Hogy vessek veget a "lelkiismeretfurdalasomnak"?

Lelkileg még nem vagy felnőtt. Biztos hogy kell ez a gyerek?

Az élet rendje az, hogy szépen lassan mindenki leválik a szüleiről. Mondjuk nektek ez kicsit korán jött. Lelkiismeret furdalásra semmi okod, ha terveztétek a gyereket. Lehet hogy inkább csak sajnálod magad - tökre érthetően - hogy számodra kicsit túl gyorsan véget ér a gondtalan fiatalság és kezdődik a felnőtt élet.

el kell fogadni, egy baba bevállalása felnőtt életmóddal jár vagy elszakadással a szülőktől. Most már nincs mit tenni és kár sírni.

Van akinek könnyebb a leválás van akinek nehezebb. Pl nekem is nehezebb volt , pedig 23 voltam és egy településen maradtunk. Itt a munkám és mindkettőnk családja. Addig nem volt semmi amíg készült a házunk. Egyébként nekem is nagyon jó szüleim vannak. Aztán eljött a költözés ideje. Na én az első két hétben minden este sírtam. Minden új volt, még nem laktuk be a házat. Anyukám azzal biztatott hogy úgy csináltak meg mindent ahogy szerettük volna, minden jó, vihettem a bútoraimat, csak boldognak kell lennem, élvezni a házat. A férjem attól félt hogy vissza akarok költözni a szüleimhez. Nem akartam csak szoknom kellett mindent. Kb 2 hét esti sírás után felkeltem hétvégén és belém vágott egy érzés milyen jó itt, az van amit akarok, azt csinálok amit akarok és azóta imádok itt élni. A férjeméknél nem volt minden rendben , ő alig várta a költözést, nem viselte meg. Engem minden változás megvisel még a jó is. Sajna ilyen vagyok. Vigasztaljon a tudat hogy hazamehetsz sokszor, biztos a szüleid is mennek stb. És a gyereknek ehhez semmi köze. Meg ne hallgass a károgásra hogy nem vagy elég felnőtt. Akkor sokan nem azok és? Valahogy elkell kezdeni. Igaz hogy sirtam két hétig de utána jó lett. Nem kell hazajárnom kéregetni nagyon szépen megélünk. Szóval valahol ez normális ahogy érzel. Nekem pl az a fura mikor valaki 20 év után összecsomagol és nem is néz hátra, nem is érdekli a család, lelép éli az életét. Na ha jó a szülő gyerek kapcsolat akkor azért idő mire a gyerek megszokja az új életét.

Mennyi idős amúgy a barátod és mennyire messzire költöztök?

Figyi, 20 évig így éltél, nagyon nagy változások lesznek az életedben - baba, új ház, összeköltözés - persze hogy sírósabb vagy, többet idegeskedsz! Ez természetes! Ez a "fel kéne már nőni" szöveg egyes kommentelők részéről gusztustalan. Én hasonló helyzetben költöztem az új házunkba, élmény volt veszélyeztetett, 8 hónapos terhesként+egy gyermekkel csomagolni, költözni! (Addig mi is anyukámnál laktunk.) Nekem is elkezdék sokan ezt a hülye dumát, hogy majd fel kell nőnöm az önálló élethez, meg anyukám nélkül nem boldogulok majd stb... Lett g csak a szomszéd utcába költöztünk! Persze hogy én is kiakadtam, tiszta idegbeteg voltam. Amikor aztán megszületett a pici, rögtön az új házba hoztuk haza, ettől lett mindjárt otthonunk lett, nem csak házunk. El fog múlni ezek a rossz érzések maguktól, pláne hogy egy újszülött mellett az ember nem ér rá belelovallani magát ☺ Szerintem elég éretten állsz a dologhoz, akik itt hirdetik az igét, jórészt kb. halványlila gőzük sincs, milyen übertuti kismamaként egyszerre elválni a szülőktől, bonyolítani egy épïtkezés végét (gondolom, ez van nálatok is), költözni, pakolni, mellette meg lazán szülni is egyet. Nézz előre, hamarosan túl leszel az egészen. Anyukád se fog sokáig szomorkodni, ha a kisunokáját a karjába kaphatja.

Akkor végképp nem értem a problémád. Gyerek vagy még.