Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Bejárás vagy albérlet?

Bejárás vagy albérlet?

Figyelt kérdés
Budapestre vettek fel egyetemre, egyébként Egerben lakok, 19 éves vagyok. Nappalira fogok járni, minden nap lesznek óráim, így a munka nem megoldható, vagy csak néha tudnék dolgozni, és nem sok pénzért. A szüleim tudnak támogatni, de nincsenek jó anyagi helyzetben egyiken sem (elváltak), ennek ellenére albérlet mellett döntöttünk. Azonban most szembesültem vele, hogy mennyibe is kerül, (havi 100at adnak összesen) és elgondolkodtam rajta, hogy egyszerűbb és sokkal olcsóbb lenne, ha bejárós lennék. Az óráim későn kezdődnek szóval meg is lehetne oldani. Feleslegesen kidobott pénznek érzem az albérletet, amit nekik kell fizetni, és el is mondták, hogy bár szívesen kifizetik, sokkal könnyebb lenne nekik, ha itthon maradnék és bejárnék a suliba naponta. Emellett én is szívesebben laknék itthon, mint egyedül egy albérletben. Ti mit gondoltok? Meg lehetne oldani a bejárást (2 óra a buszút)? Ti hogy csináltátok/csinálnátok? Ciki lenne itthon maradni ennyi idősen? Pár hónapig úgyis az albérletben kell maradnom, november végéig, mert a szerződés addig köti ki a felmondási időt.

2018. szept. 9. 11:26
1 2 3
 11/27 anonim ***** válasza:
41%
Sok ember kibírta és bírja évekig a 2-3 órás utazást is akár egyetemre akár munkahelyre. Én is napi 4 órát utaztam annak idején az egyetemre, és jó eredménnyel végeztem. Én reggel és este is jókat aludtam vagy tanultam a buszon.
2018. szept. 9. 12:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/27 anonim ***** válasza:
82%

A bérlet lófütty, hiszen 90% rajta a kedvezmény.

itt ennyi mindenkinek mindegy az a havi 100 ezer albi?

2018. szept. 9. 12:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/27 anonim ***** válasza:
83%

És ha valahol lakótárs lennél vagy te fogadnál társat? Úgy azért olcsóbb és nem is maradnál le semmiről.

Illetve a suli mellett csak tudsz valami részmunkaidős állást is találni.

Persze az utazás jóval olcsóbb, de napi 4 órákat+ tömegközlekedés nagyon fárasztó és nem is mindig tudsz közben tanulni.

2018. szept. 9. 13:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/27 anonim ***** válasza:
100%

Szerintem örülj neki, hogy ki tudjátok fizetni az albérletet és nem vagy rászorulva arra, hogy bejárós legyél. Én most végül szerencsére kaptam kolit, de semmi pénzért nem ingáznék, ha esetleg úgy alakulna, hogy a következő időszakban már nem jutok be a koliba. Mindenképpen az albérletet választanám, még akkor is, ha jóval drágább.


Nekem csak napi két óra ingázással (+ 1 óra helyi közlekedés) járna, ha bejárós lennék, de én már ezt sem bírnám. Alkalmanként el lehet viselni és nem olyan vészes még akkor sem, ha korán kell kelni, de szerintem ezt hosszú távon csak kevesen bírják, mert az már teljesen más. A tömegközlekedés azért nem éppen a gyorsaságáról és pontosságáról híres... Van, hogy én is buszozom/vonatozom és szinte kivétel nélkül mindig késnek a járatok. Sőt reggelente annyian vagyunk a távolsági buszon, hogy kb. levegőt venni sem lehet és olyan is előfordul, hogy a busz megáll a megállóban és nemes egyszerűséggel közli a sofőr, hogy "bocsi, nincsen több felszállás, mert elfogytak a helyek". Télen a havas vagy csúszós utakon még ennél is rosszabb a helyzet. Na, most egy-két alkalommal még elmegy az, hogy rohanni kell, hogy elérjem a helyi járatos buszt vagy hívnom kell egy taxit vagy 20X elnézést kell kérnem, amiért elkéstem az óráról, de rendszeresen már nem férne bele. Én azt sem bírnám, ha a menetrendhez lennének kötve a napjaim, márpedig, ha nem járnak sűrűen a buszok/vonatok, akkor folyton azt kell figyelni, hogy mi fér még bele az időbe. Mielőtt el akarsz menni a könyvtárba/beszélgetni akarsz a barátaiddal/be akarsz ülni valahová enni-inni stb., akkor mindig meg kell nézni, hogy lesz-e még vonat/busz, amivel haza tudsz utazni... az esti vagy akár éjjeli szórakozásról, kikapcsolódásról már nem is beszélve. Az sem túl kellemes, ha órákat kell ücsörögni a állomáson, mert pont lekésted vagy pont úgy végzel, hogy még nagyon sok időd van. Szerintem nem is túl kényelmes vonatozni, buszozni és én pl. tanulni sem tudok közben. Lehetne még ezt sorolni.


Neked kell eldönteni, hogy számodra melyik jobb és melyiket szeretnéd inkább. Semmi ciki nincsen abban, ha valaki egyetemistaként otthon él (én is otthon maradtam volna, ha pl. helyben is lett volna egyetem), max. akkor lehet probléma, ha nem tudtok együtt élni a családdal és mindig van valamilyen konfliktus. Viszont szerintem más hátulütője lehet a dolognak (amiket soroltam) és emiatt én úgy gondolom, hogy érdemes lenne ezt még jobban átgondolnod.

2018. szept. 9. 13:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/27 anonim ***** válasza:
87%
Szerintem a koli lesz a megoldás jövőre. Mindenesetre cikinek nem ciki, én 26 éves koromig otthon éltem, addigra jött össze a pénz a lakásra.
2018. szept. 9. 13:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/27 anonim ***** válasza:
87%

Nekem nem kerek a sztori... ha lakótársakkal vagy albérletben, akkor messze nem lesz 100 felett az albérlet, fele-harmada max (többes számot írtál, szóval gondolom minimum három felé oszlik).

Így ki lehet jönni bőőőven a 100ezres apanázsból, meg lehet kérni szoctámot, ha beleférsz, aztán lesz ösztöndíj, meg sok helyen önkormányzat is ad... Drága lakhatásnál megkockáztatnám a diákhitelt is, de szerintem neked még arra sincs szükséged.

2018. szept. 9. 14:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/27 A kérdező kommentje:
3 felé oszlik a lakbér, ezen felül a rezsi harmada van még, ez összesen 60, plusz ennem is kell és fizetni az egyéb dolgokat, így összesen 100-ba kerül egy hónap, nem tudom ezen mi nem kerek :D. Szoctámot nem kapok, mert nem vagyok rászoruló a papírok szerint, ösztöndíjat sem kapok egyelőre, hitelt nem szeretnék felvenni, van belőle elég itthon, nem kell több. De köszönöm a válaszokat, meggondolom még természetesen a dolgot, de ha megoldható valószínűleg bejárok majd.
2018. szept. 9. 14:49
 18/27 anonim ***** válasza:
100%
Szerintem bepróbálmozhatnál középsulis kolikban, valahol térítés ellenében elszállásolnak, az azért olcsóbb lenne.
2018. szept. 9. 15:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/27 anonim ***** válasza:
94%
"Mennyire ciki"? Ki nem $z@rja le magasról hogy ha "mások" szerint "ciki"? Ha azt mondják hogy ciki akkor mész albérletbe? Érdekes hozzáállás...
2018. szept. 9. 15:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/27 anonim ***** válasza:
36%
Csak is az albérlet,az otthon lakok pórozán vannak,hiába töltik a 28 at v a 30 at..
2018. szept. 9. 22:41
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!