Lehet harmonikus párkapcsolat egy vallásos és egy ateista ember között?

Egy normális ateistát a vallások egyszerűen nem érdeklik. Hihet a párja akármiben, csinálhat bármit, nem fogja zavarni, mert leszrja!

És itt az értelmes emberekre gondolok, nem a szélsőségesekre akik gyilkolnának a hitük miatt.

Szóval teljesen normális életet élhetnek.

Másfél hétig bírtam egy eléggé vallásos fiúval.

Iszonyúan féltékeny volt, mindenről nagyon határozott véleménye volt, és ha te máshogyan vélekedtél, azt nem bírta elfogadni. Hetente többször járt templomba és ezt elvárta volna tőlem is. Stb.

Sajnos ő az a fajta volt, aki minden szempontból a "hagyományosnak" mondott "értékeket" képviselte, az asszony neve kuss, stb.

Vannak lazább vallásos ismerőseim, de sokszor ők is megpróbálnak "jó" útra téríteni. Ezt nagyon nem szeretem.

Ilyen kapcsolat életképtelen. Valamelyikőtöknek le kell mondania a világnézetéről, vagy pedig elfojtania belső meggyőződéséből fakadó késztetéseket. Vallás esetében a spirituális gyakorlatokat. Ima, tempolomba járás, házszentelés, keresztelő stb.

Másfelől egy ateista ebben a helyzetben nem fog engedni, mert őt meg kéne téríteni, ami a logika kíméletlen szabályainak figyelembe vételével lehetetlen. Az ateista azért nem hisz, mert semmi oka feltételezni isten létét. A világon ugyanis semmi nem utal isteni tevékenységre. Ergo nincs. A vallásos ezt másképp gondolja. Ő mindenhol keresi istent, és éppen ezért mindenbe bele is fogja látni. Ha egy vallásos éhezik, és te enni adsz neki, akkor nem az emberi segítséget, az altruizmust fogja látni benne, hanem hogy isten megkönyörült rajta, és hozzá küldte a bőkeű idegent. Ha az én zsebem tele van aprópénzzel, ami gátol a mozgásban, általában bedobom valami karitatív perselybe a postán, vagy a szupermarketben. Minden erkölcsi megfontolás nélkül. Meg se nézem, ki gyűjt és mire. A vallásos karitatív szervezetek viszont úgy gondolják, isten áldása vezeti a kezemet (vagy a lelkemet, jelentsen ez a szó bármit is), hogy adtam nekik pénzt. Én meg ateistaként csodát nem látok. Semmit sem látok. Egy működő világot látok, amely működésére többé-kevésbé kielégítő magyarázatot találok. Nem igazán van olyan esemény, amit ne lehetne racionálisan megmagyarázni. Csodák nincsenek. Amennyiben mégis, végül mindig kiderül, hogy átverésről van szó. Vagy legjobb esetben is tévedésről. Azaz megint ott tartunk, hogy nincs isten.

És akkor következik az a rész, ami ellen minden porcikámmal tiltakozom. Mivel a józan ész és a formális logika szerint semmiféle isten nem létezik, végtelenül bosszant és idegesít minden olyan rítus, amit eköré építenek. Minél primitívebb a rítus, annál inkább. A vallásos iskolában, ahová ebédért járok, a gyerekek kántálnak minden étkezés előtt és után összekulcsolt kézzel. Amikor először hallottam, csúnyán kiröhögtem őket, mert egyszerűen nem hittem a szememnek, hogy ilyen a 21. században van. Ma már csak idegesít. Idegesít, hogy a gyerek ki van szolgáltatva az iskolának, amely feladata az lenne, hogy a tudományra, az életre tanítsa, ne pedig az ezotériára. És hogy miért tartom a tudományt előrébbvalónak, mint az ezotériát? Nos, a modern ember életét a tudomány vívmányai teszik lehetővé. A tudomány eredményeit elvitatni nem lehet; aki ezt olvassa online, az könnyen beláthatja. És nem az a bajom a vallással, hogy az semmit nem ad (leszámítva a közösségi élményt, de az semmi), hanem a tudományt gátolja, akadályozza! Márpedig tudomány nélkül még mindig a barlangban fagyoskodnánk és kardfogú tigrisek ennének minket. A tudománynak köszönhető, hogy nem kell harmincévesen belehalni egy lábtörésbe, vagy egy begyullant fog miatti szövődménybe. Meleg víz, központi fűtés és interperszonális kapcsolatok távolságokat áthidalva. Ez a modern élet, ebbe kotyog bele folyton a vallás.

Nem tudom eléggé leírni azt, amit a vallások iránt érzek. Gyűlölet, szánalom, megvetés, lenézés. Gyűlölöm, mert a józan eszemnek ellentmond, de rám erőltetik. Szánom a gyerekeket, akiknek nem adják meg a lehetőségét se, hogy önállóan gondolkodhassanak és dönthessenek a kérdésben. Megvetem a vallásosakat, mert olyan korlátoltak, ami hihetetlen ahhoz képest, hogy 18 éves korig kötelező tanulmányokat folytattak. És lenézem őket, mert nem képesek fejlődésre, és azt képzelik, az ő hitük mindennek az alfája és ómegája, mindennek a teteje.

Volt vallásos barátnőm. Elég komolyan vette a vallást, de azért annyira nem, hogy a kedvemért le ne mondott volna a külsőségekről. Ő ragaszkodott hozzá, hogy pénteken nem eszik húst (megjegyzem, hetente egyszer-kétszer én is szívesen lemondok a ragadozó természetemről, de nem a vallás miatt, csak mert így esik jól), meg hogy keresztanyja lehessen a bátyja gyerekeinek. Engem egyszer elcipelt a templomba húsvétkor sonkát szentelni, akkor úgy viselkedtem, hogy többé eszébe ne jusson ilyesmire vetemedni.

Együtt voltunk sokáig, de a földhözragadtsága rányomta a bélyegét a kapcsolatunkra. Pedig ő nem is fullba tolta a kretént, csak módjával, mégis. Miattam nagyon sok vallásos dologról lemondott, és ez bántotta őt. Pedig én sose kértem, hogy ne csinálja, csak kicsúfoltam, kinevettem érte. Erről meg én nem tehetek, ilyen voltam akkor is, amikor megismerkedtünk. Akkor őt nem zavarta, hogy ilyen vagyok. Később egyre inkább.

Ma már, ha megismerkedem valakivel, alaposan megszondázom ebben a tekintetben. Nálam az ezó már deal breaker, nem is tudom, hogy mondjuk ezt magyarul. Önvédelem.