülni"?
Évek óta együtt vagyunk ,néha volt pár pofon de soha, mondván, hogy megérdemeltem, mert nem tudom hogyan kell beszélni vele meg hasonlók. Arra kínosan ügyel, hogy ne látszódjon semmi, a külvilág felé is teljesen más arcot mutat. Folyamatosan elnyom, leugat ha megszólalok, mindig azzal fenyeget, hogy leüt ha nem hagyom abba. Állandóan mindig úgy érzem, hogy felrobbanok teljesen elnyomva érzem magam. Nem mehetek itthonról sehová, nem lehetnek barátaim/barátnőim. Nem engedi, hogy dolgozni menjek.Teljesen elszeparál. Van gyerekünk, és teljesen kétségbe vagyok esve. Egyszer már elmentem, de megtalált úgy hogy még csak nem is tudhatta, hogy hová megyek. Olyat is mondott nekem, hogy inkább egy életre megnyomorít, de sosem engedné, hogy a gyerek az enyém lenne. Eléggé félek, éjjel nyitott szemmel alszom, kezdek teljesen paranoias lenni. Bízonyítani nem sokmindent tudok, inkább lelkileg tört meg teljesen, már megszólalni sem merek nagyon, csak egy csendes kis cselédnek érzem magam akinek némán kell ülnie ha tetszik ha nem. Szerinte vicces mikor poénból csapkod, meg szorongat meg ilyenek.
Tanácsok ha valaki volt ilyen helyzetben, hogy oldotta meg??
Nagyon durva, amit írsz. Egyedül nem fog menni, ha nincs senki, aki tudna segíteni. De ha ide tudsz írni, akkor írj a nane -nek. info@nane.hu
ha olyan súlyos a helyzet /fizikailag bántalmaz/ akkor ezt a számot hívd 06 80 20 55 20 szállasban is segíteni tudnak.
Legtöbb nöt akkor gyilkolnak meg , amikor az agressziv férjével közli , h vége. Évente van erröl statisztika , hany szaz nö hal meg igy.
Ezert nem megoldás a konfrontáció, csak a menekules jöhet szóba.
Veszélyben vagy , te is es a gyerek is. Ne hagyd az apjával.
Ha mar fenyegetett , be fogja valtani
En rendörseggel menekultem, mikor munkaba ment azutan, mivel kulföldön élek , szuleim messze voltak .
Sok sikert!
Utolsónak igaza van!!
Ne konfrontalodj!
Viszont lépned kell valamit!!!Tedd meg!!
Engem a saját szülei menekitettek ki 2 éve.
Azóta jobb az életem.
Sőt. .
Azóta élet.Addig élő halál volt.
Kérj segítséget bárkitől akitől tudsz!!!!Gyorsan!!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!